Utcára kerülhet 150 ezer közalkalmazott, szakítópróba előtt a kormány

•  Fotó: gov.ro

Fotó: gov.ro

Jelentős költségvetési megszorításokról tárgyal a Nemzetközi Valutaalap (IMF) Bukarestben tartózkodó küldöttsége a kormánnyal. A közalkalmazottak kényszerszabadságra küldése, illetve 10 százalékának elbocsátása, a nyugdíjak és az állami fizetések befagyasztása – többek között ezek azok a lépések, amelyek megtételét a Valutaalap elvárja a bukaresti vezetéstől. Az államapparátus reformja a kormánykoalíció szakítópróbája lehet, hiszen míg Emil Boc miniszterelnök parlamenti felelősségvállalással kívánja elfogadtatni az egységes bérezést, a nyugdíjakat, illetve az oktatást szabályozó törvényeket, a koalíciós partner szociáldemokraták (PSD) parlamenti vitát szorgalmaznak. Vasile Blaga, a kormányzó Demokrata Liberális Párt (PDL) főtitkára arra figyelmeztetett: szeptemberben megbukhat a kormány, ha a PSD nem támogatja a reformokat.

Hírösszefoglaló

2009. augusztus 09., 14:502009. augusztus 09., 14:50

Az IMF hétfőn távozó küldöttsége 100-150 ezer közalkalmazott elbocsátásáról tárgyal a román kormánnyal. A Mediafax hírügynökség a tárgyalásokhoz közel álló kormányzati forrásokból úgy tudja, a központi és helyi közigazgatás, illetve a decentralizált intézmények alkalmazottainak 10 százalékának elbocsátását célzó lépés a nemzeti össztermék 0,35 százalékával egyenértékű megtakarítást eredményezne a 2010-es költségvetési kiadásokban. Az idézett források szerint a Valutaalap azt is szorgalmazza, hogy a kormány függessze fel az októberre tervezett 2 százalékos nyugdíjemelést, valamint azt, hogy a közalkalmazotti bérek idei évre érvényes befagyasztását a kabinet terjessze ki 2010-re is. Az intézkedés addig lenne érvényes, amíg nem jelentkeznek az egységes bérezési törvény alkalmazásának eredményei.

A takarékosság jegyében

Az egy héttel korábban elkezdődött tárgyalások során az is felmerült, hogy a kormány küldjön 2-3 hetes fizetetlen szabadságra minden közalkalmazottat szeptember és november között, ami a GDP 0,3 százalékát jelentő költségvetési megtakarítást eredményezne. A költségvetési kiadások további 0,9 százalékos csökkenését eredményezné a helyi közigazgatás és a nagy állami vállalatok által felhasznált összegek korlátozása és tüzetesebb monitorozása is.

Az elmúlt napokban az IMF elfogadta, hogy a költségvetési hiány az eddig tervezett 4,6 százalékról 7-7,2 százalékra növekedjen, miután a legfrissebb becslések szerint az év elején eltervezett 4 százalék helyett 8-8,5 százalékkal csökken idén a gazdaság.

Az IMF ragaszkodik ahhoz, hogy az eredetileg leszögezett menetrendnek megfelelően október végéig történjen meg az egységes bérezési törvény elfogadása, amelyet Emil Boc miniszterelnök parlamenti felelősségvállalással kíván életbe léptetni. A nyugdíjtörvényt és az új oktatási törvényt szintén felelősségvállalással kívánja elfogadtatni a kormányfő.

Emil Boc kormányfő szombaton azt nyilatkozta, hogy a PDL és a PSD három-három minisztere kapott felhatalmazást a tárgyalások folytatására az Európai Bizottsággal és a Valutaalappal. Kormányzati források szerint a PSD vasárnap azt kérte az IMF-től, hogy ne ragaszkodjon a 150 ezer közalkalmazott elbocsátásához, ezzel pedig csak a költségvetési kiadások csökkentésének utolsó lehetőségeként számoljon.

A miniszterelnök szombaton leszögezte: a kormány nem tervez ÁFA-emelést, továbbra is változatlanul hagyja a 16 százalékos egységes adókulcsot, és az üzleti szféra támogatására adómentessé teszi az újra befektetett profitot.

Vasile Blaga: szeptemberben megbukhat a kormány

Az államapparátus reformjának, átszervezésének szükségességéről beszélt Vasile Blaga, a PDL főtitkára szombat este a Realitatea hírtelevízióban. Blaga szerint szeptemberben megbukhat a PDL-PSD kormány, ha a szociáldemokraták nem szavazzák meg a három reformtörvényt, amelyért a kabinet felelősséget kíván vállalni a parlamentben.

A PDL-főtitkár hangsúlyozta: az állami alkalmazottak létszámának csökkentése annak feltétele, hogy az IMF-hitel második részletét bérek és nyugdíjak kifizetésére is lehessen fordítani majd.

Emil Boc miniszterelnök szombaton közölte: tájékoztatta kabinetjének tagjait, hogy kormányzati felelősségvállalással kívánja elfogadtatni a közalkalmazottak egységes bérezését, valamint a nyugdíjrendszer illetve az oktatás reformját szabályozó új törvényeket. A kormányfő ezzel azt kívánja tesztelni, hogy a kormánypártok szintjén megvan-e a szükséges politikai szándék, a parlamentben pedig megvan-e a támogatás a reformok véghezvitelére.

