A Pro Economica Alapítvány eddigi pályázatait nem érinti, viszont a meghirdetésre váró partiumi gazdaságfejlesztési program csak akkor indulhat el, ha román–magyar kormányközi megállapodás születik a magyar állam által finanszírozott erdélyi gazdaságfejlesztési programról.
A kormány három hónapos időtartamig megtéríti valamennyi, kényszerszabadságról munkába visszaálló alkalmazott bérének a 41,5 százalékát. A támogatást a munkáltató kapja, és annak összege nem haladhatja meg az országos bruttó átlagbér 41,5 százalékát.
Európai trendhez csatlakozva, a jövőben Románia is ki szeretné aknázni a hidrogént, mint alternatív energiaforrást. Bár a kutatások évtizedek óta folynak, a megvalósítások még gyermekcipőben járnak.
Romániának 19,6 milliárd eurós vissza nem térítendő támogatás és 13,4 milliárd eurós hitel juthat az Európai Unió 750 milliárd eurós költségvetéséből. Winkler Gyula EP- képviselő arra hívta fel a figyelmet, hogy a pénzösszegekhez nem automatikusan jutnak hozzá a tagállamok.
Romániában a koronavírus-járvány miatt kényszerszabadságra küldött alkalmazottak visszafogadásának, illetve az ötven év feletti, vagy fiatal munkanélküliek alkalmazásának támogatásáról fogadott el sürgősségi rendeletet a kormány – közölte pénteken az Orban-kabinet sajtóirodája.
Munkahelyeinek 10 százalékát felszámolja a Renault francia autógyár a következő három évre tervezett mintegy 2 milliárd eurós megtakarítási programja keretében, ez körülbelül 15 ezer állást jelent – közölték különböző francia források csütörtök este.
A román államháztartás hiánya az idei első négy hónapban elérte a 26,82 milliárd lejt (5,5 milliárd euró), ami a hazai össztermék (GDP) 2,48 százalékának felel meg – közölte a bukaresti pénzügyminisztérium.
A hivatalos statisztikák szerint egyre nő az elektromos autók száma a romániai utakon, jelenlétük azonban alig észlelhető. A Krónikának nyilatkozó szakértő szerint utcai töltők hiányában egyelőre inkább csak a kertes házban lakóknak éri meg az elektromos gépkocsi.
Románia 19,626 milliárd eurót kaphat az Európai Uniótól a gazdaság újraindítására – írja az Agerpres.
A futárszolgálatok, illetve azok a cégek voltak a koronavírus-világjárvány miatt kihirdetett szükségállapot, vagyis a majdnem teljes leállás nagy nyertesei a magánszektorban, amelyek gyorsan reagáltak, és át tudtak váltani az online kereskedelemre.
Alig indult be, máris korrekcióra szorul a kis- és közepes vállalkozások megsegítésére kidolgozott IMM Invest – a kormányprogram nehézkes rajtja után a hatóságok a módosításoktól a gazdaság felpörgetését célzó hiteligénylések felpörgését remélik.
Versengenek a pártok, hogy kinek a törvénytervezete törli el vagy adóztatja meg drasztikus mértékben a különleges nyugdíjakat. Miután máris számos hasonló jogszabályjavaslat van a döntéshozók előtt, most a kormányzó nemzeti liberálisok (PNL) is beszálltak a „megmérettetésbe”.
A nyugdíjemelést előíró törvény az elkövetkező két évre fenntarthatósági gondokat okoz az állami büdzsének és mind a nemzetközi pénzügyi intézmények, mind a hitelminősítő intézetek rámutattak, hogy jelentős kockázatot jelent a gazdaságra nézve – jelentette ki Florin Cîţu pénzügyminiszter.
Lassan indul be a kis- és közepes vállalkozások megsegítésére irányuló kormányprogram, az IMM Invest. A bankok a bürokráciát és az egyszerre benyújtott nagy mennyiségű iratcsomót teszik felelőssé.
A romániai vasúthálózat csaknem háromnegyede javításra szorul, miközben az elmúlt években a szaktárca alig hívott le támogatást az erre a célra felkínált európai uniós forrásból – derül ki a kormányfő ellenőrző bizottságának jelentéséből.
Mintegy 1,6 millió hektár termőterületet sújtott a szárazság Romániában – közölte Adrian Oros mezőgazdasági miniszter.
Sokakat meglepett az UrbanizeHub listája a leggazdagabb romániai városokról, hiszen még véletlenül sem Bukarest, Kolozsvár vagy éppen Temesvár áll a rangsor élén. Összesen amúgy 15 erdélyi város került fel a harmincas toplistára. A szakértő szerint a használt módszertan torz képet fest a városok gazdasági erejéről.