Beszélgetés Pánczél Zoltánnal, a Fornetti Románia vezérigazgató- tulajdonosával

•  Fotó: Mediafax

Fotó: Mediafax

Távolról sem rázta meg olyan mértékben a válság a Fornetti Romániát, mint amilyentől tartottak, nyilatkozta a Krónikának Pánczél Zoltán, a Fornetti Románia vezérigazgató-tulajdonosa, aki egyben Magyarország temesvári tiszteletbeli konzulja.

Bíró Blanka

2009. szeptember 30., 09:182009. szeptember 30., 09:18

– A Fornetti a legismertebb és legelterjedtebb franchise Romániában, a látványpékségek piacán egyértelműen piacvezetőként van jelen, több mint 500 bolttal az ország 130 városában, több millió kilogramm értékesített fagyasztott áruval. Mennyiben érezték meg a gazdasági válságot?

– A Fornetti Románia a Fornetti cégcsoporton belül minden szempontból a legsikeresebb vállalkozás. Sikerének a titkát egyszerűen úgy foglalhatom össze, hogy nagyon jókor voltunk nagyon jó helyen. A gazdasági válságban nem annyira az üzlethálózat bővítésére fektetjük a hangsúlyt, hanem szeretnénk új piaci szegmenseket meghódítani, tehát a termékek skáláját bővítjük, hogy minél több vevő igényét ki tudjuk elégíteni.  Mint minden cég – és itt elsősorban azokra gondolok, amelyek nem alapvető élelmiszereket árusítanak – éreztük a válság hatását, bár szerencsére távolról sem olyan mértékben, mint amennyire tartottunk tőle.

– Minden országban más ízek a kedveltebbek. Hogyan alakult ez Romániában?
– A Fornetti sikerének egyik fő titka volt az is, hogy az alaptermékeket hozzáigazítottuk a romániai ízlésvilághoz. Még a termelés első periódusában alkottunk egy terméket, a román sós túróval töltöttet, az úgynevezett telemeásat, itt Romániában fejlesztették ki a kollégák, és mondhatni nagyon jól sikerült.  A híres telemeás fornetti mindenkinek a kedvence. Büszkén mondom, hogy jelenleg is a termékskálából az összeladás 25 százalékát ez az egy típus teszi ki.

– Tiszteletbeli konzulként és aktív üzletemberként, hogyan látja a román–magyar üzleti kapcsolatok alakulását?
– Két ország között, ha nincsenek jogi és politikai akadályok, általában kitűnően működnek az üzleti kapcsolatok, ugyanis az üzlet nem ismer sem határokat, sem politikát. Az üzlet egyvalamit ismer, és azt profitnak hívják. Amennyiben mind a két fél megtalálja a közös üzletben a profitot, akkor a kapcsolat működni fog, bármilyen politikai rendszer van, vagy bármilyen a jogszabályozás, amíg természetesen ezek nem akadályozzák a gazdasági folyamatokat.

Konzulként van egy nagy álmom. Azt szeretném, ha erősödne a román jelenlét Kelet-Magyarországon. Ugyanis nagyon sok magyar befektető érkezett a Bánságba, és én szeretném, ha néhány sikeres román üzletember Magyarországon fektetne be. Ez erősítené a bizalmat, és ha a kölcsönös bizalom erősödik, annak nagyon gyors és kézzelfogható gazdasági hatásai lehetnek.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 10., szombat

Mielőtt kitörne a pánik: miben tartsuk, hová menekítsük megtakarításainkat?

A megismételt romániai elnökválasztás első fordulójának eredménye sokkolta a pénzpiacot, az egyre fokozódó aggodalmak erős érzelmi reakciókat váltottak ki a befektetők és a megtakarításokkal rendelkező lakosság körében is.

Mielőtt kitörne a pánik: miben tartsuk, hová menekítsük megtakarításainkat?
2025. május 09., péntek

Mérséklődött a sokkhatás: hajszálnyit csökkent, de még 5 lej fölött az euró, lassult a ROBOR növekedése

Úgy tűnik, péntekre valamelyest mérséklődött az elnökválasztás vasárnapi első fordulójának eredménye, majd az abból eredő kormányválság által okozott sokkhatás.

