Nyolc bukaresti járatát indítja újra a Wizz Air – tájékoztat a diszkont légitársaság pénteki közleménye.
Ludovic Orban miniszterelnök és Lucian Bode közlekedési miniszter jelenlétében pénteken aláírták az észak-erdélyi autópálya Szilágyzsombor és Vaskapu közötti szakaszának kivitelezési szerződését.
Saját farkukba harapó kígyókként jellemezte a Krónikának nyilatkozó bankpiaci szakértő azt, hogy a hitelfeltételek szigorítására készülnek a romániai bankok, mivel azt érzékelik, hogy olyan kockázatok jelentek meg a piacon, melyek eddig még nem fejtették ki a hatásukat. De ha szigorítják a hitelezési feltételeket, akkor ez a ne
Bár a romániai piacon jelen levő két legnagyobb földgázszolgáltató egyelőre nem készül árat csökkenteni, a piac, illetve egy, a parlament napirendjén levő törvénytervezet rákényszerítheti erre őket.
Kiszivárgott információk szerint Ludovic Orban kormányfő 15 százalékos nyugdíjemelést szeretne szeptember elsejétől a törvényben szereplő 40 százalék helyett. Pénzügyminisztere nemrég egy olyan forgatókönyvet emlegetett, ami szerint csak 10 százalékos lenne a nyugdíjpontemelés.
Több mint 370-nel csökken az idén a Tarom román állami légitársaság alkalmazottainak száma a vállalatnak a román közlönyben megjelent költségvetése szerint – adta hírül csütörtökön a Digi24 hírtelevízió.
A gazdaság helyreállása nagyban függ a járványhelyzet alakulásától – állapította meg Bálint Csaba makrogazdasági elemző, a Román Nemzeti Bank (BNR) igazgatótanácsának tagja, aki a Krónika megkeresésére elemezte a gazdaság alakulását, vázolta a kilátásokat. Elmondta: bizakodó a jövőt illetően.
Virgil Popescu gazdasági és energiaügyi miniszter szerint a romániai gázszolgáltatók visszaélnek domináns piaci helyzetükkel és ismét felszólította őket, hogy a lakossági fogyasztói árat 15-20 százalékkal csökkentsék.
Kolozsvár és Temesvár, illetve a két nagyváros környéke áll a legjobban a szélesebb értelemben vett erdélyi piacon, ha azt vizsgáljuk, mennyire fejlett a szolgáltatói szektor. A Székelyföld szénája sem áll rosszul, Észak-Erdélyben és a Partiumban viszont kevésbé fejlett a szolgáltatói ágazat.
Újabb siker a romániai bankszektor ellen: egy bukaresti hitelesnek sikerült elérnie, hogy a pénzintézet, amelytől a kölcsönt igényelte, eltöröljön 43 ezer svájci frankot az adósságából, és lezárja a hitelt – tájékoztatott a bankok és ügyfeleik közötti nézeteltérések, problémák rendezését zá
Szerencsés körülménynek tartja a lapunknak nyilatkozó elemző, hogy Romániában és Bulgáriában a legalacsonyabbak az árak, hiszen mivel a jövedelmek is ebben a térségben a legkisebbek, még a legszükségesebb termékeket és szolgáltatásokat sem tudnánk megvásárolni. Igaz, alacsonyabb árért a minőség is silányabb.
Nagyobb az érdeklődés a környezetkímélő személygépkocsik vásárlását támogató Roncsautó Plusz kormányprogram iránt, mint tavaly – derül ki a környezetvédelmi minisztérium közleményéből.
„Szupertitkos” még mindig, hogy mekkora mértékű lehet a szeptemberben esedékes nyugdíjemelés. „Annyival fogjuk emelni, hogy ne legyen szükség bankjegyek nyomtatására” – jelentette ki a témában elhangzott vasárnap esti televíziós nyilatkozatában Ludovic Orban kormányfő.
A Gazdaságvédelmi Akcióterv keretében 25 milliárd forintos keretösszeggel, határon átnyúló fejlesztési pályázatot hirdet a CED Közép-európai Gazdaságfejlesztési Hálózat Nonprofit Kft. – közölte a szervezet hétfőn az MTI-vel.
Kudarchoz közelít a Zöld ház program – hívja fel a figyelmet a Megújulóenergia-termelők Romániai Munkáltatói Szövetsége. A programban részt vevő egyik vállalkozás vezetője lapunk megkeresésére elmondta: hatalmas a felháborodás a kivitelezők és a visszautasított magánszemélyek körében, a tapasztalatok szerint a pályázati&
Az üdülési utalványok adták az első lendületet az utazáshoz a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozások lazítását követően. Újdonság ugyanakkor, hogy az útra kelők utolsó pillanatban, 1-2 héttel utazás előtt foglalnak. A szállás ára a tavalyihoz képest nem változott jelentősen.
Egymilliárd eurót fordít Románia a következő hét évben uniós alapokból a települések gázelosztó hálózatainak kiépítésére; a cél a gázhálózatra csatlakozott háztartások számának megduplázása – nyilatkozta szombaton Ludovic Orban román miniszterelnök.
Még 2030-ra sem lesz egybefüggő aszfaltcsík a dél-erdélyi autópálya Nagylaktól egészen Bukarestig – vont mérleget legfrissebb jelentésében az Európai Számvevőszék.