Mélyszegénységben a fiatalok egy része

Mélyszegénységben, napi kevesebb, mint 15 lejből él a romániai kiskorúak nyolc százaléka – derül ki az UNICEF felméréséből, mely szerint az anyagi nehézségekkel küszködő gyerekek 35 százaléka roma nemzetiségű.

Hírösszefoglaló

2013. augusztus 13., 17:512013. augusztus 13., 17:51

Az ENSZ gyermekjogvédelmi alapja szerint a romániai fiatalok egy részének meg kell küzdenie a szociális téren és a munkaerőpiacon egyaránt jelentkező kirekesztéssel, illetve az oktatáshoz, egészségügyhöz való hozzáférés sem zökkenőmentes számukra.

Sandie Blanchet, az UNICEF romániai képviselője a 2014–2020-as Országos Ifjúsági Stratégia keddi bemutatóján arra hívta fel a figyelmet, hogy Romániában a kiskorúak minősülnek a legszegényebb kategóriának, őket pedig a fiatalok követik. Rámutatott, a szegénység és a kirekesztés nemcsak az anyagiakra vonatkozik, hanem az alapszolgáltatásokhoz való hozzáférésre is. Emlékeztetett egy 2008-as felmérés eredményeire, mely szerint az említett évben a 18 és 24 év közötti fiatalok 16,8 százaléka nem járt iskolába, európai uniós szinten Romániában volt a legmagasabb az iskolaelhagyás aránya.

Az iskolázatlanság elsősorban a vidéken élő, illetve roma nemzetiségű fiatalokra jellemző, mutatott rá a szakember, aki szerint szintén az ő körükben tapasztalható a leginkább az egészségügyi és szexuális felvilágosítás hiánya is. Az elmúlt évben mintegy 17 ezer 19 év alatti lány esett teherbe. Riasztóan növekszik az alkohol-, cigaretta- és drogfogyasztás mértéke a fiatalok körében, mutatott rá az UNICEF képviselője, aki szerint a városon élők az úgynevezett etnobotanikus szereket fogyasztják, amelyek nagy veszélyt jelentenek az egészségre. Sandie Blanchet rámutatott, a fiatalokat értékként és nem teherként kell kezelni, azt, hogy az állam biztosítja számukra az egészséges élethez és minőségi oktatáshoz való hozzáférés lehetőségét befektetésnek minősül.

Az ifjúsági és sportminisztérium által kedden, a nemzetközi ifjúsági nap alkalmából bemutatott Országos Ifjúsági Stratégia elsősorban az említett gondokat igyekszik felszámolni. Cristian Cosmin ifjúsági államtitkár rámutatott, Romániában 2005 óta nem készült ilyen terv. A stratégia négy pilléren alapul: művelődés és nem formális oktatás, önkéntesség, munka, illetve egészség és sport. Fő célja bevonni a fiatalokat az ország gazdasági, szociális, kulturális és politikai életébe, és egyenlő hozzáférési lehetőségeket biztosítani számukra az oktatáshoz, a tisztességes élethez.

Az országos stratégia különböző módokon próbál változtatni a fiatalok jelenlegi helyzetén: célja a társadalmi egyenlőtlenségek megszüntetése, Romániában ugyanis a 18 és 24 évesek 28,1 százaléka szegénységben él; a társadalmi kirekesztettség szintén probléma, a fiatalok 40,3 százalékát érinti, míg az uniós átlag 24,3 százalék.

A munkavállalás fellendítése szintén szerepel a célok között, hiszen a dolgozó fiatalok 30,7 százaléka él szegénységben a 11,2 százalékos átlaghoz képest. A nem formális képzés azért fontos, mivel a hazai fiatalok 87 százaléka nem vett részt műhelymunkában, 84 százalékuk nem volt konferencián vagy fórumon, míg 92 százalékuk nem volt részese nemzetközi diákcsereprogramnak.

Az egészséges életmódra való nevelésre is nagy hangsúlyt fektetnek, ugyanis mint a felmérésekből kiderült, a hazai fiatalok 42 százaléka nem fogyaszt zöldséget, gyümölcsöt, 30,2 százaléka naponta gyorsétteremben eszik, 14,2 százalékuk gyakran iszik alkoholos italokat, 30,8 százalékuk cigarettázik.

