A minisztérium szerint az EB a 2007 január és 2011 október között elszámolt uniós támogatások megtérítését nem hagyta jóvá, ezért „kiigazításokra” lehet számítani az illető operatív programok költségvetésében. A közbeszerzési szabálytalanságok miatt az EB már júniusban befagyasztotta a szállítási, a régiófejlesztési, a gazdasági versenyképesség növelő, és a környezetvédelmi operatív program finanszírozását: ezek esetében hamarosan tárgyalások kezdődnek a forráselvonás mértékéről. A humán erőforrás fejlesztését célzó programban a megítéltnél 25 százalékkal kevesebb pénz megtérítését helyezte kilátásba az EB.
A szaktárca adatai szerint augusztus végéig Románia 1,861 milliárd eurót hívott le a hét ágazati operatív programon keresztül a 2007-2014-es költségvetésben számára elkülönített 19 milliárd eurós uniós támogatásból, ami 9,69 százalékos lehívási arányt jelent.
Ilyen körülmények között Románia az EU nettó befizetőjének számít, hiszen évente 1,4 milliárd euró körüli összeggel, a GDP egy százalékával járul hozzá az unió költségvetéséhez.
A szélsőjobboldali jelölt, George Simion közel 41 százalékos eredménye és a PSD–PNL–RMDSZ-koalíció jelöltjének, Crin Antonescunak a kiesése máris megmutatja a romániai pénzpiacokra gyakorolt első hatásokat.
Kitolta a magyar MVM energetikai cég a német E.ON egyes romániai érdekeltségének átvételére vonatkozó becsléseket annak nyomán, hogy a román hatóságok aggályokat fogalmaztak meg az ügylettel kapcsolatban.
Az A3-as jelzésű észak-erdélyi autópálya problémás szakaszán megépítendő viaduktok műszaki engedélye elbírálásra vár az országos közútkezelő vállalat (CNAIR) műszaki és gazdasági bizottságában, az építkezés így csak később kezdődhet.
Az európai uniós csatlakozás óta látványosan nőtt a romániai lakosság jövedelme, az egyenlőtlenségek azonban nem tűntek el – húzza alá a Romanian Economic Monitor kutatócsoport friss elemzése.
Csalásnak bizonyulhatnak az ellenállhatatlannak tűnő nyaralási ajánlatok, és résen kell lenniük a vakációzásra vágyóknak, hiszen számos „digitális” csapda leselkedhet rájuk – hívta fel a figyelmet az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC).
Az ING Bank Románia makrogazdasági szakértőinek várakozásai szerint az ország nominális GDP-je 2034-ben meghaladhatja a 700 milliárd eurót, 2035-ben pedig megközelítheti a 800 milliárd eurót.
Románia gazdasága erős és ellenálló – szögezte le Tánczos Barna pénzügyminiszter szerdán a Facebook-oldalán közzétett posztban.
Márciusban 16 százalékkal, közel 10,5 milliárd euróra nőttek a költségvetés bevételei – jelentette be Marcel Ciolacu miniszterelnök a szerdai kormányülés elején.
Az idei első negyedévben 21.006 vállalkozást töröltek a romániai cégjegyzékből, 16,95 százalékkal kevesebbet, mint 2024 első három hónapjában – derül ki az országos cégbíróság (ONRC) szerdán közölt adataiból.
Az Alstomnak 50 millió eurós kötbért kell fizetnie a Vasúti Reformhatóságnak (ARF), mert nem tartotta be 37 új vasúti szerelvény szállítási ütemtervét – közölte az ARF.