Hosszú évek tapasztalata nyomán állíthatom, a honi ügyintézés lényege a Szent Pecsét beszerzése – a Pecsét az a kultikus valami, amelyből legalább egy mindig hiányzik. Az ország lakosságának jelentős hányada kora reggeltől késő délutánig üget az eltűnt Pecsét nyomában, mely kaján módon többnyire egy másik hivatalban van, vagy esetleg abban a hivatalban, amelyben legelőször jártunk, de már rég bezárt és legközelebb holnapután lesz nyitva. A dolog...
Könyvespolc – Király Farkas legújabb kötete
Király Farkas legújabb kötete a titokzatos és nagyon is poliszémikus f. versek címet viseli, így, kisbetűvel írva, ami többek között a folyamatosságra (a kisbetűs, de állandó előrehaladásra) utal, és korántsem arra, hogy az itt található szövegek Nagy F. Versek volnának. Ha valakinek mégis kétségei támadnának a címet illetően, annak maga a szerző nyújt fogódzót a kötet címlapjára helyezett...
A nagy társadalomtudósok szinte mindig polarizáló figuraként jelennek meg, akit egyesek csodálnak, mások pedig ócsárolnak, amíg nem lesz erősebb az a radikális kihívás, amely által saját elképzeléseiket a világ megértésére irányuló erőfeszítéseinkkel szembesítik. Milton Friedman legalább két okból volt óriás a modern társadalomtudósok között. Elsősorban azért, mert mélyen befolyásolta nem csupán saját területét a közgazdaságtanban, hanem...
Törökország ultimátumszerűséget kapott az Európai Bizottságtól (EB): egy hónapon belül megnyitja kikötőit a ciprusi hajók előtt, vagy a folyamatban levő EU-csatlakozási tárgyalások felfüggesztését kockáztatja. Ugyanakkor az EB legutóbbi, Törökországról szóló jelentése leszögezi, hogy a politikai reformok lassultak, majd kérdésessé teszi az ország jövőbeli EU-tagságát.
Az EB országjelentését decemberben vitatja meg az Európai Tanács. Az...
Az elmúlt két hónap történéseihez viszonyítva elmondható: a magyarországi közélet mostanában szokatlanul csendes. Egyre ritkábban hallani tüntetésekről, az ellenzék is kisebb intenzitással támadja a kormányt, és a koalíció, illetve Gyurcsány Ferenc kormányfő is kevesebbet szerepel a médiában.
A jelenlegi viszonylagos nyugalom persze érthető, hisz az elmúlt időszak végsőkig felfokozott hangulatát hosszú távon nem lehetett fenntartani. A Gyurcsány-beszéd...
Beszélgetés M. Tóth Géza animációs filmrendezõvel
Ön a Kedd Animációs Stúdió alapítója. Miért éppen Kedd, és nem Szerda, például?
Amikor az ember arra adja a fejét, hogy létrehoz egy stúdiót vagy egy céget, akkor nevet ad neki. Gondolkodik, és mindenféle okos nevet talál ki. Mi ezt a gondolkodást épp egy keddi napon kezdtük el, és az az ötletem támadt, hogy ünnepeljük meg ezt a napot azzal, hogy a Kedd nevet adjuk a stúdiónak. Készítünk hosszú...
Ha emlékezetem nem csal, a közelmúltban planétánk valamely boldog foltján foci-világbajnokságot rendeztek. Lehet, hogy nyár volt, na nem hosszú és forró, hanem inkább jelentõs élményekben gazdag, a megszállott focidrukkerek számára biztosan. A nagybecsû eseményre csak homályosan emlékszem, talán azért, mert minden egyébhez hasonlatos módon manapság már valahogy a focivébé is inflálódott. Olyan hatalmasra felfújt, meghatározhatatlan színû lufi...
Szántai János
Ha Kolozsvárt királyi udvarnak tekintjük... Álljunk is meg itt egy pillanatra. Nem is olyan egyszerû ezt elképzelni. Hiszen van ebben a királyi udvarban minden, mi szem-szájnak ingere: fõúr, talpnyaló, lovag, pecsétõr, generalisszimusz, gyóntatópap, udvarhölgy, alabárdos, pohárnok és szolga is, temérdek. Csak éppen király nincs. A fõtéri bronzuralkodó nyugodt lélekkel mellõzhetõ. Tudjuk, oda az igazság, punktum. Koronás...
