2012. október 19., 10:222012. október 19., 10:22
Azontúl, hogy a publicista számos állításával nem értek egyet, az abban foglaltak több tárgyi tévedés mellett néhány csúsztatást is tartalmaznak, élnék tehát azzal a jogommal, hogy egy újabb okfejtéssel válaszoljak a szerzőnek. A cikk bevezető alaphangja a féltés. A szerző a közelgő parlamenti választásokon a romániai magyarságot gyenge politikai képviseletre és ezzel együtt csekély érdekérvényesítő potenciálra kárhoztató lehetséges tényezőket taglalja.
Osztja a zilahi SZKT-n ezzel kapcsolatban elhangzott aggodalmakat. Az esélyrontó tényezők között a „belső ellenzék Magyarországról irányított, de legalábbis bátorított – RMDSZ elleni – aknamunkáját” említi, mint olyant, ami még „nem is olyan régen egyértelmű merényletnek, történelmi bűnnek minősült a közfelfogásban”. Ugyanebben a bekezdésben „erdélyi egyeduralkodó jobboldali sajtóról” beszél, amelyik kedvező színben tünteti fel ezeket a „szabadságharcnak és demokratikus játéknak” álcázott felforgató tevékenységeket.
A „végletekig lecsökkenő érdekérvényesítő potenciál” veszélyével készségesen egyetértek, csak azt kell eldöntenünk, hogy ennek az érdekérvényesítő potenciálnak ki az alanya: a romániai magyarság vagy az RMDSZ? (Egyébként a szerző következetesen összekeveri a közösséget és az annak kizárólagos képviseletére aspiráló pártot! Ennek a mögöttes logikája nyilván az, hogy a romániai magyarság egyetlen legitim politikai képviselete az RMDSZ.)
A romániai magyarság érdekérvényesítő képessége tagadhatatlanul csökkent az elmúlt két évtizedben, aminek demográfiai (elvándorlás, csökkent gyermekvállalási kedv) és közérzeti (fásultság, kilátástalanság, érdektelenség, politikai abszenteizmus) okai vannak. Ennek ellenére én nem temetném a közösség esélyeit, hisz tudjuk, hogy az a bizonyos több százezer szavazat, amelyik „hiányzik a rendszerből”, visszanyerhető, ha lelket tudunk önteni azokba, akik – nem utolsósorban az RMDSZ alacsony hatékonyságú érdek-képviseleti munkájának köszönhetően – kiábrándultak a közéletből, és emiatt nem gyakorolják politikai jogaikat.
Félreértések elkerülése végett megjegyezném, hogy a pecsételő postáskisasszony módjára gyakorolt szavazati jog mellett léteznek olyan politikai szabadságjogok is, mint a szabad véleménynyilvánítás, a spontán gyülekezés, az egyenrangú polgárok érvek és ellenérvek ütköztetésével gyakorolt tanácskozási, valamint döntéshozói joga, a több lehetséges jelöltből való képviselő-választás joga, egyszóval mindazok a jogok, amelyeket egy komolyan vehető deliberatív demokrácia szavatol a polgárai számára. De továbbmennék, és a helyi önkormányzatoknak valós hatalmat, pénzügyi függetlenséget és erős jogosítványokat biztosító demokráciát is vizionálok, olyant, amelyben a saját ügyeikben legavatottabb választópolgárok aktív politikai részvétele a szubszidiaritás elvével kiegészülve valóban széles körűvé teszi a fent említett politikai szabadságjogok gyakorlását.
Félő, hogy nem fogalmazok eléggé szabatosan és világosan – hisz kritikusom is félreértett –, ezért nyomatékosan megjegyzem, a deliberatív demokrácia alapvető szabadelvű és republikánus értékeit próbálom itt népszerűsíteni, sőt mi több, számon kérni jelenlegi közéletünkön. Minden kétkedő szíves figyelmébe ajánlom – a klasszikus liberális kánon szerzői mellett – például Jeffersont és Arendtet, ők alaposan és szuggesztív érvkészlettel támaszthatják alá, amire az én szerény képességeim és e helyütt korlátozott terem nem ad lehetőséget.
