Egyensúlyvesztés a munka és a szabadidő közt – Bakk-Miklósi Kinga pszichológus a kiégésről

Egyre gyakrabban találkozunk a kiégés, angol szaknyelven „burnout” fogalmával, ám ez egyáltalán nem újkeletű jelenség – tudtuk meg Dr. Bakk-Miklósi Kinga pszichológustól, egyetemi oktatótól.

Kiégés alatt olyan hosszantartó kimerültségi állapotot értünk, amit egy idő után nem lehet kipihenni és számos tünet társul hozzá.

Bárkit érinthet, aki hosszasan magas munkahelyi vagy családi elvárásoknak van kitéve. A kiégés bekövetkezte esetében azonban nem az elvárásoknak való egyszerű megfelelésről, sokkal inkább teljesítménykényszerről beszélhetünk – világosított fel a szakember.

Bár a kiégés fogalmát elsősorban a modern társadalmunk dolgozó felnőtteihez kapcsoljuk, úgy tűnik, egyre korábbi életszakaszban kezdődik a veszélyeztetettség. Az átalakuló társadalmi struktúrák, a gazdasági helyzet változékonysága és a digitalizáció mind-mind hozzájárulnak az állapot kialakulásához.

Azon túl, hogy a munka egyre nagyobb szeletét tölti ki életünknek, gyakran az önmegvalósítást, a boldogságot is ehhez társítjuk.

A lehetőségek korában, az önállósodás kapujában álló fiatal felnőttekre óriási nyomás nehezedik a megfelelő munkahely megtalálásával és annak megtartásával kapcsolatban. Gyakran a felsőfokú végzettség sem biztosítja számukra a szakmában való elhelyezkedést.

– tette hozzá a pszichológus. A kollektív társadalmi nyomáson túl a családból hozott minták is meghatározóak ebben a viszonylatban.

Az egyetemi oktató elmondta, a fiatal felnőttek körében két véglettel találkozik: azokkal, akik egyáltalán nem tudják, mit akarnak, keresgélnek, pályákat váltanak és nem tudnak elköteleződni, valamint azokkal, akik megtalálták helyüket és abban „túl jónak” akarnak mutatkozni, érzelmileg túlságosan is bevonódnak, és mindent feltesznek egy lapra. Kiemelte,

azok a szakmák különös felkiáltójellel kezelendőek, amelyek erős érzelmi érintettséggel járnak.

Elmondása szerint ebből a szempontból általában az első két szolgálati év a legkritikusabb. A járvány időszakában az orvosok és a gondozók különösen ki vannak téve a kiégettség állapotának, de ide sorolandó minden olyan szakma, ahol közvetlen kapcsolatba kerülünk az emberekkel.

– összegezte a szakember.

A kiégés állapota nem egyik napról a másikra, hanem több szakaszból álló folyamat mentén alakul ki. Ahhoz, hogy megelőzzük, vagy a már fennálló jelenség súlyosbodását elkerüljük, a pszichológus ismertette az egyes fázisokat és a hozzájuk társuló tüneteket.

A kiindulópontot általában az jelenti, hogy az egyén bizonyítani akar, lassan haladva a bizonyítási kényszer felé. Adottságainak kinyilvánítása kényszerré alakul, fokozott erőfeszítései pedig olyan sürgető életformává válnak, amelyet az elköteleződéssel és a lelkiismerettel magyaráz. A következőkben elhanyagolódnak a személyes igények.

Lassan-lassan eltűnnek azok a dolgok, amelyektől jól érezte magát a személy, ezzel együtt pedig a vidámság, a humor és a játékosság is.

A mindennapi teendők elvégzése teherré válik. Ezzel egy időben olyan egészségromboló pótcselekvések tűnhetnek fel, mint az intenzívebb alkoholfogyasztás, esetleg droghasználat.

Ezt követi a belső konfliktusok elfojtásának szakasza, amelyben az egyén érzékeli ugyan a kiegyensúlyozatlanságot, de nem vesz róla tudomást. Az egészség kérdése háttérbe szorul, a teljesítménykényszer pedig fokozódik.

Megjelennek a mulasztások és vigyázni kezd az egyén arra, hogy a környezete ne vegye észre: gondok vannak körülötte. A fellépő problémák tagadása a visszahúzódást vonja maga után. Ekkor az egyén reményvesztetté és izolálttá válhat, de még inkább törekszik feladatait saját erőforrásból fedezni. Ilyenkor szokott megjelenni a teljes kiszállás gondolata, lehetősége is.

A későbbi szakaszokra a viselkedés megváltozása és az önérzékelő képesség elvesztése is jellemző lehet.

Nem vesz tudomást a környezetétől érkező támogatásról vagy kritikáról, esetenként még a szeretetet sem érzékeli, közvetlen környezetének törődése pedig teherré válik.

Az érzelmek érzékelése és felismerése is eltűnhet.

A végső stádiumokban a belső ürességet és értelmetlenséget tapasztal az érintett. Kialakulhat az űzöttség állapota és akár pótszerekhez nyúlva igyekszik betölteni az űrt. Ha elmegy a pótszerek hatása, még erősebb a fásultság és kimerültség érzése, amelyet lelkiismeret furdalás és értékvesztés kísér. Így érkezhet meg az egyén a depresszió szakaszába. Erősödik a reménytelenség és kétségbeesés érzése, ami egyre elviselhetetlenebbé válik. A végső fázis pedig a teljes kiégettség szakasza, ami a pszichológus elmondása szerint viszonylag ritkán következik be, hiszen az ember jó esetben az előző fázisok valamelyikében megáll, segítséget kér.

A szakember szerint

a kiégés szindrómája egyáltalán nem ritka jelenség, inkább annak felismerése az. Tapasztalata szerint az emberek ritkán fordulnak segítséghez a folyamat első szakaszaiban.

Megelőzés szempontjából fontosnak tartja a felvilágosítást, a témáról való beszélgetést, tájékoztatást, hogy a nagyon is reális probléma bekerüljön a köztudatba. Tudatosítanunk kell, hogy a munkahely csak egy szelete az életünknek. Mellette a család, szabadidős tevékenységek, a kikapcsolódás, a barátok ugyanilyen fontos szereppel bírnak. Azáltal, hogy ezeket elhanyagoljuk, a kiégettség kockázata is nő.

– ajánlja a szakember.

A pszichológus úgy véli, ebben az időszakban – amikor még intenzívebb a bezártság és a munka több erőfeszítést vesz igénybe – még inkább érdemes beszélni a témáról. Látszólag kényelmes otthonról dolgozni, hiszen nem kell kimozdulni, elkészülni, szépen felöltözni. Az érem másik oldala azonban, hogy

hasonló keretfeltételek mellett a munka teljesen összemosódhat a magánélettel.

Otthoni környezetben egyszerre minden szerepet egyidejűleg kell betöltenünk, nem egyértelműek az életfeladataink közti határvonalak és ez beszűkíthet, kimeríthet. Érdemes tehát tudatosan meghúzni a határvonalat a munka- és szabadidő közt. „Nagyon fontos, hogy a munka után kimenjünk, kapcsolatba lépjünk a barátainkkal, feltöltődjünk, ne adjuk fel szabadidős tevékenységeinket.

– tette hozzá.

Ugyanakkor úgy tartja, el kell fogadnunk azt a kompromisszumot, hogy vannak időszakok, amikor egyik vagy másik életterület a hangsúlyosabb, amelybe ideig-óráig több energiát fektetünk.