Ezzel ugyanis nem csupán elszabadította az erőszak spirálját, hanem ismét begyújtotta a közel-keleti puskaporos hordó kanócát – márpedig egy esetleges robbanás globális hatásokkal járna. Sőt, Nyugat-Európában már érezhető is a hatása. Az egyértelmű, hogy a háttérben geopolitikai játszmák állnak: a síita teokratikus diktatúra, Irán ki szeretné terjeszteni befolyását a közel-keleti régióban, egyúttal gyengíteni akarja a Nyugatot is.

Mivel a szélsőséges teheráni doktrína szerint Izraelnek – amely a legfőbb ellenségnek tekintett Egyesült Államok szövetségese, és az egyetlen valóban demokratikus állam a térségben – nincs joga a létezésre, a zsidó állam destabilizálásán keresztül kíván szimpátiát kelteni maga iránt a térségben többségben élő szunnita arabok körében. Ennek érdekében támogatja a Libanon déli részét megszállva tartó síita Hezbollah fegyveres szervezet mellett a Gázai övezetet uralma alatt tartó másik terrorszervezetet, a Hamászt is, amelyeken keresztül – egyéb fegyveres csoportok bevonásával – proxyháborút akar vívni Izrael és az Egyesült Államok ellen.

A Hamász által október 7-én iráni jóváhagyással, részben iráni finanszírozással végrehajtott véres terrortámadás-sorozat egyértelmű provokációnak tekinthető: nem csupán Izrael állammal szembeni akció, hanem kihívás az egész nyugati világgal szemben. A támadás az izraeli-arab viszony normalizálását is meg kívánja akadályozni, hiszen ezáltal a Hamász, illetve a palesztinok sem játszhatnák tovább az áldozat szerepét, és Teherán mozgástere is alaposan beszűkülne a térségben.

Hogy a terrorakció nem csupán lokális jelentőségű, az is jelzi, hogy Joe Biden amerikai elnök is fontosnak látta, hogy Izraelbe látogasson, személyesen és egyértelműen jelezve, hogy Washington minden körülmények között, teljes mellszélességgel támogatja Izrael harcát a megmaradásért – már ha ezt a korábban a térségbe vezényelt két repülőgép-hordozó és a Tel-Avivnak szánt amerikai fegyverszállítmányok nem tették volna elég világossá. A Biden-látogatás már csak azért is jelzésértékű, mert Washigton ezzel azt jelzi, hogy hajlandó és képes megosztani a forrásait az ukrajnai és az izraeli konfliktus között.

Apropó Ukrajna: a Hamász terrortámadása Oroszország számára is pozitív hozadékkal járhat, éppen azért, mert az Ukrajnát legnagyobb elánnal támogató Amerika kénytelen megosztani a figyelmét (és a fegyvereit) a két, megtámadott ország között. És Biden hangzatos nyilatkozatai ellenére nem kizárható, hogy ha dönteni kell, ki kapjon többet az egyre szűkösebb forrásokból, akkor a sok évtizedre visszatekintő hagyományok miatt Izraelre esik majd a választás.

A helyzet Kína számára sem rossz, hiszen Peking már régóta sütögeti a pecsenyéjét a térségben, szeretné ott kiterjeszteni a befolyását, többek között azáltal, hogy a közvetítésével a két rivális, a szunnita Szaúd-Arábia és a síita Irán a kapcsolatok normalizálásában állapodott meg. Ráadásul ha Washington immár két helyen is kénytelen katonai támogatást nyújtani, az akár még érdekes ötleteket is adhat a pekingi politikai és katonai vezetőknek Tajvan kapcsán. Szintén nem mindegy, milyen következményeket vonnak le a történtekből a környező arab államok – a már említett amerikai repülőgép-hordozók jelenléte a közelben, valamint az izraeli hadsereg ereje, illetve az amerikai fegyverszállítmányok azonban remélhetőleg elrettentik őket attól, hogy valamilyen formában „beszálljanak” a Hamász mellett.

