Tájkép csata után

Presztízsveszteség mindkét oldalon
Az ugyanis nyilvánvaló, hogy a szeptember közepe óta eltelt időszak mind a kormány, mind az ellenzék – és személy szerint Orbán Viktor Fidesz-elnök számára is – súlyos presztízsveszteséggel járt. A szocialista-szabad demokrata koalíció, illetve Gyurcsány Ferenc kormányfő esetében ez érthető is, hisz a tavaszi, balatonőszödi MSZP-frakcióülésen elmondott beszéd nyilvánosságra kerülése után épp az lett volna a meglepő, ha a saját és pártja korábbi hazugságkampányát beismerő miniszterelnök ellen nem csap a magasba az elégedetlenségi hullám. Az ennek nyomán fölmerülő lehetőségeket azonban az ellenzék nem volt képes megfelelően kiaknázni, és annak ellenére, hogy az önkormányzati választásokon szinte megsemmisítő vereséget mért a koalíciós pártokra, a Fidesz is elkönyvelhet néhány veszteséget, amelyeket ráadásul jórészt saját magának köszönhet.
Az őszödi beszéd nyilvánosságra hozatala utáni időszak ugyanis alkalmas lehetett volna néhány jelentősebb, az erőviszonyok későbbi alakulását alapvetően befolyásoló eredmény elérésére. Azt talán túlzás volna feltételezni, hogy esély mutatkozott Gyucsány Ferenc elmozdítására egy belső puccs előidézésével (az MSZP-ben ugyan léteznek olyan csoportok, amelyek a parlamenti választási győzelem ellenére továbbra sem kedvelik Gyurcsányt, ám a baloldalon egyelőre nem mutatkozik hozzá hasonló kaliberű, alkalmas vezető), az azonban elképzelhető, hogy – amennyiben hagyják, hogy az indulatok forrjanak – a belső ellenzék hangja idővel hangsúlyosabbá vált volna.
Ennek azonban még a lehetősége sem maradt meg, miután Orbán Viktor – valószínűsíthetően téves helyzetmegítélés alapján – azt hitte, neki áll a zászló, és erőpozícióból próbált meg diktálni a szocialistáknak. Márpedig a baloldalnak a zsigeri Orbán-fóbia az egyik legalapvetőbb jellemzője, amelyet az elmúlt nyolc-tíz évben mind a szocialista-liberális pártelit, mind a sajtó igyekezett felerősíteni, a Gyurcsány leváltására adott ultimátumot pedig tulajdonképpen nehéz is lett volna másképp értelmezni, mint úgy, hogy a Főgonosz nyeregben érzi magát, és amennyiben most nem leszünk egységesek, hamarosan visszatér. Ennek megfelelően pedig azonnal zárták soraikat, és a Gyurcsánnyal szembeni esetleges ellenszenvüket félretéve egy emberként szavaztak a kormányfő hivatalban tartása mellett.

Pótcselekvések
A Fidesz ráadásul újabb ballépéssel tetézte taktikai hibáját, amikor a Gyurcsány melletti szocialista kiállást népszavazási kezdeményezéssel próbálta ellensúlyozni. Egyrészt már korábban is bebizonyosodott, hogy ennek mérsékelt mozgósító ereje van – lásd a 2004-es kettős népszavazást –, másrészt pedig a föltett kérdésekkel továbbra is a demagógia csapdájába zárta magát. Az elmúlt időszakban ugyanis – különösképpen az országgyűlési választási kampányban – joggal bírálták a Fideszt amiatt, hogy nem tud konkrét gazdasági megoldásokat felmutatni a válsághelyzetben, csupán populista szólamokat ismételget arról, hogy az emberek rosszabbul élnek, mint négy éve, ezt pedig többek között a tizennegyedik havi nyugdíj bevezetésével kívánta orvosolni. A mostani népszavazási kezdeményezés is ezt az irányvonalat követi, a kórházak állami tulajdonban maradását szorgalmazó kérdést át is emelték a két évvel ezelőtti népszavazásból, emellett viszont szinte csupa olyan kérdést tesznek föl, amelyre gyakorlatilag csak igennel válaszolhat az átlagpolgár, aki természetesen nem szeretne fizetni az eddig ingyenesen járó szolgáltatásokért. A kezdeményezés realitását jelzi, hogy az egyetemi hallgatók képzési hozzájárulása ellen megfogalmazott kérdést az Országos Választási Bizottság alkotmányellenesnek minősítette, ezért elvetette azt. Ez pedig tovább erősíti azt a benyomást, hogy a Fidesz a múlt havi, az indokoltnál keményebb fellépéssel zsákutcába manőverezte magát, és a népszavazási kezdeményezéshez, illetve a rendőri brutalitás dokumentálásához hasonló pótcselekvésekkel igyekszik azt a látszatot kelteni, hogy továbbra is ő irányít.

