Oláh Eszter
Oláh Eszter
Oláh Eszter
Oláh Eszter
2021. március 01., hétfő

Egyre többen vágynak dzsungelhangulatú lakásra – Török Csongor tájépítész tanácsai

Az elmúlt közel egy év nagy részét a természettől elszakítva, zárt terekben töltöttük, ami miatt még inkább felértékelődtek a lakás zöld ékei. A csíkszeredai születésű Török Csongor egy éve foglalkozik növényszaporítással, mostanra pedig több mint ötszáz példánnyal osztozik lakásán. A&

Egyre többen vágynak dzsungelhangulatú lakásra – Török Csongor tájépítész tanácsai
2021. március 01., hétfő

Egyensúlyvesztés a munka és a szabadidő közt – Bakk-Miklósi Kinga pszichológus a kiégésről

Már nemcsak a nyugati társadalmak szűk rétegére jellemző, a mifelénk élő fiatal felnőttek körében is egyre gyakoribb a kiégés jelensége. Bakk-Miklósi Kinga pszichológust és egyetemi oktatót arról kérdeztük, hogyan ismerhetjük fel a jeleket és mit tehetünk a megelőzés érdekében. 

Egyensúlyvesztés a munka és a szabadidő közt – Bakk-Miklósi Kinga pszichológus a kiégésről
2021. február 27., szombat

Immunerősítés, hiánypótlás – Dietetikus és gyógyszerész a vitaminszedésről járvány idején

A járványhelyzetben érezhetően fellendült a vitaminvásárlás, főleg a téli időszakban. Székely Dorottya dietetikust és Kósa Kázmér gyógyszerészt arról kérdeztük, melyek a nélkülözhetetlen vitaminok, és hogy ezek mennyire segítenek az egészség megőrzésében, a koronavírus-fertőzés megelőzésében.&a

Immunerősítés, hiánypótlás – Dietetikus és gyógyszerész a vitaminszedésről járvány idején
2021. február 16., kedd

Képi látás, történetmesélő erő – Fotóművész a vásárhelyi egyetem pályázatáról, a tekintélyromboló digitalizációról

A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem sajtófotó-pályázatot hirdet, amelyre a szervezők elsősorban – de nem kizáró jelleggel – XI. és XII. osztályos tanulók jelentkezését várják. A legjobb pályázó könnyített felvételt nyer az egyetem audiovizuális kommunikáció – forgatókönyv- és reklámír

Képi látás, történetmesélő erő – Fotóművész a vásárhelyi egyetem pályázatáról, a tekintélyromboló digitalizációról
2021. február 15., hétfő

Önismeret a nevetés kultúráján keresztül – a legkülönbözőbb hagyományok kelnek életre a Hargita megyei farsangbúcsúztatón

A helyi közösségek megerősítésére tevődik a hangsúly a szerdáig tartó 29. Hargita Megyei Farsangbúcsúztatón. Ferencz Angéla, a Hargita Megyei Kulturális Központ igazgatója a rendezvénysorozat részleteiről, Pozsony Ferenc néprajzkutató az alakoskodás hagyományáról a 21. században, valamint a mulatság új értelmezé

Önismeret a nevetés kultúráján keresztül – a legkülönbözőbb hagyományok kelnek életre a Hargita megyei farsangbúcsúztatón
2021. február 14., vasárnap

Erdélyi betűtervező díjazott böngészőbővítményt készített figyelemzavarosoknak

Figyelemhiányos hiperaktivitás-zavarral (ADHD-val) élőknek nyújt segítséget az olvasásban Vatány Szabolcs erdélyi származású grafikus, betűtervező digitális böngészőbővítménye.

Erdélyi betűtervező díjazott böngészőbővítményt készített figyelemzavarosoknak
2021. február 08., hétfő

Nem csak akadályt jelentett a járványhelyzet a Maros Megyei Múzeum számára

Igaz, hogy a látogatókkal történő személyes találkozás lehetősége szűkebb keretek közé szorult, több szempontból azonban kifejezetten kapóra jött a Maros Megyei Múzeum életében a járványhelyzet miatti zárva tartás.

Nem csak akadályt jelentett a járványhelyzet a Maros Megyei Múzeum számára
2021. február 03., szerda

A romániai diákok nyolcvan százaléka rendszeresen fogyaszt alkoholt

Európai uniós viszonylatban a romániai diákok listavezetők az alkoholfogyasztás terén, az országban élő fiatalok ugyanis átlagosan már tizenhárom éves korban élni kezdenek ezzel a tudatmódosító szerrel.

A romániai diákok nyolcvan százaléka rendszeresen fogyaszt alkoholt
2021. február 01., hétfő

Lesz nyugdíj, de ki tudja, mennyi – Veres Valér szociológus a társadalom elöregedésének okairól, következményeiről

Sajátos az elöregedés folyamata Romániában: viszonylag rövid idő alatt óriási népességcsökkenést „sikerült elérnie” az országnak, ennek következtében pedig európai viszonylatban a „legöregebb” államok kategóriájába sorolható. 

