Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

Első az erdélyi magyarok érdeke

2025. július 29., 19:382025. július 29., 19:38

2025. július 29., 19:492025. július 29., 19:49

Kevesebb mint kilenc hónap választ el bennünket a jövő évi magyarországi választásoktól, és mint ahogy az anyaországi társadalomnak, úgy a külhoni, erdélyi magyaroknak sem mindegy, mi lesz a megmérettetés kimenetele.

Tusványos kapcsán kétféle viszonyulással lehet találkozni. Vannak, akik kifejezetten ellenszenvvel viseltetnek a három és fél évtizeddel ezelőtt Bálványoson indult diáktábor és szabadegyetem iránt, nem kérnek sem a közéleti programokból, sem a könnyűzenei és rockegyüttesek esti előadásaiból, a szombati „Orbán-koncertből” pedig végképp. És van a másik oldal, amelyik az erdélyi és anyaországi magyarság fontos kapcsolódási pontjaként, „nemzetpolitikai origóként” tekint az Olt-parti rendezvénysorozatra, akkor is, ha csak a panelbeszélgetésekre, a bulikra, vagy jobbára csak a miniszterelnök hagyományos előadására kíváncsi.

Olyan azonban nemigen akad, aki számára közömbös lenne Tusványos, akinek ne lenne – ilyen vagy olyan, dicsérő vagy lesújtó – véleménye a táborról, a szabadegyetemről, az ott elhangzottakról, a fellépőkről, a kormányfő mondanivalójáról, vagy akár a sör ízéről/áráról. Persze érdemes megfontolni a hosszú ideje megfogalmazott kritikákat (idén is szóvá tettek néhányat, köztük Tőkés László EMNT-elnök), miszerint a rendezvény már nem terepe a magyar–román párbeszédnek, nem sikerül bevonni román közéleti, politikai szereplőket, vagy hogy háttérbe szorulnak az erdélyi, romániai témák. Ezeket mind ajánlott figyelembe venniük a szervezőknek, amikor a 35. kiadás megrendezésére készülnek.

Már csak azért is, mivel ha tetszik, ha nem, a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor mégis csak igazodási pont az (össz)magyar politikában, gyakran ott lebben fel a fátyol miniszterelnöki, kormányzati, pártpolitikai stratégiákról, programokról.

Ráadásul a Tusványos az a hely, ahol a rendezvényt előszeretettel „Fidesz-dzsemboriként” emlegető magyarországi ellenzéki sajtós kollégák is nagy eséllyel mikrofonvégre kaphatnak kormánypárti politikusokat, amire otthon kevés lehetőségük adódik. És megkerülhetetlen a rendezvény a román közélet számára is, még ha idén az Olt-parti táborban elhangzottak kevés visszhangot váltottak ki román politikusok részéről.

Az előző évekhez képest Orbán Viktor mostani előadása nem tartalmazott olyan kijelentést, ami hatalmas visszhangot váltott volna ki Kárpát-medencei vagy nemzetközi szinten. Az idei Tusványoson elhangzott legfontosabb üzenete elsősorban saját híveinek, a nemzeti oldalnak szólt, miszerint a Fidesz – belső mérések alapján – jól áll a politikai versenyben, és meg fogja nyerni a jövő évi választást. Mindez elsősorban biztatásként, a tábor megerősítéseként értelmezhető, és azoknak az elmúlt hetekben, hónapokban napvilágot látott közvélemény-kutatásoknak a cáfolata kívánt lenni, amelyek szerint a Fidesz első számú kihívója, a Tisza Párt megelőzte a kormánypártot a szavazói támogatottság terén.

Persze tudjuk, hogy addig még van kilenc hónap, egy párt számára pedig nem elég, ha csak közvélemény-kutatást nyer – és ez bármelyik alakulatra egyformán vonatkozik. A miniszterelnök másik fontos tusványosi bejelentése az volt, hogy az országgyűlési választások időpontja várhatóan áprilisban lesz, ezzel szertefoszlatta azokat a spekulációkat, miszerint a Fidesz a megmérettetés előre hozására készül. (Arra ugyanakkor Orbán Viktor a Krónikának július elején adott interjúban is utalt, hogy nem készülnek a választójogi törvény markáns módosítására).

Emellett Orbán Viktor ama kijelentéséről se feledkezzünk el, miszerint a külhoni magyarok továbbra is mindenben számíthatnak a budapesti kormány támogatására.