És ha mindez nem lenne elég, még ott van Törökország is, amely szintén ki akarja terjeszteni regionális befolyását, ezért – eloszlatandó az arabokban a törökökkel szembeni ellenszenvet és gyanakvást – beállat az Izraelt leghangosabban bírálók sorába. A nemzetközi következmények része az is, hogy a terror újabb terrort szült, és a muzulmán vallású bevándorlók tömegeinek otthont adó Nyugat-Európában – a palesztinok melletti szolidaritás és a nyugati, keresztény kultúrával szembeni megvetés jeleként – máris több iszlamista vétetésű terrortámadás történt, ami ismét csak megerősíti, hogy az egész nyugati civilizáció célkeresztbe került.

Vagyis ez a konfliktus már régóta nem csupán a palesztinokról szól – pedig tény, hogy nem a legjobb a helyzetük.

A Gázai övezet ugyanis valóban gettó – de mielőtt valaki félreértené: nem Izrael tartja gettóban az ott élőket, hanem a Hamász, amely gyakorlatilag túszul ejtett kétmillió embert. A terrorszervezet ugyan választások nyomán került a mintegy kétharmad Budapestnyi, de jó kétmillió embernek otthont adó övezet élére, de megítélését jól illusztrálja, hogy ezt követően nem csupán Izrael, de a szomszédos, Izrael-bérencséggel nehezen vádolható, arab Egyiptom is igyekezett elszigetelni a régiót.

Ahol a Hamász – miután leszámolt a rivális palesztin szervezettel – egyeduralmat épített ki, és amolyan segélyszervezetként üzemelteti a szociális és egészségügyi intézményeket is. Ezzel párhuzamosan azonban a különböző forrásokból érkező támogatások jelentős részét egyrészt a saját vezetőinek jólétére, másrészt fegyverekre és fegyveresek tízezreinek a kiképzésére fordítja.

Az általa működtetett iskolákat és kórházakat pedig kettős szerepkörben üzemelteti: az oktatási és egészségügyi tevékenység mellett ezekben rejti el fegyvereit, bázisait, és ezeket használja indítóállásként az Izrael elleni rakétatámadásokhoz. Teszi mindezt abban a reményben, hogy az izraeli hadsereg nem mer csapást mérni az iskola- és kórházépületekre – vagy ha mégis, az is kész haszon, hiszen pr-fogásként a világ elé tárhatja a lebombázott intézményekről és a halottakról készült képeket – ahogy azt tette a gázai Al-Ahli kórház esetében is, holott arról még az is kiderült, hogy a „partnerszervezete”, az Iszlám Dzsihád által kilőtt, meghibásodott rakéta zuhant rá. Vagyis gyáva módon gyerekeket, betegeket, nőket és öregeket használ élő pajzsként annak érdekében, hogy fenntartsa az uralmát, és folytathassa az izraeli civil lakosság elleni terrort – hogy aztán az izraeli oldalt okozza a „brutális” válaszcsapásokért.

Ennek kapcsán érdemes megjegyezni, hogy egyes nyugati országban hasonló retorikával próbálták mentegetni a Hamász embertelen terrorakcióit. Ezek zömmel a baloldali politikusok és szimpatizámsok közül kerülnek ki, akik a jelek szerint le vannak maradva néhány brosúrával és évtizeddel, és még mindig a nagy Szovjetunió bűvöletében élnek, amely az „elnyomott” palesztinok támogatásának örve alatt – valójában köztudottan azért, hogy saját befolyása alá vonja a közel-keleti térséget – támogatta a palesztin a terroristákat.

Más politikusok Izrael önvédelemhez való jogát és a Hamász terrorjának brutalitását elismerve „arányos” reakciót kértek Izraeltől – a kérdés csak az, hogy mit értettek ez alatt? Vajon milyen arányos reakciót lehet arra adni, ha elállatiasult, felfegyverzett terroristák törnek be civilek otthonaiba, és nőket, csecsemőket gyilkolnak a lehető legbrutálisabb módszerekkel?

