Fotó: Bone Ewald
2012. július 13., 07:112012. július 13., 07:11
Bálványoson az Istvána Vendégfogadó mellett működik kemping, az egyhektáros bekerített területen öt rusztikus faházikóban is kínálnak szállást. István Zoltán tulajdonos a Krónikának elmondta, összesen több mint hetven vendéget tudnak elszállásolni, ebből tízet a kis házakban. Korszerű közös fürdőt is kialakítottak, a kempingben megszállók igénybe vehetik a vendégház valamennyi szolgáltatását, például a medencét is. Ennek ellenére azonban a vállalkozásban nem a házikók jelentik a húzóerőt, a kempinget csak azért tartották meg, mert Bálványos egyik jellegzetessége a kis faház, ugyanakkor az olcsóbb szállást keresőkre is gondoltak. István Zoltán elmondta, a vendégházban 30 euró egy szoba két fő számára reggelivel, míg a kis házakban ennek a harmadáért meg lehet szállni. Megtudtuk, a bálványosi vendégház visszatérő vendégei inkább a gyerekes családok, elsősorban őket szeretnék megfelelően kiszolgálni, ők pedig inkább a panziót választják.
A szintén nagy kempigezési hagyományokkal rendelkező Tusnádfürdőn eközben egyelőre nem működik a létesítmény. Albert Tibor, a fürdőváros polgármestere lapunknak elmondta, idén csak a július 24–29. között zajló Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos) idejére nyitják meg a kempinget. A működtető cég ugyanis felszámolás alatt áll, így a csődbiztos adta bérbe a helyszínt a szabadegyetem szervezőinek. A város elöljárója azt reméli, hogy jövő évtől újra lesz kemping Tusnádfürdőn, hiszen meglátása szerint van igény az olcsóbb szálláshelyekre, ugyanakkor a hátizsákos, sátoros turizmus kedvelői szívesebben szállnak meg természetközelben.
A csapadékmentes és napsütéses időjárás ellenére is lényegesen gyengének ígérkezik az idei kempingező idény a szovátai Vasskertben is. Bár Vass Sándor nagyon szép környezetben működő kempingje a nyugati elvárásoknak is megfelel, 2012-ben lényegesen kevesebb turista érkezett, mint a tavaly. Elsősorban a holland és belga vendégek maradtak el, akik az elmúlt esztendőkben csoportosan, 15–20 lakókocsival érkeztek egyszerre. „Gyenge az idény, és mi sem tudjuk megmagyarázni, hogy miért. Tavaly az esőzések miatt mindössze egy hónapos szezonunk volt, de a mostani annál is gyengébb. És ez így megy 2008-tól errefelé” – panaszolta el a szépen gondozott létesítmény tulajdonosa. Mint mondta, az idei nyáron főként a hatvan fölötti szépkorúak vették igénybe a szovátai szállodáknál és villáknál lényegesen olcsóbb Vass-kertet. A fürdőtelep túlsó végében, a Patakmajorban fekvő másik kemping sem jelenthet komoly pénzforrást, mihelyt annak a tulajdonosa, a Fürdővállalat Rt. bérbe adta. „Elég, ha a szállodákkal foglalkozunk, a kemping miatt fájjon másnak a feje” – nyilatkozta Fülöp Nagy János vezérigazgató, hozzátéve, hogy a tulajdonosoknak azonban eszük ágában sincs eladni a kempinget, hisz maga az erdő és patak melletti terület nagyon sokat ér.
Némileg hasonlóan gondolkozott Ioan Fărcaş üzletember is, aki három évvel ezelőtt vásárolta meg a marosvásárhelyi kempinget, azonban lebontotta az összes házikót. A patinás Maros-parti kempingből már csak a vendéglő maradt meg, a házikók helyét egy óriássátor vette át, ahol a környékbeli lakók bosszúságára hajnalig tartó összejöveteleket, bulikat szerveznek.
Kevésbé népszerű a kemping, főleg a sátorozás az utóbbi években – vélik a Bihar megyei turisztikai szolgáltatók is. A megye hegyvidékein hagyományosan sokan sátoroznak, ám úgy tűnik, a kispénzű fiatalok szívesebben keresnek szabad, őrizetlen és persze ingyenes sátorhelyet, azok pedig, akik kialakított kempingekben szeretnének lakni, sokkal gyakrabban választják a faházakat és a panziókat, mint a sátrat.
