Románia Európa második legolcsóbb turisztikai célpontja Bulgária után – derült ki a Romániai Turisztikai Munkaadó-szövetség (FPTR) és a brit posta adataiból. A postaszolgálat minden évben összeállítja – mintegy 40 ország árait felhasználva – az úgynevezett üdülési kosarat, figyelembe véve, hogy az adott állam turisztikai pontjain mennyibe kerül átlagosan többek között egy kétszemélyes vacsora, a napvédő krém, egy csomag cigaretta, egy üveg helyi...
Az eredeti ütemtervhez képest egy héttel később, a népszavazás után érkezik Romániába a Nemzetközi Valutaalap (IMF) küldöttsége – jelentette be hétfőn Victor Ponta miniszetrelnök.
Megharcoltak Kovászna megyében a legnagyobb vállalkozókat tömörítő kereskedelmi és iparkamara elnöki tisztségéért. Pénteken a közel nyolcórás maratoni közgyűlésen leváltották Herman Rosnert, az intézmény egyik alapító tagját, aki húsz éve elnökölt a háromszéki vállalkozók érdekvédelmi szervezetében, a kamara új elnökévé pedig Debreczeni László közgazdászt választották.
Radikális változtatásra lenne szükség az euróövezetben Warren Buffett amerikai milliárdos szerint. Mint az üzletember a Bloomberg gazdasági hírtelevíziónak adott interjújában pénteken kijelentette, az euró jelenlegi formájában aligha vészelheti át a mostani válságot.
Megvonta Olaszország eddigi elsőrendű „A” kategóriás adósminősítését pénteken a Moody's Investors Service, egyebek mellett az olasz gazdaság és az euróövezeti periféria egészének adósminőségi és finanszírozási kockázataival indokolva a lépést.
Nem üzlet a hátizsákos turizmus a kempingezés: az Erdélybe, valamint a Partiumba érkező turisták inkább a háromcsillagos, kényelmes panziókat választják – derült ki a Krónika kutatásából. Lapunk arra volt kíváncsi, hogy miután kezdtek megmutatkozni a válságból történő kilábalás első jelei az idegenforgalomban, hogyan érinti ez a kis házikókkal, illetve sátorhelyekkel csalogató kempingeket. A hasonló vállalkozásokat működtetők egybehangzóan azt...
A világ tíz legkockázatosabb államadósa közül öt az euróövezet tagja, Magyarország ugyanakkor kikerült e tízes mezőnyből a legnagyobb londoni adósságpiaci adatszolgáltató csoport, a CMA csütörtökön ismertetett idei második negyedéves összesítése szerint.
Nőhet jövő hónapban a kenyér ára, amennyiben a pékek nem tudják másképp kigazdálkodni a búza 20 százalékos drágulását – jelentette ki Aurel Popescu, a Rompan sütőipari munkáltatói szövetség elnöke.
Románia egyre instabilabbá váló politikai helyzete rövid távon nem veszélyezteti az ország befektetési ajánlású, BBB mínusz szintű államadós-osztályzatát, amelyre továbbra is kedvezően hat a költségvetési konszolidációs folyamat és a jelentős külső tartalék – közölte szerdai helyzetértékelésében a Fitch Ratings.
A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) szerint 4,5 millióval, csaknem 22 millióra nőhet a munkanélküliek száma az eurózónában a következő négy évben, ha a tagállamok nem hangolják össze növekedési terveiket.
Több mint 73 ezer használt gépkocsit írtak be a romániai forgalomba az idei év első felében, ami pedig 66 százalékos növekedést jelent a tavalyi év hasonló periódusához képest – derül ki a gépkocsi-regisztrációs igazgatóság statisztikáiból.
A jelenlegi romániai belpolitikai és piaci viharok gyors elcsitulásától az IMF/EU-program átmeneti felfüggesztésén át az uniós kötelezettségszegési eljárások megindításáig és ennek nyomán az IMF/EU-program leállításáig terjed az a forgatókönyvcsokor, amelyet londoni felzárkózó piaci elemzők dolgoztak ki a romániai helyzet lehetséges kimeneteleire.
A Kápát-medence kis- és középvállalkozásai közötti híd kialakítását nevezték a magyar Nemzeti Külgazdasági Hivatal és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara által létrehozott Kárpát Régió Üzleti Hálózat elsődleges céljának. A négy helyszínesre tervezett erdélyi irodahálózat kiépítése egy hónapja zárult le, a Krónika pedig arra volt kíváncsi, hogy milyen tapasztalatokkal járt ez az időszak Kolozsváron, Nagyváradon, Sepsiszentgyörgyön, illetve...
A város emelkedő gazdaságát, a politikai kontinuitást és a stabil törvényi hátteret tükrözik a Fitch Ratings Nagyváradra vonatkozó minősítései – áll a helyi önkormányzat közleményében.
Drágította tegnaptól a töltőállomásainál forgalmazott üzemanyagokat Románia három legnagyobb benzinkúthálózatának működtetője, a Petrom, a Lukoil, valamint a Rompetrol.
A legutóbbi EU-csúcsértekezlet egyébként jó kezdeményezései sem elegendőek arra, hogy eloszlassák az euróövezeti adósságválsággal kapcsolatos aggodalmakat, és így ahhoz sem, hogy a piacok kockázatvállalási „üzemmódra” váltsanak – derül ki az egyik legnagyobb londoni befektetési bankcsoport felméréséből.