Gőzerővel folytatódhat a munka az észak-erdélyi autópályán
Fotó: Facebook/Asociația Pro Infrastructură
Az észak-erdélyi autópálya, a Craiova–Pitești gyorsforgalmi út, valamint Bukarest körgyűrűje kaphatja a legtöbb pénzt az idei év folyamán a 2021-es évi állami költségvetés tervezete alapján a közúti infrastrukturális beruházások körül.
2021. február 15., 10:212021. február 15., 10:21
amennyiben a költségvetés tervezete a nyilvános vitára bocsátott formában lép hatályba, a dokumentum szerint ugyanis a kormány valamivel több, mint kétszer annyi pénzt tervez idén fordítani az autópálya építési munkálataira, mint tavaly.
A közlekedési minisztérium 894,52 millió lejt irányoz elő erre a beruházásra, ami 2,4-szer több mint az egy évvel korábban kiutalt 368 millió lej.
Valamivel több, mint 60 kilométerrel bővült idén Románia autópálya-hálózata, amivel az út- és vasútépítéseket monitorozó Pro Infrastruktúra Egyesület optimista forgatókönyve valósult meg.
A nagyváradi Trameco eközben a sztráda Bihar megyei szakaszán dolgozik, Bisztraterebes és Bihar között. Az Economica.net szakújságírója szerint
illetve, hogy mikor sikerül orvosolni többek között a kisajátításokkal felmerült bürokratikus gondokat.
Fotó: Rab Zoltán
A második legtöbb pénzt, 763,48 millió lejt Craiova–Pitești gyorsforgalmi út kapja, a harmadik pedig Bukarest körgyűrűje 515,53 millió lejjel. A negyedik helyen álló Nagyszeben–Pitești autópályára 477 millió lejt szán a kormány, ami 68 százalékkal haladja meg a tavalyi keretet.
A Közúti Infrastruktúrát Kezelő Országos Társaság hétfőn kiírta a versenytárgyalást a Berettyószéplak és Bisztraterebes közötti autópálya-szakasz megtervezésére és megépítésére – ez az utolsó licit az észak-erdélyi sztráda Bors és Marosvásárhely közötti szakaszán.
A Lugos–Déva sztrádára eközben 145,73 millió lej juthat, ami csaknem kétszerese a tavaly kiutalt összegnek.
A sokak által nagyon várt Ploiești–Brassó autópálya költségvetése viszont 5,5-ször kisebb lehet, mint a tavalyi összeg, miután 2020-ban átadták a forgalomnak a Barcarozsnyó–Keresztényfalva szakaszt,
Az új közlekedésügyi miniszter is azon az állásponton van ugyanis, hogy újra kell vizsgálni a megvalósíthatósági tanulmányt és a műszaki terveket, ami várhatóan csaknem négy évig tarthat el, s csak ezt követően írnák ki a versenytárgyalást a hegyvidéki autópálya megvalósítására.
A közúti infrastruktúrát kezelő országos vállalat (CNAIR) versenytárgyalást írt ki az észak-erdélyi 41 kilométeres szakaszának megtervezésére és kivitelezésére – ez a szakasz tartalmazza a Meszes alatt áthaladó alagutat.
Nagy nyomás nehezedik az új otthonban gondolkodókra, hiszen a deficitcsökkentés miatt augusztus elsejétől megszűnik a kedvezményes áfakulcs, és 21 százalékosra emelkedik az új építésű lakások értékesítésekor felszámolt általános forgalmi adó.
A román vízügyi igazgatóság (ANAR) átszervezése veszélyezteti a vízgazdálkodási infrastruktúrát és pusztító hatása lesz az alkalmazottakra és családjaikra – közölte egy nyílt levélben az intézmény szakszervezete (SMAR).
A hosszas csődeljárás után a bíróság döntött az első román fapados légitársaság, a Blue Air felszámolásáról – írta a Profit.ro a csődbiztos közleménye alapján.
Az Európai Bizottság a következő pénzügyi ciklusban gyökeresen átalakítaná a területalapú mezőgazdasági támogatások rendszerét, amelynek legnagyobb vesztesei a kelet-európai gazdák lennének. Ez ellen gyűjtenek aláírásokat a romániai gazdaszervezetek is.
Májusban áprilishoz képest 139 lejjel, azaz 2,5 százalékkal 5508 lejre csökkent a nettó átlagbér Romániában – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
A májusi 5,45 százalékról júniusban 5,7 százalékra nőtt az éves infláció Romániában – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
A Moody's szerint a kormány első deficitcsökkentő csomagja fontos lépés a költségvetési egyensúly megteremtéshez, ám a felvállalt céloktól való bármilyen eltérés Románia leminősítéséhez vezethet.
Akár ötszörösére is megemelték egyes állami cégek vezetőinek a juttatásait az elmúlt hónapokban, miközben a kormány a takarékossági intézkedéseken dolgozott – közölte Radu Miruță gazdasági miniszter.
A bruttó hazai termék (GDP) az idei első negyedévben az előző negyedévhez képest stagnált, 2024 első negyedévéhez képest pedig 0,3 százalékkal nőtt – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) csütörtökön közzétett előzetes adataiból.
Anyagilag egyre megerőltetőbb lesz gépkocsit fenntartani, vezetni, hiszen akár havi több száz lejes pluszköltséget generálhatnak az autótulajdonosoknak a kormány megszorító intézkedései, melyek egyéb drágulásokkal karöltve érkeznek.
szóljon hozzá!