Süleyman Soylu török belügyminiszter szerdán azt mondta, hogy Németország és Hollandia vissza fogja fogadni azokat a dzsihadista állampolgárait, illetve családtagjaikat, akiket Törökország kitoloncol – írta az Anadolu török állami hírügynökség.
Muzulmánok ellen tervezett fegyveres támadások gyanújával letartóztattak Varsóban két lengyel férfit, egy feltételezett szélsőséges csoport tagjait – közölte szerdán a titkosszolgálatokat felügyelő miniszter szóvivője.
A párizsi rendőr-főkapitányságon két nappal ezelőtt négy áldozatot követelő késes ámokfutó az iszlám radikális nézeteit vallotta, a szélsőséges szalafista iszlamista mozgalomhoz tartozó emberekkel állt kapcsolatban, és tudatosan tervezte meg tettét.
A hetvenöt évvel ezelőtti vérengzésre emlékeznek vasárnap a Bihar megyei Gyantán, ahol 1944. szeptember 24-én a román hadsereg 41 magyar ember életét oltotta ki. Boros Zoltán túlélő a tragikus eseményekről, a Fekete vasárnap című dokumentumfilmjéről beszélt a Krónikának.
A washingtoni Fehér Ház nyilatkozatban jelentette be szombaton, hogy egy amerikai terrorizmusellenes műveletben meghalt Hamza bin Laden, az al-Kaida terrorszervezet meggyilkolt egykori vezetőjének fia, aki maga is kiemelkedő alakja lett a szervezetnek.
Románia kabuli diplomáciai képviseletének egyik tagja meghalt, egy másik súlyosan megsebesült abban a terrortámadásban, amelyet keddre virradóra hajtottak végre Afganisztán fővárosában – közölte kedden este a bukaresti külügyminisztérium.
A brassói táblabíróság döntése értelmében a terrorizmus kísérlete miatt elítélt Szőcs Zoltán sem szabadulhat a feketehalmi börtönből, holott egy áprilisban kihirdetett törvénymódosítás során törölték a Btk.-ból azt a cikkelyt, amelynek alapján elítélték.
Sürgős politikai cselekvést szorgalmaz Tőkés László európai parlamenti képviselő a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem megmentése, valamint a politikai fogolynak tekintett Beke István és Szőcs Zoltán szabadon engedése érdekében.
A brassói táblabíróság döntése értelmében nem szabadulhat a feketehalmi börtönből a terrorizmus kísérlete miatt elítélt Beke István annak ellenére sem, hogy törölték a román büntető törvénykönyvből azt a cikkelyt, amelynek alapján elítélték.
Az új-zélandi iszlámellenes merényletek megtorlásának szánt terrorcselekményt hiúsítottak meg Kaliforniában az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) munkatársai – jelentették be hétfőn a szövetségi hatóságok.
Biztonságban az országba érkezett kedden az a jászvásári (Iaşi) iskoláscsoport, amelynek tagjai a robbantásos merényletsorozat sújtotta Srí Lankán tartózkodtak az elmúlt napokban.
Jelentősen, 290-re emelkedett a Srí Lanka-i templomokat és szállodákat ért robbantásos merényletek halottainak száma – közölte a helyi rendőrség szóvivője hétfőn.
Jászvásári (Iași) gimnazisták tartózkodtak Colombóban a Srí Lanka-i fővárosban elkövetett robbantások idején, a román hatóságok a lehető leghamarabb megpróbálják kimenekíteni őket az ázsiai szigetországból.
Egy házkutatás során őrizetbe vettek hét embert vasárnap Colombóban. Az akcióban három rendőr életét vesztette – közölték a Srí Lanka-i hatóságok.
Három katolikus templomot és három szállodát ért szinte egyidejű robbantásos támadás húsvétvasárnap délelőtt Srí Lankán, az eddigi információk szerint több mint 180 ember meghalt, több mint 400 megsebesült.
Nemzetközi síkon folytatódik a küzdelem a Romániában terrorizmus vádjával öt-öt év szabadságvesztésre ítélt székelyföldi férfiak, Beke István és Szőcs Zoltán érdekében – jelentette be Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsa civil szervezet elnöke.
Elfogadhatatlannak nevezte Bajkai István fideszes országgyűlési képviselő és Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke a román legfelsőbb bíróság döntését, amely elutasította Beke István és Szőcs Zoltán ügyének rendkívüli felülvizsgálati kérelmét szerdán.
Elutasította a terrorizmus vádjával öt-öt év szabadságvesztésre ítélt kézdivásárhelyi Beke István és Szőcs Zoltán rendkívüli felülvizsgálati kérését kedden a román legfelsőbb bíróság – közölte az MTI-vel a bíróság sajtóirodája.