Mondhatják erre, mint ahogyan szokták is mondani, hogy a valóságtól teljesen elrugaszkodott követelések ezek, hiszen a kisebbségi érdekérvényesítés és politizálás sokkal földhözragadtabb iszapbirkózás, minthogy a fennkölt elméletek akár csak borzolni tudnák a felszínét. De úgy vélem, fölháborító és feloldandó paradoxon, hogy egy kisebbségi politikai érdekképviseleten alapvető demokratikus értékeket és liberális elveket vagyunk kénytelenek számon kérni.
Azoktól, akik szomjúhozzák a szabadságot és az önrendelkezést közösségi létükben, nem tagadhatjuk meg az egyént megillető alapvető politikai szabadságjogokat. Ha a nemzeti azonosságtudatunk megőrzése kiemelten fontos, akkor a személyes autonómiánk és felelős polgárként való öntételezésünk nem lehet kényelmetlen és elfojtandó követelés. Ezek nem másodlagos szempontok, hanem szervesen összefüggnek a teljes körű autonómiára való törekvésünkkel, ráadásul tőlünk függnek és nem a mindenkori román hatalom kegyeitől. Az odúlakó nem ébredhet emberi méltóságának tudatára. Egyáltalán nem mellékes, hogy milyen a magánéletünk és közéletünk minősége.
Feltehetően abban mindannyian egyetértünk, hogy a romániai magyarság nem egyszerűen vegetáló élőlények sokaságaként, azaz nyájként, netalántán folyamatos készültségben lévő katonai alakulatként (ebben az esetben nem így és teljesen más eredménnyel folyna az érdekérvényesítés!) akar megmaradni a szülőföldjén, hanem gondolkodó, érett és öntudatos polgárok szabad akaratú közösségeként.
A fentiek miatt én tényleg gyökeresen mást gondolok a demokráciáról, mint a polemizáló cikk szerzője, aki néhány ironikus utalásából ítélve szakmaként tekint a politikai tevékenységre, amihez valamiféle különös készség, benfentesi tudás és erős beágyazottság szükségeltetik. Szerintem pedig nem! A hiteles politikai tevékenységhez „csak” józan ész, bizonyos mértékű erényesség szükséges, no meg széles körű intézményesített közösségi kontroll. Sokkal, de sokkal többen rendelkeznek az említett képeségekkel, mint ahányat Bukarestből látnak. Közönségesen fogalmazva: a nép nem hülye! Tudom persze, hogy létezik olyan, hogy „szakpolitika”, csak én azt erősen demokráciadeficites valaminek tartom.
Visszatérve eredeti gondolatmenetemhez, az RMDSZ érdekérvényesítő potenciálja tekintetében osztom a szerző aggodalmát. Komoly veszélyek leselkednek rájuk, de ez nem a soron következő gyenge, elfogadható vagy akár kirívóan jó választási eredmények függvénye. Ez az érdekérvényesítő potenciál a választási eredményektől függetlenül lehangolóan petyhüdt marad.
Milyen érdekérvényesítő képessége lehet egy olyan politikai alakulatnak, amelyik már szinte minden román politikai formációval „ágyba bújt” a hatalomért, és a jövőben is kész ugyanezt tenni? Milyen hitele lehet belföldön? De milyen lehet a kisebbségi jogérvényesítő képessége külföldön, amikor azt láthatjuk, hogy 15 éve kormányerőként legitimálja a csapnivaló román kisebbségpolitikát? Milyen az érdekérvényesítő potenciálja egy pártnak, amelyik mögül úgy hátrált ki a potenciális szavazóbázis egy jelentős része, hogy gyakorlatilag más választási lehetősége az RMDSZ-en kívül sokáig nem is létezett?
Megjegyzem, olyan pártról van szó, amelynek sikerült oly mértékben beágyazódnia a bukaresti hatalmi struktúrákba, hogy egymás után bukkanak elő a tagjait érintő korrupciós ügyek! Nem tesz ez fokozottan zsarolhatóvá egy olyan pártot, amelyik nem hajlandó megszabadulni a kompromittált tagjaitól? Abban újságírónk is egyetért, hogy az RMDSZ követett el komoly hibákat, és úgy véli, ezekből mihamarabb le kell vonni a tanulságokat. Én pedig úgy tudom, hogy a politikai porondon elkövetett hibáknak elsősorban következményeik vannak, azzal járnak, hogy a hibákért felelős képviselőktől az őket a hatalomba delegáló nép megvonja a bizalmat. Nem a párt, a nép!
