Fotó: A szerző felvétele
2008. december 21., 17:062008. december 21., 17:06
„Az életem összefonódott a múzeum életével” – mondta E. Csorba Csilla, aki segédmuzeológusként kezdte pályáját, három éve pedig a PIM főigazgatójaként tevékenykedik. Az 1909-ben megnyílt Petőfi-ház jogutódjának tekinthető múzeum1954-ben alakult, rendkívül gazdag irodalmi gyűjteménye van: például a Petőfi- és Jókai-hagyaték, közel kétmillió kézirat, 300-400 ezer kötetes könyvtár, 30-50 ezer fotó található a múzeum állományában. Kortárs íróktól is gyűjtenek, hangfelvételeket is tárolnak a irodalmárokkal folytatott beszélgetésekről, de kérésre esetenként zárolják az anyagokat, hiszen élő személyeket is érinthetnek az elhangzottak, leírtak – ismertette E. Csorba Csilla, aki a fotóanyag rendszerezésével kezdte pályáját.
Az Ady. A portrévá lett arc című albumában szereplő felvételek többségét már az 1970-es évek végén összegyűjtötte. Székely Aladár sokat fotózta Ady Endrét, a könyvben szereplő felvételek legtöbbjét is ő jegyzi. A kiadvány minden képről tartalmazza az összes fellelhető adatot, és E. Csorba Csilla valószínűnek tartja, hogy a költőről olyan felvételek is maradtak fenn, amelyeket még nem ismernek. A fényképfelvételeket kezdetben kordokumentumoknak tekintették, mára már értékhordozóvá váltak: aukciókon is feltűnnek fotók – derült ki a beszélgetés során.
„A portré több mint az arc” – mondta a meghívott, aki szerint a fényképész művészete éppen az, hogy a beállítások és a fények segítségével megteremti azt a képet, amely fennmarad egy-egy íróról, költőről.
Színvonalas kulturális programot kínál a bányavidéki magyarságnak a 2007 óta majdnem minden év májusában megszervezett Teleki Napok.
Harag György rendező születésének 100. évfordulója alkalmából gazdag kínálatot felvonultató emlékhetet szervez június 1. és 9. között a Kolozsvári Állami Magyar Színház – közölte a társulat.
Román városokban vetítenek friss, népszerű magyar filmeket a Magyar filmek @ 29. Európai Filmek Fesztiválja keretében – közölte a Liszt Intézet Bukarest.
A Kolozsvári Magyar Opera szombaton 19 órától tartja a Valahol Európában című nagy sikerű musical premierjét.
Sólyom Jenő Széchenyi-díjas fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja vehette át az Akadémiai Aranyérmet az MTA 199., ünnepi közgyűlésének hétfői ülésén.
Szerelmi történetbe ágyazva a magyar néptáncot mutatja be a Magyar menyegző című játékfilm, a kalotaszegi világba betekintést nyújtó alkotás várhatóan jövő év elején kerül a mozikba.
Mihail Afanaszjevics Bulgakovnak A Mester és Margarita című művéből készült előadás premierjét tartja pénteken a szatmárnémeti Harag György Társulat.
A bukaresti „I.L. Caragiale” Színház és Filmművészeti Egyetem (UNATC) nemzetközi konferenciát és workshopot szervez, melynek tematikája az úgynevezett „oktatófilmek” felhasználási gyakorlata a volt szocialista országokban.
A romániai magyar színházakról és az IFesztről is szó esett a Nemzeti Kisebbségi Színházak Nemzetközi Találkozóján, de felmerült egy budapesti helyszínű erdélyi fesztivál lehetősége is.
Film- és könyvbemutatóval tisztelegtek Janovics Jenő, a magyar filmgyártás úttörőjének munkássága előtt a kolozsvári Művész moziban. A magyar film napja alkalmából szervezett eseményen a „Szamos-parti Hollywoodba” kaphattak betekintést az érdeklődők.