„A romániai politikum nem akarja megnyugtatóan rendezni a különnyugdíjak kérdését, különben alkotmányos megoldást találna” – jelentette ki a Krónika megkeresésére Puskás Bálint volt alkotmánybíró.
Átlagosan 20–30 százalékkal bővült a webáruházak forgalma a koronavírus-járvány begyűrűzése óta Romániában, ugyanakkor a „szobafogságba” kényszerülés nyomán több mint 10 százalékkal megnőtt a közösségi oldalakat látogatók száma is.
A cégek tulajdonosai, ügyvezetői ódzkodnak a fizetésképtelenségi eljárás beindításából, pedig ezt időben meglépik, megmenthetnék a vállalkozást a csődtől.
A látszat ellenére óvatosan indult újra a turizmus, az utazási irodák egyelőre csak belföldi, bulgáriai és görögországi célpontokat tudnak ajánlani.
Felháborodás jellemzi a júliusi földgázár-liberalizációra készülő lakosságot, miután a nagy szolgáltatók alig akarnak engedni az árból.
A bukaresti képviselőház plénumának szerdai ülésével egy időben megvitatja és véleményezi az alsóház költségvetési-pénzügyi bizottsága a különnyugdíjak megadóztatásáról szóló tervezetet. Erről a plénum ülésének elején döntöttek a képviselők.
Elveszíthetik vagyonukat azok az alapítványok, civil szervezetek, amelyek nem alkalmazzák a pénzmosás elleni törvény rájuk vonatkozó paragrafusait, miután a bukaresti kormány csak a cégek esetében tolta ki a kötelező nyilatkozat leadási határidejét – hívja fel a figyelmet Debreczeni János adótanácsadó.
Bár a június 15-ei lazítások nyomán hétfőtől kinyithattak a plázákban működő kereskedelmi egységek – kivéve a vendéglőket és a mozikat –, nem minden boltra került ki a „Nyitva” tábla.
A Wizz Air diszkont légitársaság újabb légi bázist nyit ősztől Románia keleti részén, Bákóban, amely a vállalat hetedik romániai telephelye lesz – közölte kedden a légi társaság.
Kilencven napra mentesülnek az ágazatspecifikus adó befizetésének kötelezettsége alól a romániai vendéglátóipari cégek – egyebek mellett erről rendelkezik az a sürgősségikormányrendelet-tervezet, amelyet kedden tettek közzé a bukaresti pénzügyminisztérium honlapján.
Magyarországi vállalatok számára péntektől újabb pályázati lehetőség indul 25 milliárd forintos keretösszegből határon túli beruházások támogatására – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden az Országgyűlésben.
Mintegy 16,2 milliárd lejjel, vagyis 18,8 százalékkal nőttek tavaly az állam bérkiadásai az előző évhez mérten, a 2016-os szinthez viszonyítva pedig nagyjából 45,8 milliárd lejes, azaz 79,5 százalékos növekedésről beszélhetünk – derül ki a Pénzügyi Tanács frissen nyilvánosságra hozott adatsoraiból.
Elkezdődhet az észak-erdélyi autópálya szilágysági szakaszának az építése, ha senki nem óvja meg a kivitelező kiválasztására kiírt licit eredményét.
Jóváhagyták a Nuclearelectrica állami társaság részvényesei a kínaiakkal évekkel ezelőtt a cernavodai atomerőmű bővítéséről kötött megállapodás felbontását. A kormányzati szinten hozott döntés mögött Washington befolyásolása áll.
A kormánynak legfontosabb prioritása az infrastruktúra fejlesztése, ezért elkülönítenek pénzt arra, hogy az észak-erdélyi autópályát „az eredeti elképzelés szerint” építsék meg – jelentette ki pénteken a Bihar megyei látogatáson lévő Ludovic Orban miniszterelnök.
Csendben, a sajtó érdeklődési körén kívül működik Brassó megyei székhellyel az erdélyi szász közösség boldogulását gazdaságfejlesztési programokkal is támogató Saxonia Alapítvány. Eddig mintegy ezer, zömmel dél-erdélyi cég kapott németországi kormányzati forrásokból is származó kama
„A konvergencia közelítést jelent, ám a kétévente elkészülő jelentés alapján Románia esetében inkább divergencia áll fenn, az ország nem közeledik, sőt távolodik az eurózónától” – húzta alá szakértőnk, akit az Európai Bizottság friss jelentéséről kérdeztünk.
Több ágazatban várakozáson felül indult újra a forgalom a koronavírus-járvány miatt kihirdetett szükségállapotot váltó veszélyhelyzetben a korlátozások – részleges vagy teljes – feloldásával.