Lesz nyugdíj, de ki tudja, mennyi – Veres Valér szociológus a társadalom elöregedésének okairól, következményeiről
2021. január 27., szerda

Nincs tragédia, de próbára tette a járvány a marosvásárhelyi orvosképzést

Több szempontból is próbára tette a tavalyi év a Marosvásárhelyi George Emil Palade Orvosi, Gyógyszerészeti, Tudomány- és Technológiai Egyetemen tanulókat és tanítókat. A járványhelyzet nemcsak az átszervezés alatt álló oktatás menetét, de a hagyományos vizsgáztatási módszert is felülírta – sz&am

Nincs tragédia, de próbára tette a járvány a marosvásárhelyi orvosképzést
2021. január 26., kedd

Elöregedő ország: négy felnőttből legalább egy nyugdíjas Erdélyben

Négy felnőttből legalább egy nyugdíjas Románia megyéinek túlnyomó többségében, csupán Ilfov és Iași megyében mérték valamivel 25 százalék alatt a nyugdíjba vonultak számarányát – derül ki az Országos Statisztikai Hivatal adataiból. A legkiszolgáltatottabb helyzetben Hunyad megye áll, ahol a felnőtt lakosság 40 sz&

Elöregedő ország: négy felnőttből legalább egy nyugdíjas Erdélyben
2021. január 26., kedd

Éheznek a nézők a moziélményre

A helyi vonatkozású, helyi színészek szereplésével készült filmekre nyitottak leginkább a sepsiszentgyörgyi Művész mozi nézői, ugyanakkor egyértelműen érezhető, hogy a közönség ki van éhezve a moziélményre – mondta el megkeresésünkre Lázár-Prezsmer Endre programfelelős. A filmszínház jelenleg magyar filmnapokat tart.

Éheznek a nézők a moziélményre
Éheznek a nézők a moziélményre
2021. január 26., kedd

Éheznek a nézők a moziélményre

2021. január 22., péntek

Ezer új középiskolai osztályt szülhet a jövő tanévtől életbe lépő diáklétszám-csökkentés

Csökkentik az új tanévben induló középiskolai osztályok létszámát. A műszaki vonalon és a szakiskolák nappali osztályaiban az eddigi 28 főről 24 diákra, az elméleti szakokon pedig 28-ról 26 tanulóra csökkentik a létszámot – jelentette be Sorin Cîmpeanu tanügyminiszter.  

Ezer új középiskolai osztályt szülhet a jövő tanévtől életbe lépő diáklétszám-csökkentés
2021. január 20., szerda

Erkölcsi kártérítést kell fizetnie Svájcnak, amiért megbírságoltak egy utcán kolduló romániai roma nőt

Győzelmet aratott a koldulás büntethetősége ellen harcoló genfi ügyvédnő, Dina Bazarbachi. Az Emberi Jogok Európai Bírósága úgy döntött egy romániai roma nő által indított perben, hogy az utcán való koldulásért járó büntetéssel megsértették a felperes magánélethez való jogát.

Erkölcsi kártérítést kell fizetnie Svájcnak, amiért megbírságoltak egy utcán kolduló romániai roma nőt
2021. január 20., szerda

Kutatás: az okosórák már a tünetek megjelenése előtt jelezhetik a koronavírus-fertőzöttséget

Az új fejlesztésű, intelligens órák már rendelkeznek azzal a funkcióval, amely akár több nappal a tünetek megjelenése előtt képes jelezni a koronavírusos fertőzöttséget.

Kutatás: az okosórák már a tünetek megjelenése előtt jelezhetik a koronavírus-fertőzöttséget
2021. január 19., kedd

Színészvallomások a szentgyörgyi társulattól: a közönséggel való kapcsolatot erősítő műsort indított a Tamási Áron Színház

Beszélgetéssorozatot indított a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház, A műsor elnevezésű produkció révén a közönség jobban megismerheti a társulat színészeit. Az első részt a tervek szerint hétfőn vetítették a színház nagytermében színészek jelenlétében. A beszélgetések online is megtekinthetőek&

Színészvallomások a szentgyörgyi társulattól: a közönséggel való kapcsolatot erősítő műsort indított a Tamási Áron Színház
2021. január 18., hétfő

Színészképzés: előnyt kovácsolni a kényszerűségből

Alternatív megoldásokat kellett találniuk a kolozsvári és marosvásárhelyi színi egyetem oktatóinak és hallgatóinak, hogy eredményesen folytathassák a járványhelyzet miatt a virtuális térbe kényszerült oktatást, tanulást. Színészképzést nem lehet személyes gyakorlatok híján lebonyolítani, ugyanakkor a k&

Színészképzés: előnyt kovácsolni a kényszerűségből
2021. január 16., szombat

Rekordot döntött az e-kereskedelem decemberben: megduplázódott az online rendelések száma a tavalyi évhez képest

Új számbeli és értékbeli rekordot döntöttek azok az online boltokban lebonyolított rendelések, amelyeket a Mechant Pro internetes kereskedelmi platform igazgat. A növekedés 83, illetve 99 százalékos 2019 decemberéhez képest. A legnagyobb rendelést, 40.000 euró értékben, decemberben jegyezték.

Rekordot döntött az e-kereskedelem decemberben: megduplázódott az online rendelések száma a tavalyi évhez képest