Az EU reakciója is meglehetősen ambivalens. Az ugyanis üdvözlendő, hogy elismerik: a Hamász terrorszervezet, amely terrorakciót követett el, amit Izraelnek jogában áll megtorolni, és az is korrekt, hogy a szenvedő gázai araboknak humanitárius segélyt küldenek. Egy dologra azonban figyelni kell: a segélyeket csak akkor szabadna bejuttatni az övezetbe, ha végig nyomon követhető az útvonaluk, és ha meg lehet bizonyosodni arról, hogy valóban a rászorulókhoz jutnak el, a Hamász pedig biztosan nem teheti rájuk a kezét. Az elmúlt hetek történései alapján az illetékes európai kancelláriákon illene levonni a következtetést, amely amúgy már előzetesen is nyilvánvaló volt minden józanul gondolkodó ember számára, miszerint nem a terroristák pénzelése és potenciális iszlamista terroristák Európába csődítése a legbölcsebb reakció a történtekre.

Ami pedig a közel-keleti térség békéjét illeti, azt olyan szervezetekkel, mint a Hamász, biztosan nem lehet elérni. Bár sokan hangoztatják a kétállami megoldás szükségességét, vagyis azt, hogy a zsidó Izrael állam mellett jöjjön létre az önálló Palesztina is, és ez korrekt elvárás is, az az október 7-ei szörnyűségek nyomán immár egyértelművé vált, hogy a Hamász nem kétállami megoldást akar, hanem Izrael megsemmisítését, a zsidók lemészárlását vagy elűzését. Ezzel pedig elvesztette minden jogát arra, hogy a palesztinok képviseletében lépjen fel – a brutális terror, véreskezű gyilkosságok ártatlan civilekkel szemben, illetve civilek túszul ejtése nem egy legitim, felelős kormány, nem egy párt, hanem egy utolsó terrorszervezet ismérvei, és ehhez mért reakciókat kell rájuk adni.

Vagyis az egyetlen arányos reakció az, ha teljes mértékben felszámolják a fegyveres képességeit – persze lehetőleg vigyázva a palesztin civilek épségére, ha már a Hamász számára ez nem fontos. Ezt követően lehet szó a kétállami megoldásról. Mindeközben pedig Európában is fontos lenne a lehető legkeményebb eszközökkel fellépni végre az iszlamizmus terjedése ellen.

Az október 7-ei izraeli terrortámadás kapcsán volt, aki azt mondta: ez Izrael 9/11-e. Ami nem a legszerencsésebb párhuzam, ha már egy, az Egyesült Államokat ért támadást hozzuk fel példaként. A 2001 szeptember 11-i terrortámadásuk ugyanis a kudarccal végződött iraki és afganisztáni kalandot, az Egyesült Államok nemzetközi pozíciójának megingását és presztízsének csökkenését hozták.

Jobb lenne, ha a mostani terrortámadások következményei Pearl Harbor hatásait idéznék. Az 1941. december 7-én a japánok által a Hawaii-on található amerikai haditengerészeti támaszpont ellen végrehajtott támadás ugyanis nem csüggedést vont maga után, hanem azt, hogy az Egyesült Államok összeszedte magát, mozgósította iparát és hadseregét, amely révén döntő mértékben hozzájárult a második világháború megnyeréséhez, és hosszú évtizedekre megalapozta az ország világhatalmi szerepét.

Ezért nem csupán a zsidó állam érdeke, de az egész nyugati világé is, hogy sikerüljön megfékezni és a lehető legnagyobb mértékben felszámolni az iszlamista terrorizmus minden formáját, és 2023. október 7-ike ne Izrael 9/11-eként, hanem a zsidó állam Pearl Harboraként kerüljön majd be a történelemkönyvekbe.