Mérséklődött a sokkhatás: hajszálnyit csökkent, de még 5 lej fölött az euró, lassult a ROBOR növekedése
2025. május 09., péntek

Burduja: Románia objektív okokból nem zárhatja be a széntüzelésű hőerőműveket

Az energiaügyi minisztérium ragaszkodik az országos helyreállítási terv újratárgyalásához és a széntüzelésű hőerőművek bezárásának elhalasztásához, mert a létesítmények leállása még nagyobb nyomást gyakorolna az energiaárakra – írta Sebastian Burduja.

Burduja: Románia objektív okokból nem zárhatja be a széntüzelésű hőerőműveket
2025. május 09., péntek

Jólétmérés: Magyarország továbbra is megelőzi Romániát az emberi fejlettségi index szerint

Megjelent az ENSZ idei jelentése az emberi fejlettségi szintről, mely a hagyományos statisztikai mutatóknál komplexebb, pontosabb módon hivatott számszerűsíteni az emberi jólét mértékét egy index segítségével.

Jólétmérés: Magyarország továbbra is megelőzi Romániát az emberi fejlettségi index szerint
2025. május 08., csütörtök

Az európai autóipar megsegítésére irányuló módosítást fogadott el az EP

Az Európai Parlament csütörtökön elfogadta az új autók és kishaszongépjárművek szén-dioxid-kibocsátási teljesítményszabványaira vonatkozó célzott módosítást.

Az európai autóipar megsegítésére irányuló módosítást fogadott el az EP
2025. május 08., csütörtök

Románia nem szorul az IMF „fájdalmas” reformjaira a miniszter szerint

Marcel Boloș európai beruházásokért és projektekért felelős miniszter úgy véli, szóba se jöhet egy hitelmegállapodás a Nemzetközi Valutaalappal (IMF), ami szerinte az országos helyreállítási tervben foglaltaknál „fájdalmasabb” reformokat vonna maga után.

Románia nem szorul az IMF „fájdalmas” reformjaira a miniszter szerint
2025. május 08., csütörtök

Továbbra is Bukarest vonzza a legtöbb turistát, erdélyi megye a második helyen

Az év első három hónapjában 2,496 millió vendéget fogadtak a romániai kereskedelmi szálláshelyeken (beleértve a kiadó apartmanokat és szobákat is), alig 1 százalékkal többet a 2024 januárja és márciusa között jegyzettnél.

Továbbra is Bukarest vonzza a legtöbb turistát, erdélyi megye a második helyen
2025. május 08., csütörtök

Napról napra kevesebbet ér a pénzünk: drágul az euró, rohamléptekben nő a kamat

Csütörtökön is folytatta lejtmenetét a román fizetőeszköz: a Román Nemzeti Bank (BNR) által 13 órakor kiközölt referencia-árfolyam 5,12 lej/euró volt a szerdai 5,0991 után, ami 0,0231 százalékos növekedést jelent.

Napról napra kevesebbet ér a pénzünk: drágul az euró, rohamléptekben nő a kamat
2025. május 08., csütörtök

Elemző a gazdaság alakulásáról: nincs pozitív forgatókönyv az idei évre

Nincs pozitív szcenárió, gazdasági szempontból az idei egy sötét év lesz – vetítette elő derűlátásra nem túl sok okot adóan a Krónika megkeresésére Rácz Béla Gergely, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Karának docense.

Elemző a gazdaság alakulásáról: nincs pozitív forgatókönyv az idei évre
2025. május 07., szerda

Magyarországon terjeszkedik egy romániai fogászati cég

Magyarországon és Horvátországban terjeszkedik a román fogászati vállalat, a Dental Holding – írja az economedia.ro a cég közleménye alapján.

Magyarországon terjeszkedik egy romániai fogászati cég