Kovászna város központjához közel található az épület, amelyet a gyülekezet átalakítana és unitárius templomként használna
Fotó: Furu Árpád
Kis háromszéki unitárius közösség templomának létesítését támogatja fellépésével Szabó Balázs magyarországi dalszerző, énekes, a Szabó Balázs Bandája alapítója, aki szerdán este lép fel önálló estjével Sepsiszentgyörgyön. A jótékonysági est azt a kezdeményezést támogatja, hogy unitárius templomot szeretnének létesíteni Kovásznán, ahol már az 1800-as évektől működik lelkes gyülekezet, de templomuk eddig nem volt. 2025-ben a gyülekezet megfelelő ingatlant talált, a templommá átépített hely nem csak istentiszteleti és gyülekezeti alkalmakat fogadna be, de gyermektáborokat is lehetne ott szervezni. A kezdeményezésről a Sepsiszentgyörgyön szolgáló Nagy Norbert segédlelkészt kérdeztük.
2025. május 06., 08:022025. május 06., 08:02
Unitárius templomot szeretnének építeni Kovásznán, a kezdeményezés támogatásaként különleges koncerttel érkezik Erdélybe Szabó Balázs magyarországi dalszerző, énekes, a Szabó Balázs Bandája alapítója. A jótékonysági önálló estet május 7-én, szerdán 19 órától tartják a sepsiszentgyörgyi unitárius templomban. Aki a jótékonysági estre ellátogat, az a 30, 50 vagy 100 lejes adományjegy megvásárlásával a kovásznai unitárius templom építését támogatja.
A kétszáz éve otthonra vágyó kovásznai unitárius gyülekezet ebben a városközponthoz közel található épületben létesítene templomot és közösségi teret
Fotó: Furu Árpád
Az esemény több szempontból is jelentős és különleges. Egyrészt Szabó Balázs ritkán ad Erdélyben önálló műsort, másrészt az esemény jótékonysági célú, amellyel Szabó Balázs támogatását fejezi ki egy kis erdélyi közösség templomépítésének megsegítésére.
Évtizedek múltak, és a gyülekezetnek nem sikerült templomot építenie, ám a szándék mindvégig megvolt. Többszöri próbálkozás, több terv is született, de a kivitelezés nem valósult meg. 2025-ben a gyülekezet megfelelő ingatlant talált Kovászán. A templommá átépített hely nem csak istentiszteleti alkalmakat és gyülekezeti tevékenységeket fogadna be, de gyermektáborok helyszínének is megfelel.
Nagy Norbert fiatal unitárius lelkész Sepsiszentgyörgyön szolgál és nagy lelkesedéssel támogatja a kovásznai kezdeményezést
Fotó: Nagy Norbert/Facebook
„A kovásznai leányegyházközség szándéka az ingatlan megvásárlása, ehhez kérjük minden jóakaratú ember segítségét és támogatását, hogy lehessen a közösségnek olyan otthona, ahol nem csak a hitéletét, de a közösségszervezés és közösségépítés áldásait is megtapasztalhatja” – szerepel a szervezők közleményében.
Nagy Norbert marosvásárhelyi születésű segédlelkész a középiskolát és a teológiát Kolozsváron végezte, és fél éve szolgál Sepsiszentgyörgyön. Azt kérdeztük tőle, pályakezdő lelkészként miként viszonyul ehhez a nagyívű projekthez, hogy a kovásznai unitárius templomépítés támogatására Szabó Balázs jótékonysági koncertjét segít összehozni.
és személyes küldetésemmé válik, hogy abban az egy évben, amíg velük vagyok, minden tőlem telhetőt megtegyek, hogy az álom valóssággá válhasson” – fejtette ki Nagy Norbert.
Udvar és csűr is tartozik az épülethez, amelyet megvásárolna a kovásznai unitárius gyülekezet
Fotó: Furu Árpád
Hozzátette, úgy érzi, van valami a lehetetlennek tűnő küldetésekben, ami vonzza őt. „Legtöbbek számára ilyennek tűnhet ez a templomépítés is, de én mindennél jobban hiszek benne, hogy nyáron már ott imádkozhat ez a kétszáz éve otthonra vágyó gyülekezet” – mondta a segédlelkész. Nagy Norbert a kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégiumban (JZsUK) végzett, ahol már diákkorában megismerkedhetett Szabó Balázsék muzsikájával, hiszen a zenészek az iskolában személyesen is tiszteletüket tették, és a tanintézet segített közel vinni a diákokhoz ezt a zenét.
majd hosszú évek kellettek, amíg kellő mélységgel a dalszövegeket is felfedezhettem. Tavaly egy eseményen ismerkedtem meg személyesen Szabó Balázzsal és Petráki Liliannal és közvetlenségük hamar belopta magát a szívembe. JZSUK-s diákként belém vésődött az álomlátás ösztönző ereje, illetve a nagyszabású események víziója és szervezése” – fejtette ki a segédlelkész. Mint mondta, mindenképp azoknak az éveknek és az ottani nevelésnek köszönheti annak a gondolatnak a megszületését is, hogy Szabó Balázs jótékonysági estet szervezzenek a kovásznai templomépítés javára.