Egyébként újságírónk erősen következetlen a legitim és az illegitim képviselet tekintetében. Egyfelől erős képviseletet vindikál a román társadalom 6,5 százalékát kitevő romániai magyarságnak a bukaresti országgyűlésben (jogosan!), de mindeközben a helyhatósági választásokon a magyar pártokra voksolók 15 százalékától elvitatná a jogot, hogy olyan képviselőket választhasson a különböző képviselti testületekbe, akikben megbízik. Azokra gondolok, akik az EMNP-re vagy az MPP-re adták le voksaikat, és itt 79 ezer romániai magyar választópolgár szabad döntéséről beszélek. Nem érez itt semmiféle ellentmondást a szabad sajtó felkent lovagja? Kellene.
Ha már szóba került a szabad és független sajtó, hadd ejtsünk egy pár keresetlen szót az ellenlábasom által szóba hozott „egyeduralkodó jobboldali sajtóról!” A romániai magyar „jobboldali sajtó” egy homályos és tartalmatlan szintagma. Persze értjük, mit akart manipulatívan sejtetni a szerzőnk: az EMNP-hez és az MPP-hez közelálló, Magyarországról pénzelt sajtóorgánumokat illető gyanúját próbálta így elültetni szélesebb olvasóközönségében. Valóban vannak olyan erdélyi sajtóorgánumok, amelyek az RMDSZ ellenzékének elkötelezettek, de ebből levonni azt a következtetést, hogy ezek uralják az erdélyi magyar nyilvánosságot, finoman szólva is durva csúsztatás.
Ha átvizsgáljuk a Communitas Alapítvány által az elmúlt években támogatott szerkesztőségek listáját, eléggé pontos képet alkothatunk arról, hogy a romániai magyar nyomtatott vagy elektronikus sajtó mennyire lehet független az RMDSZ-től. És akkor itt még nem beszéltünk azokról a finanszírozásokról, amelyek nem a nyílt pályázati rendszeren keresztül kerülnek kiosztásra, de vagy magán-, vagy intézményi csatornákon keresztül szintén az RMDSZ holdudvarához kötik a sajtóorgánumok egész sorát.
A tisztánlátás kedvéért javaslom, vegyék elő a tavaszi helyhatósági választások nyomtatott sajtóját, emlékezzenek vissza az elektronikus média politikai hirdetéseire, és döntsék el maguk, kinek volt pénze összehasonlíthatatlanul gyakrabban, nagyobb reklámfelületen és nagyobb nézettség mellett megjelenni a különböző sajtóorgánumok reklámfelületein. Tartsák azt is szem előtt, hogy azokat a politikai hirdetéseket a mi adólejeinkből finanszírozzák, azokéból is, akik egyáltalán nem rokonszenveznek az RMDSZ-szel. Megvan a maga diszkrét bája annak, ahogy a „negyedik hatalmi ágnak” tartott független sajtó jeles képviselője a hatalom társbirtokosait, az elmúlt 15 évet folyamatosan kormányon töltő potentátjait veszi védelmébe. Ez a báj nem a burzsoáziáé! Visszarendeződés? Az!
Végül térjünk vissza Bibóhoz, akinek a tekintélyét szembeszegeztem (köszönöm a kiigazítást!) a zilahi SZKT szellemiségével. Gyermekded kísérlet véleményt mondani arról, hogy Bibó mivel lenne elégedett, és mivel nem, ha ma szétnézne a romániai magyar politikai közéletben. Maradjunk inkább a Bibó-szövegeknél! Cikkemben két Bibó-szöveghelyet idéztem. Az első egy demokráciadefiníció (A magyar demokrácia válsága, Bibó, 1986, VT II. 50.), tömören arról szól, hogy ott van demokrácia, ahol a nép, vagyis az átlagemberek összessége a vezetőit meg tudja válogatni, ellenőrizni tudja, és ha kell, el tudja kergetni.