Dátum tehát van, a nem hivatalos kampány startpisztolya a Tusványoson eldördült, ám az eredmény tekintetében jóslásba bocsátkozni hazárdjáték lenne. Azt viszont már most érdemes kihangsúlyozni, hogy a magyarországi választások kimenetele jóformán ugyanolyan fontos a külhoni magyar közösségek, mint az anyaországi társadalom számára. Azoknak legalábbis, akik nemzetben gondolkodnak. Tehát az erdélyi magyarok esetében nem kevesebb jelentősége van a magyarországi megmérettetésnek, mint a romániai parlamenti választásnak. Mindez persze szimbolikus töltettel is bír, de a könnyített honosítás és a szavazati jog kiterjesztése révén az anyaországi választásnak immár közjogi értelemben is felértékelődött a jelentősége.

Azért is fontos ezt megismételni, mert időről időre elhangzanak olyan vélekedések (itthon és otthon egyaránt), miszerint nem fair, nem etikus, ha egy ország életébe, egy választás kimenetelébe olyanok is beleszólnak, akik nem töltik napjaikat életvitelszerűen az adott állam területén, nem ott adóznak. Ez a tézis Romániában is gyakran felbukkan, legutóbb az államfőválasztás idején hallottuk, persze a vesztes oldalról, George Simionék részéről. Holott Romániában és Magyarországon is meg kell érteni, hogy a nemzetpolitika erről szól, nincs A és B kategóriás állampolgárság, egy, amelyik szavazhat, a másik pedig nem, a külhoni magyarok voksa amúgy is csupán feleannyira nyomnak a latban, hiszen csak pártlistákra szavazhatnak. (Még mielőtt szó érné a ház elejét: igen, a nem Magyarország határain belül élő valamennyi magyar választópolgár számára lehetővé kellene tenni a levélben szavazás lehetőségét).

Másodsorban azért sem mindegy a külhoni magyarok számára, ki vagy kik kormányoznak Budapesten, mert a határon túli közösségek esetében sok esetben létkérdés az anyaország támogatása.

Román állampolgárként mi elvárhatjuk (joggal el is várjuk), hogy Bukarest biztosítsa kisebbségi oktatási hálózatunk, kulturális intézményeink, egyházaink működését, fejlesztését, de hát nagyon jól tudjuk, hogy ez nem így működik, aminek legtöbbször nem is költségvetési-gazdasági okai vannak. Ezért van szükség Magyarország pártfogására is, ezért is mélyen igazságtalan, amikor egyesek antagonista viszonyba próbálják helyezni az anyaországot a külhoni közösségekkel, szembeállítva például az ottani egészségügyi rendszer helyzetét a határon túlra érkező támogatásokkal.

Miközben nyilvánvaló sértés, egyáltalán nem szolgálja a magyarországi ellenzék, a Tisza Párt külhoni törekvéseit, amikor hangadói, hívei pénzsóvár, zsák krumpliért megvásárolt, fizetett szavazóknak nevezik a külhoni magyarokat azért, mert túlnyomó többségük a korábbi választásokon a Fideszre szavazott. Persze mindenki a saját felelősségére „fideszbérencezheti” akár az oktatási-nevelési támogatásban részesülőket (vagy azok szüleit), csak aztán ne csodálkozzon, ha nem jönnek be a politikai számításai. Mindez azért releváns, mert a Tisza Párt vállaltan „nemzetpolitikai hódító útra” lépett, ami jobbára Magyar Péter májusi Nagyváradra gyaloglásával vette kezdetét.

E téren az ellenzéki alakulat sok mindent a Fidesztől másol, kezdve a pártelnöknek a nemzetpolitikáról, a határon túli magyarokról szóló narratíváival egészen odáig, hogy a Tisza hamarosan megrendezi Maros megyében egyfajta ellen-Tusványosát, egy külhoni, erdélyi terjeszkedését szolgáló közéleti-politikai fórumot. (Amiről lehet ugyan állítani, hogy nem ellen-Tusványos, igazság szerint azonban teljesen ehhez igazodik, például amikor úgy határozza meg magát: „több, mint Tusványos”).

De az ellenzéki párt olyat is tesz, amivel az anyaországi alakulatok közül eddig egyik sem próbálkozott: szervezeti formában is megpróbálja megvetni a lábát Erdélyben, ún. Tisza-szigetek, pártfiókok létrehozásával, amelyek célja mindenekelőtt politikai ideológiájuk népszerűsítése.