Rendkívül hálásak vagyunk Szabó Balázsnak és Petráki Liliannak, fantasztikus jó emberek” – fogalmazott Nagy Norbert. A segédlelkésztől azt is megkérdeztük, hogyan körvonalazódik számára az elmúlt félév nyomán, mik háromszéki munkájának szépségei és nehézségei.
Önálló jótékonysági esttel támogatja Szabó Balázs dalszerző, énekes a kovásznai templomépítési tervet
Fotó: Sepsiszentgyörgyi Unitárius Egyházközség
„Talán a nehézségek adják a legnagyobb szépségeket. Röpke fél év alatt azt tapasztaltam, hogy az emberek városszinten és a közösségünkben is nyitottak a beszélgetésre, óhajtják a társalgást és az ismerkedést, ami azért meglepő, mert legtöbbször rohanóként írjuk le a világot és benne az embereket. Itt mintha kicsit másképp lenne. Itt van idő őszinte beszélgetésekre, a feltárulkozásra és egymás megismerésére – ez odafigyelést igényel, de barátságokkal ajándékoz meg” – fogalmazott Nagy Norbert. Azt is hangsúlyozta, hálásak, hogy egy ilyen neves művész, mint Szabó Balázs, melléjük állt és támogatja e nemes ügyet, a koncertre pedig mindenkit nagy szeretettel várnak.
Szabó Balázs sokoldalú művész: énekes, dalszerző, bábszínész, mesemondó, írt és rendezett darabokat, de néha utcaszínházi előadásokban is feltűnik.
műfajépítő megszólalást értek el. Néhány hónappal ezelőtt jelent meg új stúdióalbumuk Keringés címmel.
Kovászna város központjához közel található az épület, amelyet a gyülekezet átalakítana és unitárius templomként használna
Fotó: Furu Árpád
Sepsiszentgyörgyre Szabó Balázs önálló esttel érkezik, repertoárjában elsősorban saját szerzemények szerepelnek, de egy-egy versmegzenésítés is helyet kap. Az évek során szentelt egy-egy nagylemezt Pilinszky János és Radnóti Miklós verseiből szőtt daloknak, a zenekara legutóbbi albumán egy Tóth Krisztina- és Grecsó Krisztián vers is helyet kapott, de zenésített meg verseket korábban Ady Endrétől, Juhász Gyulától, az erdélyi Szemlér Ferenctől, és Faludy Györgytől, utóbbi szerzővel közös zenés-irodalmi esteket is tartottak.
A sepsiszentgyörgyi esten a közönség úgy hallhatja és ismerheti meg a Szabó Balázs-dalokat, ahogyan azok születtek: egy csöndes szoba bensőséges, meghitt miliőjében, egy szál gitáron.
A nyárádszentlászlói unitárius templom értékes építészettörténeti emlékei mellett számos olyan régészeti leletet rejt, amely közelebb visz minket a tizenharmadik századi Erdélyhez.
Mindhárom protestáns egyház – református, evangélikus, unitárius – püspöke jelen volt a Szent Mihály-templomban rendezett közös imaalkalmon, amelyet a városért és a magyar közösségért tartottak a Kolozsvári Magyar Napokon.
Előzetes letartóztatásba került egy 36 éves férfi, akit azzal gyanúsítanak, hogy megerőszakolt egy néhány napja eltűntnek nyilvánított kiskorút – számolt be szerdán a Kovászna megyei rendőrség.
Két székelyföldi mezőgazdasági szakember kapott Széchenyi Imre Díjat Nagy István agrárminisztertől Szent István ünnepe alkalmából.
A magyarság nem hasonult meg és semmilyen nyomásra nem mond le Szent István értékeiről, megtartotta a keresztény Magyarországot abban a valójában, amelyben az államalapító király ezer évvel ezelőtt ráhagyta – hangsúlyozta Nacsa Lőrinc Kolozsváron.
Egy személy életét vesztette szerdán Fehér megyében, az A1-es autópályán, miután egy teherautó elgázolta.
A nemzet születésnapja nemcsak az ország ünnepe, hanem minden magyaré – hangoztatta Varga-Bajusz Veronika államtitkár szerdán a szatmárnémeti római katolikus székesegyházban a Partiumi Magyar Napok keretében rendezett augusztus 20-i ünnepségen.
A Házsongárd Alapítvány civil kitartása és a budapesti Nemzeti Örökség Intézet intézményi tapasztalata találkozott egy kerekasztal-beszélgetésen, az idei Kolozsvári Magyar Napok keretein belül.
A kolozsvári Kétágú-templom tornyában működő Hóstáti Múzeumba látogattunk el a Gazdaszemmel sorozat e heti videós riportjában.
Van-e logika Donald Trumpnak, az Amerikai Egyesült Államok elnökének a vonalvezetésében? A Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa udvarán tartott kedd délutáni pódiumbeszélgetés résztvevői szerint nem könnyű ezt felfedezni, de minden bizonnyal van.
Nagyon sok összetevője van annak, hogy a külhoni magyarok többsége a Fidesz-KDNP-t támogatja, ugyanakkor igazságtalan és alaptalan elmarasztalni őket amiatt, hogy részt vesznek a magyarországi választáson – hangzott el a Kolozsvári Magyar Napokon.
szóljon hozzá!