Emberi mulasztás okozhatta a nagyváradi palotatüzet

A görögkatolikus püspöki palotában a felújítás után kulturális központ működne •  Fotó: Oradea.ro

A görögkatolikus püspöki palotában a felújítás után kulturális központ működne

Fotó: Oradea.ro

Emberi mulasztás miatt keletkezhetett tűz tavaly augusztusban a Nagyvárad főterén található görögkatolikus püspöki palotában. Az ügyészség két villanyszerelő ellen indított bűnvádi eljárást.

Pap Melinda

2019. december 29., 12:122019. december 29., 12:12

2019. december 29., 12:282019. december 29., 12:28

Két villanyszerelőt gyanúsít az ügyészség azzal, hogy a hibájukból keletkezhetett tűz a nagyváradi főtér egyik ékességénél, a görögkatolikus püspöki palotában. Az ügyészség a Bihoreanul hetilap kérdéseire válaszolva közölte: az ügyben az Electrica vállalat két alkalmazottja ellen indítottak bűnvádi eljárás.

Az ügyészek szerint a villanyszerelőknek aznap a közelben, az utcai közvilágításnál kellett sürgősen beavatkozniuk és tévesen kötötték vissza a vezetékeket.

Ez okozhatta a palotában keletkezett rövidzárlatot, majd tüzet, melyben a műemlék épület teljes tetőzete megsemmisült és az értékes díszítéssel, bútorzattal felszerelt első emelet is kiégett. Az ügyészek a két villanyszerelőt gondatlanságból elkövetett rongálással vádolják.

korábban írtuk

Díszkivilágítás okozta a tűzvészt – elkészült a jelentés a váradi görögkatolikus palotában keletkezett  károk okairól
Díszkivilágítás okozta a tűzvészt – elkészült a jelentés a váradi görögkatolikus palotában keletkezett károk okairól

Elektromos hiba, a palota homlokzatára szerelt díszkivilágítás okozta a nagyváradi görögkatolikus püspöki rezidenciában augusztus végén pusztító tűzvészt – derül ki a katasztrófavédelem jelentéséből.

Az Electrica vezetősége a lapnak azt nyilatkozta, nem lát összefüggést alkalmazottai és a tűzeset között, így nem is indított belső vizsgálatot az ügyben. 

A nagyváradi Szent László tér egyik ékességeként ismert görögkatolikus püspöki palota tavaly augusztus 25-én égett le. A lángok este kilenc óra után csaptak fel az épület tetőszerkezetében, a hatóságok eredetileg azt gyanították, hogy ezeket a műemlék épület díszkivilágításánál beállt rövidzárlat okozhatta. A tűzzel több mint száz tűzoltó próbált megbirkózni, és félórával éjfél után sikerült eloltani, annak viszont már nem tudták elejét venni, hogy a műemlékben jelentős kár keletkezzen.

korábban írtuk

Tűz ütött ki a nagyváradi görögkatolikus püspöki palotában: a tetőtér és a felső szint teljesen leégett
Tűz ütött ki a nagyváradi görögkatolikus püspöki palotában: a tetőtér és a felső szint teljesen leégett

A nagyváradi görögkatolikus püspöki palotában 22 óra körül ütött ki a tűz, amelyet a 112-es egységes hívószámon jeleztek. Fél óra alatt a teljes tetőszerkezet lángba borult. Egy torony összedőlt.

Ilie Bolojan polgármester a tűzeset után bejelentette, hogy az önkormányzat helyreállítja az impozáns ingatlant.

Felújításáról augusztus közepén szavazott a helyi tanács, miután a tragédia után a helyi önkormányzat 20 évre haszonbérbe vette a tulajdonos görögkatolikus püspökségtől. Az új tetőzet már elkészült, és az ígéret szerint májusra a homlokzatokat is újratatarozzák. A belső terek helyreállítása már hosszabb időt vesz igénybe, így a tervek szerint két éven belül nyílhat meg az ide tervezett kulturális központ. A homlokzat felújítása az előzetes tervek szerint nyolc hónapig tart majd, értéke áfa nélkül 2 270 202 lej.

korábban írtuk

Egy évvel a tragédia után önerőből folytatódik a váradi görögkatolikus püspöki palota felújítása
Egy évvel a tragédia után önerőből folytatódik a váradi görögkatolikus püspöki palota felújítása

Hiába a számtalan ígéret, csak helyi költségvetési forrásokra hagyatkozhatnak az egy éve leégett nagyváradi görögkatolikus püspöki palota felújítási munkálatai során. A tetőzet után májusig a homlokzat is megújul.

