Véget ért a hónapok óta tartó kötélhúzás az Európai Unió és a Nemzetközi Valutaalap, illetve Magyarország között, miután az Európai Bizottság a hétvégén bejelentette: egy hét múlva Budapestre érkezik az EU és az IMF tárgyalóküldöttsége, így hamarosan megkezdődhetnek a hiteltárgyalások az Orbán-kormánnyal.
Hivatalosan már két ipari parkja van Nagyváradnak, miután az Eurobusiness 2. elnevezésű, egyelőre csak kijelölt létesítmény is megkapta ezt a minősítést.
A belpolitikai viták közepette újabb minimumrekordot döntött csütörtökön a lej árfolyama az egységes európai fizetőeszközhöz képest: a Román Nemzeti Bank (BNR) által közzétett referenciaárfolyam értelmében egy euróért 4,4796 lejt kellett fizetni, ami 0,81 banival, azaz 0,18 százalékkal magasabb, mint az előző napi kurzus.
Az Európai Unió öt évet adott Moldovának arra, hogy felhagyjon a pezsgő, a konyak, a kagor és a portói név használatával saját márkájú termékein – közölte Vasile Bumacov mezőgazdasági miniszter.
Az euróövezet gazdasága az idén a második és a harmadik negyedévben is csökken, növekedés pedig csak az év végén várható német, francia és olasz szakértők szerdán közölt közös előrejelzése szerint.
Csökkent májusban az országos átlagbér az előző havi összeghez viszonyítva: a bruttó átlagbér 2109 lej volt, ami 1,4 százalékkal alacsonyabb az áprilisi értéknél, a nettó pedig 1503 lej, azaz 23 lejjel (1,5 százalékkal) kevesebb – derül ki az Országos Statisztikai Hivatal (INS) által csütörtökön közzétett adatsorokból.
Augusztusban módosítja a kormány az idei évi költségvetést annak érdekében, hogy biztosítani tudja, júniustól a közalkalmazottak 8 százalékkal nagyobb fizetést vihessenek haza – jelentette be a kabinet tegnapi ülését követően Florin Georgescu pénzügyminiszter.
A romániai bruttó hazai termék (GDP) csökkenését a mezőgazdaság és a számítástechnikai ágazat teljesítménye mérsékelte az első negyedévben – derült ki az Országos Statisztikai Hivatal (INS) tegnap közzétett jelentéséből.
Közép- és Kelet-Európában továbbra is kisebb államadósság-ráta és nagyobb növekedés várható, mint az euróövezetben – mutat rá a tegnap Bécsben ismertetett részvénypiaci elemzésében az Erste Bank.
Újabb történelmi mélypontra esett vissza a lej az euróval szemben, miután a román központi bank egy euró árfolyamát 4,4715 lejben állapította meg szerdán.
A hétfőn közzétett júniusi gyáripari beszerzési menedzserindexek (BMI) újabb bizonyítékul szolgálnak arra, hogy a tágabb értelemben vett Közép- és Kelet-Európa gyáripari szektoraira most már folyamatos nyomást gyakorol az euróövezeti recesszió – vélekedtek londoni felzárkózó piaci elemzők a térségi feldolgozószektorok aktivitásának új mérőszámait értékelve.
Népszerűsítő kampányba kezd a Szatmár Megyei Tanács annak érdekében, hogy a szatmárnémeti repülőtér megtarthassa két olaszországi, valamint a törökországi járatát.
Munkába állt tegnap az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) új elnöke. Sir Suma Chakrabarti a közép- és kelet-európai, valamint az egykori szovjet térség gazdasági átalakulásának finanszírozására 1991-ben létrehozott, londoni székhelyű EBRD hatodik elnöke, egyben az első brit, eddig ugyanis francia és német elnökök váltották egymást a pénzintézet élén.
Gyengítette a román befektetési eszközök súlyozására adott ajánlását kedden a JP Morgan globális pénzügyi szolgáltató csoport, azzal a véleményével indokolva az átértékelést, hogy a várható romániai belpolitikai fejlemények valószínűleg kedvezőtlenül hatnak majd a román gazdaság növekedési kilátásaira és a folyamatban lévő EU/IMF-programra.
Vizsgálatot indított az Európai Unió nemrégiben alakult közös tőkepiaci felügyelete, az ESMA a három globális tevékenységű hitelminősítő banki minősítéseinek ügyében, az utóbbi időszak tömeges bankleminősítései nyomán – írta hétfőn a Financial Times.