Minap egy társasággal találkoztam – tagjai nagyon vehemensen szidták a bankárvilágot, amely ugye „nyakunkra hozta ezt a nagy gazdasági krízist”! Megkérdezték, hogy én mit is szólok a kérdéshez. Egy darabig hümmögtem, de aztán időt kértem, és megígértem, hogy majd hozzászólok ehhez a kérdéshez egy kis elmélkedés után.
1982. július 15-én született Zilahon, 2000-ben érettségizett a nagyváradi Mihai Eminescu Főgimnáziumban, 2005-ben a kolozsvári Színművészeti Egyetemen diplomázott, azóta a sepsiszentgyörgyi M Studio tagja.
De adhattam volna címnek azt is: állítsátok meg Arturo Uit!
Schmitt Pál köztársasági elnök lemondása után a láncrémhír-terjesztők, lánchazudozók, vagyis a politikailag korrektek újra kirobbantottak egy botrányt Magyarországon.
Biró A. Zoltán 1955-ben született Korondon. Középiskolai tanulmányait 1974-ben fejezte be Székelyudvarhelyen, magyar–orosz szakos tanári oklevelet 1978-ban szerzett a Babeş–Bolyai Tudományegyetemen. Társadalomkutató, a csíkszeredai székhellyel működő KAM – Regionális és Antropológiai Kutatások Központja vezetője, a Sapientia Egyetem csíkszeredai társadalomtudományi karának dékánja.
Mielőtt a témát megjelölő kérdésre néhány, bizonyára elfogult gondolattal hozakodnám elő, jeleznem kell, hogy az én elfogultságom az életemből, a helyemből és a helyzetemből ered. Abból, hogy a „számunkra” szóalakot nem elsősorban magamra értem, noha erre is bőven volna okom, hanem közösségeinkre: a moldvai magyarokra, a székelyekre, a mezőségiekre, a dél-erdélyiekre, a kalotaszegiekre, a keleti és általában a „külső” magyarokra.
„Nem minden egyetemen állnak hozzá egyformán a képzéshez-oktatáshoz. Sok helyen még mindig a megfigyelőképességre, illetve annak fejlesztésére összpontosítanak, ami önmagában nem baj, sőt jó, csakhogy a modern művészetben lehet valaki nagyon tehetséges, de mondjuk a rajztudása nem üti meg a klasszikus mércét.” - Beszélgetés Ujvárossy László nagyváradi képzőművésszel, egyetemi tanárral.
„Szólni tudó más nyelveken is, / hű európaiként / mondandói miatt figyelemre, / bólintásra becsült más népek előtt is: / nem léphet föl oly ünnepi polcra, / nem kaphat koszorút / oly ragyogót, amelyet szaporán lesietve ne hozzád / vinne, ne lábaid elé / tenne, mosollyal bírva mosolyra vonagló / ajkad, fölnevelő / édesanyám.”
A nevem Abdul Mahmud Khalil. Elmondok nektek egy történetet egy nőről. A nevét azonban – kegyeleti okokból –, el nem árulhatom. Nyugodjék csak békében a gyönyörűm a föld gyomrában, ott, ahová én küldtem le őt.
A Kontumáci templom közelében kialakított kilátó padján ülök, és a Gyimesbükk végén húzódó 1000 éves határ vonalát pásztázza tekintetem. Azon tűnődöm, hogy tulajdonképpen most én hol vagyok: a határon innen vagy a határon túl? Mert én s velem együtt az erdélyi magyarok és székelyek határon túliakként szerepelnek a magyarországi közbeszédben.
Oroszországba menekítése után közel száz évvel sem hajlandó lemondani egykori mesés kincstáráról Románia. A bukaresti hatóságok nemrég – az Oroszországról szóló jelentés vitáján – módosító javaslatot terjesztettek az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése elé, amelyben a testület felszólította volna Moszkvát, szolgáltassa vissza a Romániából 1916-ban kimenekített kincseket. A közgyűlés ugyan nem fogadta el a kezdeményezést, felkérte azonban...
Marosvásárhelyen született, ötszörös román vízilabdabajnok a Bukaresti CCA csapatával (1952–56), második helyezett a vásárhelyi Progresullal (1951). 1954-ben, ’55-ben és ’56-ban gólkirályi címet nyert. Hat évig játszott a román válogatottban, melynek három esztendeig csapatkapitánya volt. Az 1956-os melbourne-i olimpia után három csapattársával, Hoszpodár Zoltánnal, Deutsch Józseffel és Bordy Jánossal politikai menedékjogot kapott az Egyesült...
A Féja Géza főszerkesztésével megjelenő Új Magyarország 1956. november 2-ai száma közölte Tamási Áron Tiszta beszéd című írását. Tamási Áron az újjáalakuló Parasztszövetségben látta a gazdatársadalom egységének zálogát: „Mindezt úgy szeretném tenni, hogy munkám a magyar munkásság és az értelmiség érdekeit előbbre vigye; megalkuvás nélkül és a szívemben azzal a hódoló buzgalommal, melyet forradalmunk ifjú hősei iránt érzek.”
Ennek a tanulmánynak bevallott célja: a magyar forradalom és szabadságharc 56. évfordulóján tudatosítani a közvéleménnyel, de a történészszakmával is, hogy 1956-ban az erdélyi magyarság nemcsak idehaza, hanem Magyarországon is óriási véráldozatot hozott.
Kevés erősebb és meggyőzőbb bizonyítéka van a trianoni ítélettel széttördelt magyarság közös sorsának, történelmi egybetartozásának, mint az 1956-os magyar szabadságharc egységes internacionalista megtorlása a kommunista utódállamokban. A legsúlyosabb és a legtöbb ember életét követelő, szabadságuk ellen irányuló politikai, rendőri terrort a Romániában élő magyarok szenvedték el.
Abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy a Krónika október 5-ei számában megjelent, SZKT, vagy amit akartok című írásommal polemizáló cikk jelent meg a Maszol.ro portálon egy bukaresti újságíró tollából.
Nőnek lenni azért nehéz, mert könnyű a férfiaknak – ekként sommázhatnánk Berta néni női és férfi sorsokat illető elmélkedéseinek esszenciáját 1985-ből, és nem térünk ki hosszasabban a mondat igazságtartalmának elemzésére, tekintve, hogy Berta néni sosem volt férfi, így látószöge eleve egyoldalú.
Egy városünnep rendszerint szép. Hiszen az ünneplés aktusa révén szorosabbra vonja a kötelékeket a település lakói között, akik a közös múlt felelevenítéséből merítve megerősödhetnek identitásukban és lokálpatriotizmusukban, ami jelentős mértékben hozzájárulhat a város épüléséhez és szépüléséhez.
Látogatottsági adatok