Bárkit érinthet, aki hosszasan magas munkahelyi vagy családi elvárásoknak van kitéve. A kiégés bekövetkezte esetében azonban nem az elvárásoknak való egyszerű megfelelésről, sokkal inkább teljesítménykényszerről beszélhetünk – világosított fel a szakember.

A fiatal felnőttek is érintettek

Bár a kiégés fogalmát elsősorban a modern társadalmunk dolgozó felnőtteihez kapcsoljuk, úgy tűnik, egyre korábbi életszakaszban kezdődik a veszélyeztetettség. Az átalakuló társadalmi struktúrák, a gazdasági helyzet változékonysága és a digitalizáció mind-mind hozzájárulnak az állapot kialakulásához.

A lehetőségek korában, az önállósodás kapujában álló fiatal felnőttekre óriási nyomás nehezedik a megfelelő munkahely megtalálásával és annak megtartásával kapcsolatban. Gyakran a felsőfokú végzettség sem biztosítja számukra a szakmában való elhelyezkedést.

– tette hozzá a pszichológus. A kollektív társadalmi nyomáson túl a családból hozott minták is meghatározóak ebben a viszonylatban.

Elmondása szerint ebből a szempontból általában az első két szolgálati év a legkritikusabb. A járvány időszakában az orvosok és a gondozók különösen ki vannak téve a kiégettség állapotának, de ide sorolandó minden olyan szakma, ahol közvetlen kapcsolatba kerülünk az emberekkel.

– összegezte a szakember.

Ismerjük fel időben a jeleket

A kiégés állapota nem egyik napról a másikra, hanem több szakaszból álló folyamat mentén alakul ki. Ahhoz, hogy megelőzzük, vagy a már fennálló jelenség súlyosbodását elkerüljük, a pszichológus ismertette az egyes fázisokat és a hozzájuk társuló tüneteket.

A mindennapi teendők elvégzése teherré válik. Ezzel egy időben olyan egészségromboló pótcselekvések tűnhetnek fel, mint az intenzívebb alkoholfogyasztás, esetleg droghasználat.

Megjelennek a mulasztások és vigyázni kezd az egyén arra, hogy a környezete ne vegye észre: gondok vannak körülötte. A fellépő problémák tagadása a visszahúzódást vonja maga után. Ekkor az egyén reményvesztetté és izolálttá válhat, de még inkább törekszik feladatait saját erőforrásból fedezni. Ilyenkor szokott megjelenni a teljes kiszállás gondolata, lehetősége is.

A későbbi szakaszokra a viselkedés megváltozása és az önérzékelő képesség elvesztése is jellemző lehet.

Az érzelmek érzékelése és felismerése is eltűnhet.

A végső stádiumokban a belső ürességet és értelmetlenséget tapasztal az érintett. Kialakulhat az űzöttség állapota és akár pótszerekhez nyúlva igyekszik betölteni az űrt. Ha elmegy a pótszerek hatása, még erősebb a fásultság és kimerültség érzése, amelyet lelkiismeret furdalás és értékvesztés kísér. Így érkezhet meg az egyén a depresszió szakaszába. Erősödik a reménytelenség és kétségbeesés érzése, ami egyre elviselhetetlenebbé válik. A végső fázis pedig a teljes kiégettség szakasza, ami a pszichológus elmondása szerint viszonylag ritkán következik be, hiszen az ember jó esetben az előző fázisok valamelyikében megáll, segítséget kér.

Megelőzés szempontjából fontosnak tartja a felvilágosítást, a témáról való beszélgetést, tájékoztatást, hogy a nagyon is reális probléma bekerüljön a köztudatba. Tudatosítanunk kell, hogy a munkahely csak egy szelete az életünknek. Mellette a család, szabadidős tevékenységek, a kikapcsolódás, a barátok ugyanilyen fontos szereppel bírnak. Azáltal, hogy ezeket elhanyagoljuk, a kiégettség kockázata is nő.

– ajánlja a szakember.

Otthoni környezetben egyszerre minden szerepet egyidejűleg kell betöltenünk, nem egyértelműek az életfeladataink közti határvonalak és ez beszűkíthet, kimeríthet. Érdemes tehát tudatosan meghúzni a határvonalat a munka- és szabadidő közt. „Nagyon fontos, hogy a munka után kimenjünk, kapcsolatba lépjünk a barátainkkal, feltöltődjünk, ne adjuk fel szabadidős tevékenységeinket.

– tette hozzá.

Ugyanakkor úgy tartja, el kell fogadnunk azt a kompromisszumot, hogy vannak időszakok, amikor egyik vagy másik életterület a hangsúlyosabb, amelybe ideig-óráig több energiát fektetünk.