A barokk és rokokó stílusjegyeit ötvöző görögkatolikus püspöki palotát Nagyvárad neves építésze, ifj. Rimanóczy Kálmán tervei alapján 1903-ban kezdték el építeni,

1905-re készült el. 1948-ban elkobozták, és a Népművészeti Iskolát helyezték el a falai között. Később a megyei könyvtár működött benne. 1989 után visszakerült jogos tulajdonosához, a görög katolikus püspökséghez, mely példásan restauráltatta.

 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. február 17., hétfő

Eszközellátásban élen járnak, és a pedagógusok is felnőnek a diákok digitális tudásszintjéhez

Tizenhét Arad megyei iskola kap új bútorokat és modern didaktikai eszközöket. A nagyzeréndi Tabajdi Károly Általános Iskola is részesül a támogatásból, így a Fekete-Körös menti községben a gyerekek irigylésre méltó környezetben tanulhatnak.

Eszközellátásban élen járnak, és a pedagógusok is felnőnek a diákok digitális tudásszintjéhez
2025. február 16., vasárnap

Adócsalók alkonya: egyre több gyanúsított kerül redőrkézre

A román rendőrség prioritásként kezeli az adócsalás elleni küzdelmet, Erdély különböző megyéiben is egyre gyakrabban tartanak házkutatásokat cégek székhelyén, illetve cégvezetők lakásán az államkasszát megkárosító tevékenységek gyanúja miatt.

Adócsalók alkonya: egyre több gyanúsított kerül redőrkézre
2025. február 16., vasárnap

Emil Boc polgármester reklámozza az őstermelők mozgó piacát Kolozsváron

Kolozsvár polgármestere, Emil Boc saját készítésű videóban népszerűsítette a Sétatéren meghonosított kistermelői mozgópiacot, ahol sok magyar gazda is árul.

Emil Boc polgármester reklámozza az őstermelők mozgó piacát Kolozsváron
2025. február 16., vasárnap

Konzultációt szervez az RMDSZ a szórvány cselekvési tervről

Az RMDSZ közvitát és konzultációt szervez a Szövetség szórvány cselekvési tervének megújításához. A szórvány frakció elnöke, Winkler Gyula EP-képviselő szerint a jelenlegi cselekvési terv a 2020-2024 közötti időszakot öleli fel, ezért frissítik.

Konzultációt szervez az RMDSZ a szórvány cselekvési tervről
2025. február 16., vasárnap

Kábítószer-forgalmazók buktak le Szatmáron

Kábítószert forgalmazó két Szatmár megyei férfi kezén csattant a bilincs az elmúlt napokban: a házkutatás során 3-CMC típusú kristályos kábítószert és marihuánát foglaltak le a rendőrök.

Kábítószer-forgalmazók buktak le Szatmáron
Kábítószer-forgalmazók buktak le Szatmáron
2025. február 16., vasárnap

Kábítószer-forgalmazók buktak le Szatmáron

2025. február 16., vasárnap

Heves havazás és fagy várható Erdélyben is

Heves havazásra és fagyra figyelmeztető előrejelzéseket adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).

Heves havazás és fagy várható Erdélyben is
Heves havazás és fagy várható Erdélyben is
2025. február 16., vasárnap

Heves havazás és fagy várható Erdélyben is

2025. február 16., vasárnap

Két légpuskát és sok töltényt koboztak el a Szilágyságban

Engedély nélkül tartott két légpuskát és nagy számú töltényt kobozott el a rendőrség három házkutatás során Szilágy megyében, három személy ellen indítottak bűnvádi eljárást.

Két légpuskát és sok töltényt koboztak el a Szilágyságban
2025. február 14., péntek

Elhunyt Bánffy Katalin grófnő, Bánffy Miklós lánya

Életének 101. évében elhunyt Bánffy Katalin memoáríró, a losonci Bánffy család grófi ága nevének utolsó viselője, Bánffy Miklós lánya.

Elhunyt Bánffy Katalin grófnő, Bánffy Miklós lánya
2025. február 14., péntek

Nem csak a magyaroknak fájna a közigazgatási átszervezés

Nem közigazgatási átszervezésre van szükségünk, hanem a finanszírozási rendszer reformjára, az állam csúcsvezetésébe felkapaszkodók hülyeségeket beszélnek – jelentette ki a Romániai Községek Szövetségének elnöke. Aki nem magyar, nem is erdélyi.

Nem csak a magyaroknak fájna a közigazgatási átszervezés
2025. február 14., péntek

Sívakációra „vonul” több erdélyi megye

Számos erdélyi megyében pénteken szünidőre vonulnak a diákok, hiszen elkezdődik a sívakáció. Székelyföldön azonban még várniuk kell a gyerekeknek egy hetet, de olyan erdélyi megye is van, ahol már letudták a sívakációt.

Sívakációra „vonul” több erdélyi megye