Az önkéntesség népszerűsítése azért fontos, mivel a felmérés szerint a hazai fiataloknak csupán 5 százaléka vett részt civil szervezetek tevékenységében. Cristian Cosmin államtitkár szerint több száz fiatal számára szerveznek különböző képzéseket, akik majd társaik számára tartanak tanfolyamokat, míg az ország ifjúsági házaiban szakmai tanácsadói központokat hoznak létre. Országos kísérleti programot is indítanak, hogy megkönnyítsék a munkavállalást az egyetemet végzett, érettségizett, illetve az érettségivel nem rendelkező fiatalok számára.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 06., kedd

Elismerte a CFR: nem készül el határidőre a Kolozsvár és a román–magyar határ közötti vasúti pálya

Nem készül el határidőre a Kolozsvár és a román–magyar határ közötti vasúti pálya korszerűsítése és villamosítása, a teljes munkálat befejezése 2027 végére várható – ismerte el a Román Vasúttársaság (CFR) illetékese.

Elismerte a CFR: nem készül el határidőre a Kolozsvár és a román–magyar határ közötti vasúti pálya
2025. május 06., kedd

Borúlátó Tudor Giurgiu filmrendező, aki egy repülőgépen utazott Simionnal

Tudor Giurgiu filmrendező, a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) igazgatója Facebook-oldalán számolt be kedden egy váratlan találkozásról.

Borúlátó Tudor Giurgiu filmrendező, aki egy repülőgépen utazott Simionnal
2025. május 06., kedd

Középkori erődtemplomokat érintő turistajárat indult a Szászföldön

UNESCO-busz néven indított szászföldi látnivalókat érintő turistajáratot Erdélyben egy utazási iroda, ellensúlyozandó, hogy a középkori erődtemplomairól híres térség kisebb települései tömegközlekedéssel nehezen megközelíthetők.

Középkori erődtemplomokat érintő turistajárat indult a Szászföldön
2025. május 06., kedd

Megint be kellett zárni a parajdi sóbányát

A heves esőzések okozta vízszivárgás miatt kedden ideiglenesen bezárták a parajdi sóbányát – tájékoztatott a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség sajtóirodája.

Megint be kellett zárni a parajdi sóbányát
2025. május 06., kedd

Kétszáz éve otthonra vágyó unitárius gyülekezet számára létesítenek templomot Kovásznán, Szabó Balázs is támogatja a kezdeményezést

Kis háromszéki unitárius közösség templomának építését támogatja fellépésével Szabó Balázs magyarországi dalszerző, énekes, a Szabó Balázs Bandája alapítója, aki szerdán este lép fel önálló estjével Sepsiszentgyörgyön.

Kétszáz éve otthonra vágyó unitárius gyülekezet számára létesítenek templomot Kovásznán, Szabó Balázs is támogatja a kezdeményezést
2025. május 05., hétfő

Kovászna és Brassó megyében is érvényes árvízvédelmi készültséget rendeltek el

Az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) hétfő délután újabb elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el négy megyére.

Kovászna és Brassó megyében is érvényes árvízvédelmi készültséget rendeltek el
2025. május 05., hétfő

Jó, ha mindig van nálunk esernyő: záporok kísérik a hol hűvösebb, hol melegebb időjárást

Változékony időre számíthatunk a következő két hétben, hűvösebb és melegebb időszakokkal és szinte napi rendszerességű záporokkal – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) május 5. és 18. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.

Jó, ha mindig van nálunk esernyő: záporok kísérik a hol hűvösebb, hol melegebb időjárást
2025. május 05., hétfő

EMSZ: az ország polgárai egyértelmű üzenetet küldtek, elég volt a múlt embereiből

A május 4-i megismételt elnökválasztáson az ország polgárai világos és egyértelmű üzenetet küldtek: elég volt a múlt embereiből – változásra van szükség! – fogalmazta meg hétfői közleményében az Erdélyi Magyar Szövetség.

EMSZ: az ország polgárai egyértelmű üzenetet küldtek, elég volt a múlt embereiből
2025. május 05., hétfő

Elsöprő győzelmet arattak a nemek a koronkai lakóparképítésről kiírt népszavazáson

A szavazók csaknem 90 százaléka elutasítja a Marosvásárhellyel szomszédos Koronka községben felmerült lakóparképítési terveket az ügyben vasárnap, a megismételt elnökválasztás első fordulójával egy időben szervezett népszavazás eredményei szerint.

Elsöprő győzelmet arattak a nemek a koronkai lakóparképítésről kiírt népszavazáson
2025. május 05., hétfő

A magyarok által is támogatott polgármestere lett Zilahnak

Florin Florian, a Szociáldemokrata Párt (PSD) jelöltje nyerte a vasárnapi időközi polgármester-választást Zilahon.

A magyarok által is támogatott polgármestere lett Zilahnak