A Sebes-Körös révi szakaszán mindig sok volt a sátor, legalábbis a szabad területeken, ilyenből azonban mára elég kevés maradt: a legtöbb szóba jöhető sátorozóhely ugyanis magáncégek kezelésében van. Mariana Cosma, a révi panzió adminisztrátora, amely sátorhelyeket is bérbe ad, azt mondja, nem valami népszerű a szállás ezen formája, még a fiatalok körében sem. „A panzióban egy éjjel 25 lejért lehet aludni, van televízió, internet, zuhanyzó, konyha. Több vendég, vagy hoszszabb tartózkodás esetén még engedünk is az árból. Egyszerűen megéri a kényelemért” – magyarázza. Egy kétszemélyes sátrat egyébként 5 lejért állíthat itt fel az ember, ezen felül személyenként egy-egy lejt is kell fizetni naponta. A sátorozóknak azonban csak fabudi áll a rendelkezésükre, zuhanyozásra nincs lehetőség.
Egy-két éjszakánál többet nem töltenek el a sátorban a Pádis-fennsíkon kirándulók sem, elsősorban azért, mert a révi szorosnál sokkal magasabban fekvő területen éjjel igen hideg szokott lenni, és az eső is szinte mindennapos – mondta el a Krónikának Dorina Olar, a helyi kemping menedzsere. Ennél sokkal népszerűbbek a faházak: a kétszintes kunyhókban emeletenként 3-3 ágy van, egy ágyat 20 lejért lehet igénybe venni. Minden szobában van mosdókagyló, és közös fürdőszoba is rendelkezésre áll. Nyáron táborokat is szerveznek a faházakban, ahol emiatt ritkán akad szabad hely, a sátorozókat viszont kevésbé látják szívesen – a menedzser szerint ugyanis gyakori, hogy köszönés és fizetés nélkül távoznak, ráadásul a panzió fürdőszobáit is illetéktelenül használják.
A szélsőjobboldali jelölt, George Simion közel 41 százalékos eredménye és a PSD–PNL–RMDSZ-koalíció jelöltjének, Crin Antonescunak a kiesése máris megmutatja a romániai pénzpiacokra gyakorolt első hatásokat.
Kitolta a magyar MVM energetikai cég a német E.ON egyes romániai érdekeltségének átvételére vonatkozó becsléseket annak nyomán, hogy a román hatóságok aggályokat fogalmaztak meg az ügylettel kapcsolatban.
Az A3-as jelzésű észak-erdélyi autópálya problémás szakaszán megépítendő viaduktok műszaki engedélye elbírálásra vár az országos közútkezelő vállalat (CNAIR) műszaki és gazdasági bizottságában, az építkezés így csak később kezdődhet.
Az európai uniós csatlakozás óta látványosan nőtt a romániai lakosság jövedelme, az egyenlőtlenségek azonban nem tűntek el – húzza alá a Romanian Economic Monitor kutatócsoport friss elemzése.
Csalásnak bizonyulhatnak az ellenállhatatlannak tűnő nyaralási ajánlatok, és résen kell lenniük a vakációzásra vágyóknak, hiszen számos „digitális” csapda leselkedhet rájuk – hívta fel a figyelmet az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC).
Az ING Bank Románia makrogazdasági szakértőinek várakozásai szerint az ország nominális GDP-je 2034-ben meghaladhatja a 700 milliárd eurót, 2035-ben pedig megközelítheti a 800 milliárd eurót.
Románia gazdasága erős és ellenálló – szögezte le Tánczos Barna pénzügyminiszter szerdán a Facebook-oldalán közzétett posztban.
Márciusban 16 százalékkal, közel 10,5 milliárd euróra nőttek a költségvetés bevételei – jelentette be Marcel Ciolacu miniszterelnök a szerdai kormányülés elején.
Az idei első negyedévben 21.006 vállalkozást töröltek a romániai cégjegyzékből, 16,95 százalékkal kevesebbet, mint 2024 első három hónapjában – derül ki az országos cégbíróság (ONRC) szerdán közölt adataiból.
Az Alstomnak 50 millió eurós kötbért kell fizetnie a Vasúti Reformhatóságnak (ARF), mert nem tartotta be 37 új vasúti szerelvény szállítási ütemtervét – közölte az ARF.