Tavaly 34,094 milliárd eurót tett ki a külkereskedelmi mérleg hiánya, ami 10,420 milliárd euróval, azaz 44 százalékkal több a 2021-ben jegyzettnél – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) csütörtökön közzétett adataiból.
Elkerüli idén a recessziót Románia gazdasága, a bruttó hazai termék (GDP) növekedése azonban 2023-ban 2,5 százalékra lassul, ami egyértelműen elmarad az egy évvel korábban becsült 4,7 százalékos ütemtől – vetíti előre a BBTE kutatócsoportja.
A használtautó-piac egyik legelterjedtebb csalása a kilóméteróra visszatekerése – a gépjárművek előéletét mutató CarVertical informatikai adatszolgáltató összefoglalta, mely gépkocsik esetében fordul elő a leggyakrabban futásteljesítmény-hamisítás.
Több romániai töltőállomás-hálózatnál is csökkent a napokban a gázolaj ára – elemzők szerint várhatóan áprilisban érezzük meg az Európai Unió által az orosz kőolajtermékekre az ukrajnai háború miatt kivetett embargó hatását.
Trükközni próbált az adófizetéssel az orosz Lukoil kőolajipari óriáscég Romániában, de rajtakapták – derült ki a napokban.
Ismét dolgoznak az útépítők az észak-erdélyi autópálya Marosvásárhely és Kolozsvár közötti hiányzó szakaszán, év végére akár el is készülhetnek a hátralévő munkálatokkal.
Idén januárban 12 266 új autót helyeztek forgalomba Romániában, 31,37 százalékkal többet, mint 2022 első hónapjában – közölte kedden a Romániai Gépkocsigyártók Egyesülete (ACAROM).
Nicolae Ciucă kormányfő szerint Románia egyiptomi cseppfolyósított földgázzal (LNG) is kiegészítené fogyasztási igényeit mindaddig, amíg a fekete-tengeri mélytengeri gázt használatba nem veheti – írja az Agerpres.
Meg is változtatta meg nem is a koronavírus-világjárvány a munkavégzési szokásainkat, a munkához való hozzáállásunkat: a Krónikának nyilatkozó munkaerőpiaci szakértő szerint ez még csak kezdet.
Az automatizálás és az ipari robotok alkalmazása terén annyira gyors és robbanásszerű a fejlődés, hogy ami tegnapelőtt még sci-finek tűnt, tegnapra már gyártásban van, és ma már széles körben elterjedt Romániában is.
Az ösztönző bérek, magánegészségügyi és nyugdíjbiztosítás mellett rendszeresen megszervezett közösségi összejövetelekkel, sportolási lehetőségekkel vagy masszás- és fesztiválbérletekkel kívánják egyes munkaadók vonzóvá tenni a munkahelyeket.
Virgil Popescu energiaügyi miniszter szerint nincs ok aggodalomra az orosz eredetű kőolajból készült üzemanyagok embargója miatt, mivel a piac összes nagy importőre diverzifikálta a behozatalát, így nincsenek ellátási zavarok.
Nehéz helyzetbe került Románia, de az Európai Unió nyugati része is, miután vasárnap hatályba lépett az Európai Unió által az orosz kőolajtermékekre az ukrajnai háború miatt kivetett embargó.
Ha a munkára kivetett adó csökkentése az üzleti szférára ró plusz terhet, az nem vezet a romániai lakosság jövedelmének növekedéséhez – szögezte le a Nemzeti Liberális Párt (PNL) péntek este kiadott közleményében.
A késve kiállított villanyszámlák részletekben történő kiegyenlítésének lehetővé tételére kötelezte a szolgáltatókat az Országos Energetikai Szabályozó Hatóság (ANRE), ugyanakkor előírta számukra, hogy részletes magyarázatot is mellé.
A Román Nemzeti Bank (BNR) 500 ezer lejes pénzbírságot szabott ki az OTP Bank Romániára, mert a bukaresti jegybank szerint a magyar tulajdonban lévő pénzintézet vétett a pénzmosásellenes szabályozások ellen.
Idén januárban 4 781 124 nyugdíjast tartottak nyilván Romániában, az átlagnyugdíj 1958 lej volt – derül ki az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) pénteken közzétett adataiból.
Tavaly egész évben 17,8 százalékkal, 24,319 millióra nőtt a vendégéjszakák száma Romániában az előző évhez mérten – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) által pénteken nyilvánosságra hozott adatsorokból.