Ezzel szemben aligha komolyan vehető ellenérv az, amit újságírónk felhoz, nevezetesen, hogy a szövetség egy páratlanul demokratikus politikai alakulat. Két okból: az első, hogy a demokrácia bibói meghatározása nem valamely párt tagságát jelöli meg a hatalom letéteményeseként, hanem a népet, közelebbről az átlagemberek összességét pártállásra való tekintet nélkül; a másik, hogy az RMDSZ a pótcselekvésszerű „belső választások” ellenére ugyanolyan hierarchikus és tekintélyelvű szervezet, mint bármelyik másik párt. Ha a választópolgárok különösebb kockázat nélkül megbízhatnának egy adott politikai teret egyedül uraló pártban, akkor bizonyára találhatnánk széles e földkerekén olyan komolyan vehető demokratikus berendezkedésű államot, amelyikben valóban egyetlen párt verseng önmagával a szavazók bizalmáért.
Ameddig ez nincs így, addig nyilvánítsuk ezt a felvetést egyszerűen képtelenségnek.
A másik idézet, nem egy demokráciadefiníció, hanem a demokrácia és a közösségileg gerjesztett félelem áldatlan összefüggéseire vonatkozó figyelmeztetés. Ha mégoly felületesen is nézett utána újságírónk a szóban forgó szöveghelynek, tanácsos lett volna továbbolvasni az ott található gonadolatmenetet.
A korábbi cikkemben idézett szöveg folytatása így hangzik: „Közép- és Kelet-Európa országai azért féltek, mert nem voltak kész, érett demokráciák, s minthogy féltek, nem is tudtak azokká válni.” (Az eredeti szöveghely az 1943–44 között íródott Az európai egyensúlyról és békéről, Bibó, 1986, VT. I. 335.) Úgy vélem, ez a megállapítás minden további nélkül alkalmazható a romániai magyar politikai közösségre is. Ezért tartom a demokráciára veszélyesnek azt a vészjósló riogatást, amivel az RMDSZ menetrendszerűen egységbe szokta rántani a romániai magyarság hiszékenyebb vagy aggodalmaskodóbb részét. Neptun után azonban nehezen lehet komolyan venni a szélsőséges román nacionalizmus veszélyét.
Nem azért, mert ilyen veszély nincs, hanem mert úgymond olyan román pártok részéről fenyegeti folyamatosan a magyarságot, amellyekkel a választásokat követően az érdekképviseletbe burkolt pártunk utóbb kormánykoalícióra szokott lépni. Komédia? Hát hogyne volna az?! Ha már a nagyszerű Debreczeni József jóvoltából publicistánkat az a szerencse érte, hogy találkozott Az európai társadalomfejlődés értelme (Bibó 1986, VT III, 15–79.) című Bibó-opusszal, akkor bátorkodom azt teljes terjedelmében a figyelmébe ajánlani.
Az egész tanulmány amellett érvel: ha van olyan, hogy európai társadalomfejlődés, akkor az pontosan a félelem közéleti visszaszorításának és a szabadság intézményesítésének a folyamatos kísérletében ragadható meg. Újságírónkat nem zavarja, hogy Bibó tekintélyével próbálja megtámogatni saját véleményét, miután elítélően pszichologizmussal vádolja őt. Lukács elvtárs is ez utóbbit tette hajdanán A magyar demokrácia válsága című Bibó-cikk megjelenését követő vitában (A demokrácia válsága cikk vitája, Bibó, 1986, VT II. 83–118.), s noha ő valóban nagy formátúmú gondolkodó volt, a mai eszmetörténeti recepció ebben a kérdésben mégsem neki ad igazat.
Összefoglalva Bibó vonatkozó nézeteinek a lényegét: a demokrácia igazi fokmérője az, hogy egy adott politikai közösségen belül az egyéni szabadságot és a közösség ügyét összekapcsolják vagy pedig szembeállítják egymással. A magyar demokrácia válsága (Bibó 1986, VT II. 15–79.) című írásában – amelyből a demokrácia meghatározására vonatkozó első idézetem származik – Bibó meg akarja kímélni az 1945-ben vészesen polarizálódó és begörcsölő magyar politikai közéletet egy terméketlen patthelyzettől: a szemben álló felek egymástól való félelmének a kiúttalanságától. A RMDSZ és politikai ellenfelei közötti alapvetően elvi feszültséget könnyedén fel lehet oldani egy, a teljes romániai magyar közösségre kiterjedő belső, általános választásokon való megmérettetés formájában.
Ilyés Szilárd Zoltán
A szerző tudományos kutató, az Erdélyi Magyar Néppárt kolozsvári alelnöke
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Látogatottsági adatok