Joan Font
Bonyolult jogi folyamat
Az új Statútum kidolgozásának folyamata sem könnyûnek, sem rövidnek nem mondható. Az alatt a több mint 23 év alatt, amíg a nacionalista jobboldal volt többségben Katalónia kormányában, a Statútum revíziójának gondolata rejtve maradt. Az utóbbi években a Katalóniában kormányzó koalíció (CiU: Katalán Demokratikus Összetartás – a nacionalista jobboldal többségi, liberális pártja – és a Demokrata Szövetség,...
Martin Ortega
2002–2003 telén az iraki rendszerváltás támogatóit magukkal ragadták a háború invázió utáni szakaszával kapcsolatos ábrándjaik. Bárkit, aki arra célozgatott, hogy a jelenlegi helyzetet eredményezõ forgatókönyv hihetõ volt, Szaddám-párti megalkuvónak, Amerika-ellenesnek vagy mindkettõnek bélyegezték. Holott a várható nehézségek józan számbavétele segített volna elkerülni a hibák nagy részét, amelyek olyan sok amerikai...
Tóth Károly Antal
Az történt, hogy Budapest még soha semmit nem ünnepelt olyan módon, ahogyan az ’56-os szabadságharc ötvenedik évfordulóját. Miután október 23-án hajnalban a mintegy tízszeres számbeli fölényben levõ rendõrök kiszorították a Kossuth téri tüntetés maradékát, az odavezetõ utcákat is lezárták, így csak hivatalos személyek vehettek részt a zászlófelvonáson. Ünnepelni kívánó magánzó még annyira sem közelíthette...
A szív- és érrendszeri problémákat még a tünetek jelentkezése elõtt kimutatni képes magyar találmányt ismertettek a nagyközönséggel. A szakemberek az Ér-hálózat elnevezésû akció keretében igyekeznek minél szélesebb réteg számára elérhetõvé tenni a pár perces vizsgálatot.
Könyveket olvasni vagy az internetet böngészni a legtöbb mai ember kedvenc foglalatossága. Nem is gondolnánk, hogy a kígyók nélkül erre aligha lennénk képesek. Egy új elmélet szerint õseinknél a kígyók fenyegetése miatt alakult ki a kitûnõ közellátás. A meglepõ, hagyományos magyarázatoknak ellentmondó hipotézist Lynn Isbell antropológus (Davis Egyetem, Kalifornia) tette közzé a Human Evolution címû lapban.
Heinrich Schliemann német régész Homérosz hõskölteményeit olvasva találta meg Trója maradványait. Robert Bittlestone angol vállalkozó, az ókor kutatója ugyanezzel a módszerrel gyõzõdött meg arról, hogy az igazi Ithaka nem a ma is ezt a nevet viselõ kis sziget, hanem Kefalónia északnyugati oldalán kinyúló Paliki-félsziget.
Szántai János • Közhely, hogy a nagy történetekrõl újat írni, ha nem is lehetetlen, de igen nehéz. A megközelítés kulcsa a legtöbb esetben tehát a hogyan. Az alábbi szöveg szerzõje úgy gondolja, hogy – jelen esetben bár – a stílusimitációba burkolt olvasónapló szolgálja leginkább az olvasót a kérdéses mûvel való közvetett ismerkedéskor.
Nagy Koppány Zsolt
Asszonykámmal úgy döntöttünk, hogy eleget éltünk már ebben a nagy, büdös városban, a gyereknek is jönni kell elõbb-utóbb, s milyen idilli volna lecserélni kicsi, zajos garzonunkat egy Pesthez közeli faluban található medencés, kertes villácskára, lévén, hogy a kettõnek az ára egyforma.
Ennek az áregyformaságnak önmagában is elég kellett volna lennie, hogy gyanút keltsen bennünk, de mi mindent jobban tudunk (kivált a kis...
– Hogyan lett Ervin atya pap?
– Fenegyerek voltam, azt hitte mindenki, hogy a bátyámból lesz pap, belõlem pedig csavargó. Egyszer öten összeálltunk s elmentünk gyümölcsöt, vackort lopni. Gyergyóban máshol nemigen volt gyümölcs, csak a barátoknál. Elmentünk hát a barátok kertjébe. Az egyik fiú õrt állt, vigyázott, nehogy jöjjön valaki, a másiknak intenie kellett, a harmadiknak füttyentenie, a negyedik szedte a fa alatt lévõ vackort. Én...
Kutatók kimutatták, hogy serdülõkorban az agysejtek olyan átrendezõdése megy végbe, amelynek következménye lehet a túlzott kockázatvállalás, újfajta élmények keresése vagy éppen a szélsõséges válaszreakciók. Egyre több bizonyíték mutat arra, hogy a kockázatkeresõ magatartás „bele van programozva” a serdülõk agyába, amely a pszichológusok viszonyulását is megváltoztatja a „problémás” gyerekekhez.
Egy...