A sebeit nyalogató kormány
A kormány közben csendben megpróbálja összeszedni magát. Enyhe túlzás ugyan a Political Capital – a baloldalhoz közel álló politikai elemző cég – elemzésében foglalt kitétel, amely szerint a kormány megerősödve került ki az elmúlt két hónap eseményeiből, viszont tény, hogy sikerült az elviselhetőnél lényegesen nagyobb károkat elkerülni. Az önkormányzati választásokon elszenvedett vereség minden bizonnyal eleve be volt kalkulálva, hiszen már a tavaszi országgyűlési választásokat követően be kellett vallani, hogy a gazdaság mégsem dübörög annyira, mint amennyire azt Kóka miniszter sugallta, és a fejlett Nyugat sem feltétlenül irigyli már annyira Magyarországot. Ennek nyomán pedig várható volt, hogy ősszel bosszút állnak majd a választók, amiért így félrevezették őket, bár ekkora vereségre valószínűleg nem számítottak. A baloldal ilyen mértékű kiszorulásához a megyei és a települési önkormányzatokból azért „kellett” a Gyurcsány-beszéd is.
(Az egyébként valószínűleg már a kémregényeket idéző összesküvés-elmélet kategóriába sorolható, hogy az őszödi beszédet Gyurcsány tudtával hozták nyilvánosságra. Az ugyanis még akkor is hosszú távú kihatással bíró, súlyos hitelvesztést hozott a miniszterelnöknek, ha most még hivatalban maradhatott. A polgárok zöme pedig még akkor is tudja, hogy nem bátor vallomásról van szó, hanem egyszerű lebukásról, ha a baloldal és sajtója napestig sulykolja, hogy Gyurcsány valójában hősies tettet hajtott végre, hiszen szembe mert nézni az elmúlt évek hazugságaival).
A tüntetőkkel szembeni fellépés eredménye sem nevezhető egyértelműen kedvezőnek a kormány számára. Mert igaz ugyan, hogy a demonstrálók között szélsőséges, illetve a józan gondolkodású polgárok számára komolyan nem vehető eszméket valló csoportok is voltak, azonban a sok esetben valóban brutális rendőri fellépést még ezek sem tették feltétlenül indokolttá. Az pedig végképp visszás, hogy a közfelháborodás, illetve a nyilvánosságra került fénykép- és tévéfelvételek hatására a korábban teljesen szabályosnak kikiáltott rendőri akció résztvevői közül több személy ellen is belső eljárás indul, miközben a bírálatokat gyakran hazudozással és cinikus megjegyzésekkel lepattintó Gergényi Péter budapesti rendőrfőkapitányt a kormány nem engedi távozni.
A kormány most szemmel láthatóan taktikát váltott, és az önkormányzati választások nyomán kialakult status quot tekintetbe vevő, békülékeny politikai szereplőként kívánja magát beállítani. Ennek egyik eleme a miniszterelnök kezdeményezte tárgyalás az önkormányzatok vezetőivel, amelyet „a kormány kész arra, hogy ne csak a saját hangját hallja, hanem az ellenzékét is” szavakkal vezetett fel. Az új stratégia akár még eredményes is lehet, hiszen az átlag választó többnyire a nyugalmat szereti, az elmúlt két hónap után pedig még inkább vágyik a békére. Márpedig a Fidesz épp azzal nehezítette meg a helyzetet saját maga számára, hogy kerek perec leszögezte: Gyurcsányt a továbbiakban nem tekinti tárgyalópartnernek. Ilyen helyzetben ugyanis a bizonytalanok, illetve a középen állók között mindig az agresszívabbnak tűnő fél az ellenszenvesebb, márpedig ez a szerep a Fidesznek jut, amennyiben félreüti a feléje nyújtott békejobbot. (Persze, ha elfogadja, arra is ki kell találnia valamilyen stratégiát, hogy arculatvesztés nélkül adhassa fel korábbi, intranzigens álláspontját).

Új vezér az ellenzékben?
Bizonyos jelekből egyébként úgy tűnik, hogy a Fideszben nem egységes az álláspont a követendő politikát illetően. Bár az elmúlt években Orbán pártelnökként olyan politikusokkal vette körül magát, akik nem veszélyeztetik számottevően az ő első emberi posztját, a keleti végeken feltűnt egy olyan fajsúlyos alak, aki előbb-utóbb akár komoly kihívóként is felléphet. Kósa Lajos debreceni polgármester neve az elmúlt években a sikeres politikus szinonimájává vált, ellenzéki elöljáróként is fejleszteni tudta a várost, így nem csoda, hogy elsöprő többséggel választották meg ismét. Ráadásul Orbán elutasító magatartásával szemben ő kompromisszumkész politikusnak mutatkozik (emlékezetes, hogy a tüntetések idején kijelentette: ha kell, a testével védi meg a debreceni MSZP-székházat), és lassan-lassan önálló akciókat is kezdeményez. Ilyen volt például az önkormányzati egyeztetés, amelyet az elmúlt hétvégére hívott össze.
A már említett Orbán-fóbiában szenvedő baloldal természetesen azonnal „lecsapott” Kósára, és azzal a céllal, hogy belülről bomlassza a Fideszt, igyekszik minden fórumon erősíteni a lehetséges Orbán-kihívói imázst, annak ellenére, hogy Kósa folyamatosan hangoztatja: nincsenek pártelnöki ambíciói.
Megtörténhet persze, hogy ezzel a Fideszben is tökéletesen tisztában vannak, és sajátos, jó zsaru-rossz zsaru játékot űznek, amelynek a lényege, hogy Orbán magára osztotta az elutasító, megközelíthetetlen pártvezér szerepét, Kósára pedig a kompromisszumkész alternatíváét, ám közben továbbra is ő irányít. Ugyanakkor az sem teljesen elképzelhetetlen, hogy előbb-utóbb valóban hangsúlyossá válik a vezetőváltás igénye a Fideszen belül, akkor pedig nem árt, ha van egy alkalmas jelölt.
Most úgy tűnik, hogy mindkét oldal az erőgyűjtés fázisában van, és közben megpróbálják megtervezni a következő lépéseket a sajátos magyar belpolitikai sakkjátszmában. A jelenlegi csendnek senkit nem szabad megtévesztenie. Az ugyanis csak amolyan vihar előtti csend.

A szerző lapunk főmunkatársa