Az egyik leginkább bajba jutott ágazat képviselői kedden félórás tiltakozó megmozdulást is szerveztek
Fotó: Jakab Mónika
Meghosszabbítja a kormány a koronavírus-járvány terjedésének megfékezése érdekében bevezetett korlátozások miatt egyik leginkább sújtott vendéglátó- és szálláshelyek (HoReCa ágazat) állami támogatását, és új eszközöket is bevet – ígéri Raluca Turcan munkaügyi miniszter, de az üdülési csekkek kapcsán úgy tűnik, nem fogják meggondolni magukat.
2021. február 17., 13:502021. február 17., 13:50
A tárcavezető egy televíziós interjúban arról beszélt, a kormány jövő héten mutatja majd be a vendéglátó-iparban tevékenykedők megsegítésére kidolgozott mentőcsomagot. Ebben elmondása szerint lesz szó a kényszerszabadságon levő alkalmazottak fizetéséről, napszámosok vagy idénymunkások foglalkoztatásának támogatásáról, fiatalok vagy 55 éveseknél idősebbek, illetve külföldön elbocsátott román állampolgárok alkalmazásához nyújtott támogatásról is.
– sorolta az elképzeléseket a munkaügyi miniszter a România Tv kedd esti műsorában. Hozzátette:
„Ami az üdülési csekkeket illeti, a helyzet árnyaltabb. Az előző években kiadott utalványokat 2021-ben is fel lehet használni. A tavaly járvány volt, és az utalványokat nem használták fel” – magyarázta újfent a kormány döntését Raluca Turcan.
Nincs visszaút, Az út végén, Remény nélkül – ilyen és ehhez hasonlóan pesszimista hangvételű plakátokkal a kezükben álltak sztrájkőrséget kedden délben üres lokáljaik előtt a kolozsvári vendéglátóiparban dolgozók.
Történik mindez az anyagi erőforrások hiánya mellett a kiszámíthatatlanság miatt is.
A Deloitte European Hotel Industry elemzése szerint az európai idegenforgalom csak 2023-tól térhet teljesen magához.
A szállodák, éttermek és kávézók üzemeltetői készek beperelni a kormányt, és 500 millió euró kártérítést követelni – jelentette be kedd este Dragoș Petrescu, a romániai hotel- és vendéglőüzemeltetők munkáltatói szövetségének (HORA) elnöke.
Az Európai Számvevőszék új jelentése szerint az Unió (saját hatáskörén belül) nem támogatta eredményesen az állami nyugdíjakat kiegészítő és az uniós polgárok megfelelő nyugdíjjövedelméhez hozzájáruló kiegészítő nyugdíjak kifejlesztését.
Románia nem küldte meg az Európai Bizottságnak (EB) a költségvetési hiány csökkentéséről szóló éves előrehaladási jelentést, amelyet április 30-ig kellett volna megküldenie a hétéves költségvetési terv végrehajtásának részeként.
Donald Trump amerikai elnök pénteken közölte, hogy javasolni fogja kabinetjének: június 1-jétől 50 százalékos vámot vezessenek be az Európai Unióból származó árukra, mert az uniós blokk „nehézkes” volt a kereskedelmi tárgyalások során.
A Környezetvédelmi Alap (AFM) a nap folyamán több száz pályázatot hagyta jóvá a villanypásztorprogramban, amelyet még 2023-ban hirdettek meg Tánczos Barna akkori környezetvédelmi miniszter kezdeményezésére – tájékoztatott csütörtökön az RMDSZ.
Szóba sem jöhet a kedvezményes áfakulcsok kivezetése a következő időszakban – jelentette ki pénteken Nicușor Dan megválasztott államfő.
Megvalósíthatónak tartja az európai beruházások és projektek minisztere Nicușor Dan megválasztott elnöknek azt a javaslatát, hogy az állami kiadásokat az áfa (TVA) emelése nélkül csökkentse a kormány.
Mintegy 463 000 nyugdíjas már hónapok óta várja nyugdíjának újraszámítását, amely a bónuszok és a nem állandó jövedelmek figyelembevételével magasabb jövedelmet hozna számukra.
Kedvezményes gazdahitelt hirdet meg a bukaresti mezőgazdasági minisztérium, egy agrárvállalkozás legfeljebb 50 000 eurónak megfelelő lej kölcsönt igényelhet. Az állam a 3 hónapos ROBOR-ral egyenértékű kamatrészt vállalja át a gazdahitelből.
Bár tavaly nagy garral jelentették be, hogy a helyi Sinteza gyár az amerikai Lockheed Martinnal közösen egy fenntartható és stabil energia előállítását támogató, szén-dioxid-kibocsátásmentes akkumulátorgyárat épít Nagyváradon, a terv végül meghiúsult.
Négy repülőtér – köztük három erdélyi – felújítási munkálatára biztosítanak a tartalékalapból 484 millió lejt – döntött csütörtökön a kormány.
szóljon hozzá!