Hazugnak nevezi Tamás Sándort a háromszéki EMNP

Hazugnak nevezi Tamás Sándort a háromszéki EMNP

Fotó: fotó: Bartos Lóránt

Hat háromszéki településen állítana polgármestert az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) a helyhatósági választáson – jelentették be az alakulat Kovászna megyei vezetői pénteki sajtótájékoztatójukon.

Bíró Blanka

2016. március 06., 19:252016. március 06., 19:25

2016. március 06., 21:212016. március 06., 21:21

Balázs Attila, az EMNP megyei szervezetének elnöke elmondta, március végéig minden jelöltjüket nevesítik, addig próbálják őket megvédeni „az RMDSZ mocskolódásától”.

A politikus szerint Tamás Sándor, az RMDSZ megyei vezetője hazudott, amikor a napokban azt nyilatkozta, hogy három településen – Gelencén, Málnáson és Zabolán – összefogás körvonalazódik, és a néppártosok felszámolták a helyi szervezetüket. „Gelencén csak ezután fog megalakulni az EMNP helyi szervezete, Málnáson pedig önálló tanácsosi listát indítunk és a néppárt színeiben Málnási László indul a polgármesteri tisztségért. Zabolán csak azok léptek ki a szervezetünkből, akiket megvásároltak vagy megzsaroltak” – mondta az EMNP megyei elnöke.

Maksán egyébként a jelenlegi néppártos polgármester, Bács-Benke László indulna egy újabb mandátumért. Az elöljáró a pénteki sajtótájékoztatón azt mondta, fontolgatja, hogy bepereli rágalmazásért Tamás Sándort, aki a maksai falugyűlésen úgy fogalmazott, az eddigi pancserséget gazdaszellemmel kell helyettesíteni a községben. A polgármester a félrevezetés és a népbutítás nagy mesterének nevezte Tamás Sándort.

Pártot váltott a borosnyói elöljáró
Átiratkozott az RMDSZ-hez Nagyborosnyó néppártos polgármestere. Szőcs Levente – aki az EMNP orbaiszéki elnöki tisztét is betöltötte – közölte, megméretkezik a községi RMDSZ-es jelöltek április 10-ei előválasztásán. Tamás Sándor háromszéki RMDSZ-elnök úgy fogalmazott, bár az EMNP megyei és országos szervezete folyamatosan ellenzi az összefogást, a településeken dolgozó emberek felismerték, hogy a magyarság jövőjének, a települések fejlesztésének előfeltétele az együttműködés.

Toró T. Tibor, az alakulat országos stratégiai alelnöke azt mondta, a közeljövőben a háromszéki szervezet munkáját kívánja támogatni. Hangsúlyozta, az EMNP nem kíván integrálódni az RMDSZ-be, Erdély-központú politizálást kívánnak alternatívaként felmutatni a bukaresti központúval szemben, ezért legtöbb helyen önállóan indulnak a választásokon. „A tét az, hogy fenn tudjuk-e tartani az erdélyi politikai térképen ezt a gondolatot, még akkor is, ha a környezet nem túl barátságos sem Bukarest, sem Budapest felől. Jelöltjeink programjukban a korrupció elleni fellépést, az átláthatóságot, a közpénzek racionális felhasználását, a nyelvi jogok érvényesítését szorgalmazzák majd” – mondta Toró T. Tibor.

Hozzátette, javítani szeretnének a korábbi önkormányzati választásokon elért, a magyar szavazatokon belül 10–12 százalékos, illetve a parlamenti voksoláson elért 15 százalékos eredményeiken, 20 százalék fölött szeretnék zárni a megmérettetést. Erdély-szerte növelni szeretnék polgármestereik, tanácstagjaik számát, megerősítenék jelenlétüket a megyei önkormányzatokban.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. május 08., szerda

Szerdán is viharokra kell készülni, Erdély és a Partium egy része is érintett

Sárga viharriasztást adott ki szerdára az Országos Meteorológiai Igazgatóság az ország több régiójára, beleértve Erdély egyes részeit is.