Bogdan Niculescu Duvăz, a PSD szóvivője erre reagálva szombaton azt nyilatkozta: pártja támogatja, hogy a kormány vállaljon felelősséget a bérezési és a nyugdíjtörvényért, ám az új oktatási törvény esetében parlamenti vitát szorgalmaz a PSD.

Constantin Niţă PSD-alelnök, a kis- és középvállalkozásokért felelős miniszter vasárnap azzal vádolta a PDL-t, hogy nem mutatott érdeklődést a szociáldemokraták válságkezelő programja iránt, ezért kérdésessé vált, hogy érdemes-e folytatni a koalícióban az erről folyó egyeztetéseket.

Niţă szerint a PDL-t a kormányzati felelősségvállalás kapcsán nem az oktatási reform érdekli, hanem az, hogy ismét „zaklathassa” a szociáldemokratákat. A PSD-alelnök szerint pártja továbbra is ragaszkodik ahhoz az álláspontjához, hogy az oktatási törvénycsomagot nem szabad felelősségvállalással elfogadtatni, hanem meg kell vitatni az érintettekkel és a parlamentben is.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 09., péntek

Mérséklődött a sokkhatás: hajszálnyit csökkent, de még 5 lej fölött az euró, lassult a ROBOR növekedése

Úgy tűnik, péntekre valamelyest mérséklődött az elnökválasztás vasárnapi első fordulójának eredménye, majd az abból eredő kormányválság által okozott sokkhatás.

Mérséklődött a sokkhatás: hajszálnyit csökkent, de még 5 lej fölött az euró, lassult a ROBOR növekedése
2025. május 09., péntek

Burduja: Románia objektív okokból nem zárhatja be a széntüzelésű hőerőműveket

Az energiaügyi minisztérium ragaszkodik az országos helyreállítási terv újratárgyalásához és a széntüzelésű hőerőművek bezárásának elhalasztásához, mert a létesítmények leállása még nagyobb nyomást gyakorolna az energiaárakra – írta Sebastian Burduja.

Burduja: Románia objektív okokból nem zárhatja be a széntüzelésű hőerőműveket
2025. május 09., péntek

Jólétmérés: Magyarország továbbra is megelőzi Romániát az emberi fejlettségi index szerint

Megjelent az ENSZ idei jelentése az emberi fejlettségi szintről, mely a hagyományos statisztikai mutatóknál komplexebb, pontosabb módon hivatott számszerűsíteni az emberi jólét mértékét egy index segítségével.

Jólétmérés: Magyarország továbbra is megelőzi Romániát az emberi fejlettségi index szerint
2025. május 08., csütörtök

Az európai autóipar megsegítésére irányuló módosítást fogadott el az EP

Az Európai Parlament csütörtökön elfogadta az új autók és kishaszongépjárművek szén-dioxid-kibocsátási teljesítményszabványaira vonatkozó célzott módosítást.

Az európai autóipar megsegítésére irányuló módosítást fogadott el az EP
2025. május 08., csütörtök

Románia nem szorul az IMF „fájdalmas” reformjaira a miniszter szerint

Marcel Boloș európai beruházásokért és projektekért felelős miniszter úgy véli, szóba se jöhet egy hitelmegállapodás a Nemzetközi Valutaalappal (IMF), ami szerinte az országos helyreállítási tervben foglaltaknál „fájdalmasabb” reformokat vonna maga után.

Románia nem szorul az IMF „fájdalmas” reformjaira a miniszter szerint
2025. május 08., csütörtök

Továbbra is Bukarest vonzza a legtöbb turistát, erdélyi megye a második helyen

Az év első három hónapjában 2,496 millió vendéget fogadtak a romániai kereskedelmi szálláshelyeken (beleértve a kiadó apartmanokat és szobákat is), alig 1 százalékkal többet a 2024 januárja és márciusa között jegyzettnél.

Továbbra is Bukarest vonzza a legtöbb turistát, erdélyi megye a második helyen
2025. május 08., csütörtök

Napról napra kevesebbet ér a pénzünk: drágul az euró, rohamléptekben nő a kamat

Csütörtökön is folytatta lejtmenetét a román fizetőeszköz: a Román Nemzeti Bank (BNR) által 13 órakor kiközölt referencia-árfolyam 5,12 lej/euró volt a szerdai 5,0991 után, ami 0,0231 százalékos növekedést jelent.

Napról napra kevesebbet ér a pénzünk: drágul az euró, rohamléptekben nő a kamat
2025. május 08., csütörtök

Elemző a gazdaság alakulásáról: nincs pozitív forgatókönyv az idei évre

Nincs pozitív szcenárió, gazdasági szempontból az idei egy sötét év lesz – vetítette elő derűlátásra nem túl sok okot adóan a Krónika megkeresésére Rácz Béla Gergely, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Karának docense.

Elemző a gazdaság alakulásáról: nincs pozitív forgatókönyv az idei évre
2025. május 07., szerda

Magyarországon terjeszkedik egy romániai fogászati cég

Magyarországon és Horvátországban terjeszkedik a román fogászati vállalat, a Dental Holding – írja az economedia.ro a cég közleménye alapján.

Magyarországon terjeszkedik egy romániai fogászati cég
2025. május 07., szerda

Nem tetszik az Európai Bizottságnak, hogy kevesebbet fizetünk a gázért, az ársapka kivezetését követeli

Indoklással ellátott véleményt küldött az Európai Bizottság (EB) Romániának, amiért korlátozza a gáztermelők szabadságát a földgáz nagykereskedelmi árának megállapításában.

Nem tetszik az Európai Bizottságnak, hogy kevesebbet fizetünk a gázért, az ársapka kivezetését követeli