Katalán autonómia: új helyzet (2.)

A 2003-as választások megváltoztatták a helyzetet. A Statútum reformja iránt elkötelezett pártok többsége fölvetette egy új autonómiatörvény kidolgozásának lehetõségét. Ehhez arra volt szükség, hogy Katalónia parlamentjének kétharmados többsége jóváhagyja az új szöveget, amelyet késõbb az állami parlamentben tárgyalnak meg.
Így 2004 februárjában megtörtént a Statútum-reform parlamenti elõterjesztése, a jelen lévõ politikai pártok részvételével. Az új kormányszövetség három pártja: a Katalónia Szocialista Párt, az ERC (Katalónia Republikánus Baloldal), az IC-V (Kezdeményezés Katalóniáért – Zöldek, környezetvédõket és volt kommunistákat tömörítõ párt) és a két ellenzéki párt: a CiU és a PP.
A bizottságban a tárgyalások hoszszasak voltak, és nehezen jutottak közös nevezõre. A helyzet feloldására 2004. novemberében az öt párt vezetõi összeültek Miravetben (az Ebro folyóhoz közeli település). Ott rögzítették azokat a kompromisszumokat, amelyek tíz hónappal késõbb, 2005. szeptember 30-án, az új Statútum tervezetének elfogadásához vezettek Katalónia parlamentjében, ahol ezt túlnyomó többséggel megszavazták: 120 szavazat szólt mellette, 15 néppárti képviselõ pedig ellene szavazott.
Ekkor kezdõdött az új szöveg tárgyalása Katalónia parlamentjének küldöttsége és egy spanyol parlamenti küldöttség között, az intézmények álláspontjainak közelítése céljából. Indulásakor a tervezetnek a Néppárt ellenzéki reakciójával, valamint a Spanyol Szocialista Munkáspárt (a jelenlegi kormánypárt) jelentõs részének tartózkodásával kellett számolnia. Elõbbi durva politikai kampányt indított ellene.
A tervezet szövegét számos helyen módosították. Egyféle konszenzus elérése érdekében megegyezés született a spanyol kormányfõ, a szocialista Zapatero és a katalóniai ellenzék vezetõje, Artur Mas között, noha ezt ellenezte a katalán kormány, amelynek vezetõje Pasqual Maragall szocialista politikus volt. Ez az egyezség magyarázza a spanyol parlamentbeli végsõ szavazatokat a Statútum új szövegére vonatkozóan: 189 mellette, 154 ellene (a Néppárt és az ERC szavazatai ellenzéki megfontolásból), 2 képviselõ tartózkodott.
Az új helyzet megosztotta Katalónia kormányát, az ERC miniszterei távoztak. Ez magyarázza az alacsony részvételt a Katalóniában június 18-ára hirdetett népszavazáson is, amelyen a szavazati joggal rendelkezõ állampolgároknak körülbelül 50 százaléka jelent meg. Mindazonáltal e szavazás eredménye nyilvánvaló: a szavazók 73,23 százaléka mellette, 20,76 százaléka ellene voksolt (az ERC és a Néppárt által fenntartott álláspont), 6,2 százaléka pedig érvénytelen volt.
E népszavazás után a Statútum érvénybelépéséhez már csak a király aláírása hiányzott, valamint közzététele Katalónia és Spanyolország hivatalos közlönyeiben.
Ettõl a pillanattól kezdõdõen módosítani kell mintegy száz katalán, illetve harminc spanyol törvényt, hogy az új szöveghez alkalmazzák; ugyanígy szükség lesz olyan jogkörök átengedésére, mint például a bevándorlási engedélyek kibocsátása, a helyi érdekû vasúthálózat, jogi struktúra, Girona, illetve Reus repterei (a barcelonai repülõtér egy késõbbi tárgyalás függvénye) stb.  

Támadások a Statútum ellen
A Néppárt nemrég fellebbezést nyújtott be az alkotmánybíróságon a Statútum ellen. Ebben támadja a katalán nemzet fogalmát (nincs más nemzet, mint a spanyol), a katalán nyelv ismeretének kötelezettségét (kizárólag a spanyol nyelvnek kell kötelezõnek lennie), a kétoldali kapcsolatokat Katalónia és Spanyolország között, a törvénykezésrõl szóló rendeletet és a Statútumban megjelenõ valamennyi jogot és kötelességet.
A fellebbezés benyújtása az új Statútum – és tágabb értelemben Katalónia – ellen annak az ádáz kampánynak a tetõfoka, amelyben a Néppárt és a spanyol társadalom konzervatívabb részei, valamint bizonyos centralista jakobinizmusról lebeszélt baloldaliak játszanak fõszerepet.
Ez a kampány, amely Spanyolország többi részének piacain és kereskedelmi központjaiban a katalán termékek bojkottját idézte elõ, katonai beavatkozással is járt. Az ország hadseregének parancsnoka nyilvánosan azzal fenyegetõzött, hogy közbelép, „ha a haza egysége veszélybe kerül.” A Spanyol Bank, amelynek elnökét a Néppárt nevezte ki, a „piaci egység megtörésének” veszélyére figyelmeztetett. A Püspöki Tanács jelentõs számú tagja „Spanyolország egységének erkölcsi értékét” védelmezi. A Néppárt mintegy négymillió aláírást gyûjtött „a Statútum ellen”, és tömeges megmozdulást szervezett Madridban „Spanyolország védelmében.” A PSOE, a kormánypárt bizonyos vezetõi – így a honvédelmi miniszter, José Bono (késõbb lemondott) és az Extremadura elnöke heves támadásokat intézett a  Statútum tervezete és Katalónia baloldali koalíciós kormánya ellen. A nép ügyvédje (ombudsman), a PSOE egyik militáns öregje szintén ellenségesen nyilvánult meg, és azt a lehetõséget fontolgatja, hogy az új Statútum alkotmányellenességére hivatkozó újabb fellebbezést nyújtson be.
A fennálló helyzetben sokatmondónak bizonyul a politikai pártok többsége és maga a katalán civil társadalom által fenntartott nyugalom. Maximálisan kerülik az összetûzést és a politikai konfrontációt, ugyanakkor a Katalónián belüli ellentéteket is. Itt valóban nagy az egyetértés az új Statútumban felvetett olyan alapvetõ témákat illetõen, mint a nemzet meghatározása vagy az új jogkörök felállítása és az új pénzügyi rendszer.

Fordította: Kolozsvári Katalin
A szerzõ katalán újságíró

---------