Szerdán is viharokra kell készülni, Erdély és a Partium egy része is érintett
2024. május 08., szerda

Rendkívüli „Szent György Napok” Marosszentgyörgyön

A híres rocklegenda, a Republic, Tamás Gábor, a fiatalok által kedvelt Intim Torna Illegál, valamint a Compact is koncertezik a hétvégén Marosszentgyörgyön!

Rendkívüli „Szent György Napok” Marosszentgyörgyön
2024. május 07., kedd

Hét kihívója akadt Soós Zoltán polgármesternek Marosvásárhelyen

Nyolc jelölt száll versenybe Marosvásárhely polgármesteri tisztségéért, öten közülük függetlenként indulnak a június 9-i helyhatósági választásokon – derül ki a jelöléseket véglegesítő jegyzőkönyvből.

Hét kihívója akadt Soós Zoltán polgármesternek Marosvásárhelyen
2024. május 07., kedd

Rosszul áll az észak-erdélyi autópálya szénája, lassan vagy egyáltalán nem haladnak a munkálatok

Továbbra is elátkozottnak tűnik az észak-erdélyi autópálya: még azokon a szakaszokon sem igazán halad a munka, amelyeken – egyes esetekben már sokadszor – győztest hirdettek a kivitelezésre kiírt pályázaton.

Rosszul áll az észak-erdélyi autópálya szénája, lassan vagy egyáltalán nem haladnak a munkálatok
2024. május 07., kedd

Felmérés: közös nevező az erdélyi magyarok és az AUR esetében az ukránellenesség, magas a szavazókedv

Nóvumnak számító kutatási eredményeket ismertetett keddi kolozsvári sajtótájékoztatóján a Bálványos Intézet, hiszen eddig nem vizsgálták kampányidőszakban a részvételi hajlandóságot és a politikai preferenciákat az erdélyi magyarok körében.

Felmérés: közös nevező az erdélyi magyarok és az AUR esetében az ukránellenesség, magas a szavazókedv
2024. május 07., kedd

Árvízkészültséget rendeltek el több folyóra, a Székelyföld egy része is érintett

Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízvédelmi készültséget rendelt el kedden az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) 12 megye folyóvizeire.

Árvízkészültséget rendeltek el több folyóra, a Székelyföld egy része is érintett
2024. május 07., kedd

Viharos időjárás várható, több erdélyi megyére is riasztást adtak ki, a Székelyföld is érintett

Sárga szintű viharriasztást adott ki keddre huszonnégy megyére és Bukarestre az Országos Meteorológiai Igazgatóság.

Viharos időjárás várható, több erdélyi megyére is riasztást adtak ki, a Székelyföld is érintett
2024. május 07., kedd

Több mint egytucatnyi ázsiai vendégmunkást zsuppoltak haza Arad megyéből, miután megpróbáltak átszökni a határon

Tizenhat ázsiai vendégmunkást toloncoltak ki a román idegenrendészeti szervek az ország területéről, miután megpróbáltak illegálisan Magyarországra jutni – közölte kedden a bukaresti belügyminisztérium.

Több mint egytucatnyi ázsiai vendégmunkást zsuppoltak haza Arad megyéből, miután megpróbáltak átszökni a határon
2024. május 07., kedd

Milliomossá nem tesz a lekvárfőzés Torockón, de milliárdokat érnek a visszatérő vendégek

Közel húsz éve foglalkozik ízkészítéssel Czupor Nárcisz Ildikó, aki az édesanyjától átvett vállalkozást fiával közösen működteti, torockószentgyörgyi üzemükben pedig a hagyományokat az új, cukor- és tartósítószermentes igényekkel ötvözik.

Milliomossá nem tesz a lekvárfőzés Torockón, de milliárdokat érnek a visszatérő vendégek
2024. május 07., kedd

Megújult a marosvásárhelyi Plaza M, nemzetközi bérlők is helyet kaptak a bevásárlóközpontban

Jelentős felújítást követően hivatalosan is átadta marosvásárhelyi Plaza M bevásárlóközpontját az Indotek Group ingatlanbefektető vállalat. A 16 millió euróból korszerűsített üzletközpont új márkákkal és megújult közösségi térrel várja a látogatókat.

Megújult a marosvásárhelyi Plaza M, nemzetközi bérlők is helyet kaptak a bevásárlóközpontban