Minisztériumi vizsgálat a vasúttársaságoknál

Minisztériumi vizsgálat a vasúttársaságoknál

A román vasúttársaság (CFR), valamint ennek személyszállító (CFR Călători) és teherszállító (CFR Marfă) részlege által megkötött szerződések törvényességének kivizsgálását rendelte el Ioan Rus közlekedésügyi miniszter, aki a szaktárca ellenőrző testületét bízta meg a feladattal. 

Kőrössy Andrea

2014. október 30., 15:062014. október 30., 15:06

A vizsgálat a vasúti járművek javítására, illetve korszerűsítésére vonatkozó, 2012 óta kötött megállapodásokat érinti, amelyekkel kapcsolatban az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) a héten bűnvádi eljárást indított, mivel a feltételezések szerint a CFR és a Transferoviar Grup (TFG) magán-vasúttársaság törvénytelen módon kötött szerződéseket.

A kolozsvári törvényszék eközben arról számolt be, hogy csütörtök reggel 30 napos házi őrizetbe helyezték azt a hét személyt, akiknek a 24 órás őrizetbe vételéről szerdán döntött a DNA. Az érintetteket egyebek mellett bűnszervezet létrehozásával, többrendbeli megvesztegetéssel, csúszópénz elfogadásával, pénzmosással és befolyással való üzérkedéssel gyanúsítják.

A törvényszék szóvivője elmondta: a gyanúsítottak között van Călin Mitică kolozsvári üzletember, a TFG alapítója és tulajdonosa, valamint a Remarul 16 Februarie vállalat vezetője, Teodor Gavriş, a CFR Călători egyik igazgatója, Laurenţiu Seceleanu, a TFG vezérigazgatója, Kinga Mădărăşan, a TFG infrastrukturális igazgatója, Adriian Ştefan volt vezérigazgató, Georgel Mihuţ a SALROM országos sókitermelő vállalat technikai igazgatója, valamint Dumitru Bărbăcuţi vezérigazgató. A nyomozók szerda éjszaka több órán keresztül kihallgatták a házi őrizetbe helyezett személyeket.

Mint ismeretes, a DNA kedden 22 házkutatást végzett a két vasúttársaság irodáiban. A DNA gyanúja szerint Călin Mitică a bűnszövetkezet révén a CFR több vezető beosztású alkalmazottját és a SALROM illetékeseit is lefizette, hogy az által vezetett cégekkel ezek számára kedvező szerződést kössenek.

A nyomozók kiderítették: az üzletember által vezetett cégekre több olyan nagyszabású projektet is rábíztak a megvesztegetett személyek, amelyek elvégzéséhez nem rendelkeztek a szükséges technikai eszközökkel és anyagi forrásokkal.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. május 05., vasárnap

Közel háromezer ukrán állampolgár vállalt munkát Romániában a háború kitörése óta

Közel 3000 ukrán állampolgár talált munkát Romániában a háború kitörése óta az Országos Munkaerő-elhelyező Ügynökség (ANOFM) közvetítésével.

Közel háromezer ukrán állampolgár vállalt munkát Romániában a háború kitörése óta
2024. május 05., vasárnap

Enyhén csökkent áprilisban a nyugdíjasok száma; az átlagnyugdíj 2248 lej volt

Idén április végén 4 748 274 nyugdíjast tartottak nyilván Romániában, 4274-gyel kevesebbet, mint egy hónappal korábban; az átlagnyugdíj 2248 lej volt – közölte vasárnap az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) közzétett adataiból.

Enyhén csökkent áprilisban a nyugdíjasok száma; az átlagnyugdíj 2248 lej volt
2024. május 03., péntek

Késélen táncol a búza jövedelmezősége, de meglódult a repce és a napraforgó ára

Lassú emelkedésbe kezdtek a hónapokig mélyponton álló szalmás gabonafelvásárlási árak, de ennél látványosabb drágulás elé néz a két legkeresettebb olajos növény, a repce és a napraforgó.

Késélen táncol a búza jövedelmezősége, de meglódult a repce és a napraforgó ára
2024. május 03., péntek

A 25 ezer eurós de minimis agrártámogatás megduplázását kéri Brüsszeltől 15 uniós tagállam

Az Európai Bizottság 2024 végéig meghosszabbította az ukrajnai háború okozta válság miatt bajban levő mezőgazdasági farmoknak nyújtandó támogatást. Tizenöt tagállam viszont azt kéri, a kistermelőknek szánt de minimis támogatások összege megduplázódjon.

A 25 ezer eurós de minimis agrártámogatás megduplázását kéri Brüsszeltől 15 uniós tagállam
2024. május 03., péntek

Nemigen túlóráznak a romániai alkalmazottak

Nemigen túlóráznak a romániai alkalmazottak: amíg itt a 2 százalékot sem éri el azoknak a munkavállalóknak az aránya, akik tavaly a rendes munkaidőn túl is dolgoztak, az éllovas országokban meghaladja a 10 százalékot.

Nemigen túlóráznak a romániai alkalmazottak
2024. május 03., péntek

A hús, a növényi olajok és a gabona drágulása miatt tovább nőttek az élelmiszerárak

Áprilisban már a második egymást követő hónapban nőttek a globális élelmiszerárak havi összevetésben, ezúttal elsősorban a hús, a növényi olajok és gabonafélék drágulása miatt, amit nem tudott ellensúlyozni a cukor és a tejtermékek árának csökkenése.

A hús, a növényi olajok és a gabona drágulása miatt tovább nőttek az élelmiszerárak
2024. május 03., péntek

Jócskán megnőtt a román államadósság, meghaladja a GDP felét

Idén februárban 841,292 milliárd lejre nőtt az államadósság az előző havi 801,687 milliárd lejről – közölte pénteken a pénzügyminisztérium.

Jócskán megnőtt a román államadósság, meghaladja a GDP felét
2024. május 02., csütörtök

Viszi a pénzt a hatalmas államadósság: zsugorodott a román jegybank devizatartaléka

Április végére a március végi 64,279 milliárd euróról 2,7 százalékkal 62,511 milliárd euróra csökkent a Román Nemzeti Bank (BNR) devizatartaléka.

Viszi a pénzt a hatalmas államadósság: zsugorodott a román jegybank devizatartaléka
2024. május 02., csütörtök

Amerikai pénzből épül újabb magasfeszültségű távvezeték Románia és a Moldovai Köztársaság között

Újabb magasfeszültségű távvezeték épül Románia és a Moldovai Köztársaság között, most amerikai finanszírozással.

Amerikai pénzből épül újabb magasfeszültségű távvezeték Románia és a Moldovai Köztársaság között
2024. május 02., csütörtök

Már négy városban is drágábbak a lakások, mint Bukarestben

Miután a kolozsvárit követően a brassói lakások is drágábbak lettek, mint a bukarestiek, két másik város is megelőzte a fővárost ebben a tekintetben. Bukarest így már csak az ötödik legdrágább város.

Már négy városban is drágábbak a lakások, mint Bukarestben