Eközben viszont a Tisza hajlamos elkövetni ugyanazokat a politikai hibákat, mint több mint egy évtizeddel ezelőtt a Fidesz: nem elégszik meg azzal, hogy az anyaországban kormányt buktasson, az erdélyi magyar politikában is hatalomváltást szeretne, ami meredek vállalkozás így egyszerre. A Fidesz 2011-ben, a Markó Béla nevével fémjelzett korszak végén, az RMDSZ nagyváradi tisztújító kongresszusán megpróbálta befolyásolni az elnökválasztást, sikertelenül. Annak idején támogatta az erdélyi magyar többpártrendszer létrejöttét, megerősödését is, viszont a belmagyar politikai erőviszonyok, az RMDSZ több mint 90 százalékos támogatottsága arra utal, hogy ez a projekt sem lett sikeres. Mármost a tavalyi választási szuperév eredményei, a szélsőséges erők előretörése, a mainstream pártokba vetett bizalom megcsappanása alapján az RMDSZ-nek is le kell vonnia a tanulságokat, a szövetségre is ráfér a megújulás, a belső reform.

Viszont a Tisza nagy politikai baklövést követ el azzal, hogy erdélyi térhódítási próbálkozása során páros lábbal beleszáll az RMDSZ-be, Fidesz-kémnek nevezi a szövetséget, itteni aktivistái pedig naponta megüzenik a tulipános vezérkarnak (a Facebookon persze), élen Kelemen Hunorral, hogy haladéktalanul távoznia kell az alakulat éléről. Ez az intró finoman fogalmazva sem jósol felhőtlen kapcsolatokat a két alakulat viszonyában, ami egy esetleges budapesti kormányváltás esetében különösen problémás lenne, még akkor is, ha láttuk, hogy a Fidesz és az RMDSZ korábbi hűvös kapcsolata miként alakult át stratégiai partnerséggé Kelemen Hunor elnöki mandátuma idején.

Bár az orszűggyűlési választás kampányának vastaga az anyaországban zajlik, a csatazaj Erdélybe is áthallatszik, a következő hónapokban a külhoni közösségek sem maradnak ki belőle. Nem feltétlenül baj ez, remélhetőleg még jobban kidomborodnak, egyértelműbbé, érthetőbbé válnak a szemben álló politikai erők szándékai, törekvései, kínálatai. Ami alapján várhatóan még könnyebb lesz a választópolgár döntése. És ezt a mi esetünkben csakis az határozhatja meg: az erdélyi magyarok érdeke legyen az első.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezt olvasta?

Balogh Levente

Balogh Levente

Mainstream pártok, koalíciós botrányok, megszorítások és kommunista nosztalgia

Ahogy az várható volt, a megszorító intézkedések miatt egyre durvábbak a viták a PSD és a PNL között, a PSD pedig olyan beleéléssel játssza az ellenzéki párt szerepét, hogy a végén még tényleg elhisszük: hajlandó felrobbantani a koalíciót.

Balogh Levente

Balogh Levente

Trump a háborút választotta?

Trump végül mégis a háborút választja a béke helyett? – tették fel sokan a kérdést azt követően, hogy az amerikai elnök bejelentette: növelik az ukrajnai fegyverszállításokat, és 50 napos ultimátumot adott Putyinnak az ukrajnai háború befejezésére.

Páva Adorján

Páva Adorján

Székelyföld és a román futball agresszorai

Ellopták a magyarok Erdélyt, egész Románia élőben nézte, csak épp nem látta, mert a székely furfang fél órára lekapcsolta a villanyt.

Gazda Árpád

Gazda Árpád

A „Fogjuk meg, s vigyétek!” politikájától az „Utánam, vitézek!” politikájáig

Fogjuk meg, s vigyétek! Így foglalható össze Románia vezetőinek az álláspontja azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy a saját fizetésük egy részéről lemondva személyesen is járuljanak hozzá Románia államháztartásának a kiegyensúlyozásához.

Balogh Levente

Balogh Levente

Kit és hogyan büntessünk a megszorítások miatt?

Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.

Balogh Levente

Balogh Levente

Legyenek megszorítások, csak mi ússzuk meg!

Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.

Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

Hozzá mer nyúlni Bolojan a „szent tehenekhez”?

Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.