Párhuzamot vont Oroszország és a Hamász között Biden, Ukrajna és Izrael számára is támogatást ígér

•  Fotó: Facebook/Fehér Ház

Fotó: Facebook/Fehér Ház

Oroszország és a Hamász is egy szomszédos demokrácia megsemmisítésére tör, ezért az Egyesült Államok Ukrajnát és Izraelt is támogatni kívánja – jelentette ki Joe Biden amerikai elnök csütörtök este a Fehér Ház Ovális Irodájában elmondott beszédében.

Hírösszefoglaló

2023. október 20., 08:042023. október 20., 08:04

2023. október 20., 08:152023. október 20., 08:15

Bejelentette, hogy további forrásokat fog kérni ezen országok megsegítésére, ami csak „egy kis befektetés” a béke biztosítására generációkon át.

Az elnök közölte: már pénteken „sürgős költségvetés-kiegészítési kérelmet” nyújt be a kongresszushoz, amelyben – más nemzetbiztonsági prioritások mellett – Izrael és Ukrajna további finanszírozását kéri.

Az amerikai elnök átfogó érveket hozott fel Izrael és Ukrajna amerikai támogatása mellett, amit egyszerre nevezett nemzetbiztonsági szükségszerűségnek és az amerikai vezető szerep és a világ demokráciáinak jövője szempontjából kritikus pillanatnak.

„Az amerikai vezetés az, ami összetartja a világot. A szövetségek tartanak minket biztonságban Amerikában. Az amerikai értékek tesznek minket olyan partnerországgá, amellyel együtt akarnak dolgozni. Mindezt kockára tenni – kisétálni Ukrajnától, hátat fordítani Izraelnek – egyszerűen nem éri meg” – mondta Biden.

„Ez egy okos befektetés, amely az elkövetkező generációk számára is kifizetődő lesz az amerikai biztonság szempontjából” – mondta.

Idézet
Segítsenek nekünk, hogy az amerikai csapatok ne kerüljenek veszélybe. Segítsenek nekünk egy biztonságosabb, békésebb és virágzóbb világot építeni gyermekeink és unokáink számára”

– mondta Biden.

„A történelem megtanított minket arra, hogy amikor a terroristák nem fizetnek meg a terrorjukért, amikor a diktátorok nem fizetnek meg az agressziójukért, akkor még több káoszt, halált és pusztítást okoznak” – mondta Biden. Az elnök azzal folytatta, hogy ha az Egyesült Államok nem segít „megállítani Putyin hatalmi és ellenőrzési vágyát Ukrajnában”, akkor nem fogja abbahagyni a megszállást, és további hódításokat fog végrehajtani, Lengyelországban vagy a Baltikumban. Ami pedig a Hamásszal való konfliktust illeti, Izrael támogatása része az USA azon céljának, hogy „jobb jövőt építsen a Közel-Kelet számára”.

Azzal, hogy a Hamász terrorszervezetet felelősségre vonják a terrortámadásokért, Biden szerint az USA segíthet megelőzni, hogy a jövőbeni konfliktusok elmérgesedjenek a térségben.

A Fehér Ház vezetője rámutatott, hogy a segélyprojektekben használt fegyverek közül sok az Egyesült Államokban készül.

„Izrael és Ukrajna sikerének biztosítása létfontosságú Amerika nemzetbiztonsága szempontjából” – magyarázta Biden. Ukrajna vagy Izrael cserbenhagyása növeli a globális káosz kockázatát – mutatott rá.

Idézet
Izrael számára biztosítanunk kell, hogy rendelkezzen azzal, amire szüksége van ahhoz, hogy megvédje népét ma és mindig”

– mondta Biden.

„A forrásokat arra fogják felhasználni, hogy a Közel-Kelet „stabilabbá váljon, összekapcsolódjon szomszédaival, kiszámíthatóbb piacokkal, több munkahellyel, kevesebb elégedetlenséggel, kevesebb háborúval” – mutatott rá Biden.

„Minden lehetőséget megragadunk, hogy hazahozzuk a túszokat” – ígérte, és úgy vélte, nincs ennél magasabb prioritás.

„Az Egyesült Államok továbbra is elkötelezett a palesztinok méltósághoz és önrendelkezéshez való joga mellett” – jelentette ki Biden, elítélve a Hamász tetteit. A Hamász „egy szomszédos demokráciát akar megsemmisíteni” – mondta Biden. A fegyveres csoport civileket használ emberi pajzsként – emlékeztetett.

Idézet
A Hamász és Vlagyimir Putyin orosz elnök különböző fenyegetést jelentenek, de egy dolog közös bennük: mindketten teljesen meg akarnak semmisíteni egy szomszédos demokráciát”

– jelentette ki az elnök.

Biden felidézte az év eleji ukrajnai látogatását, ahova egy Lengyelországból induló, lesötétített ablakú vonaton utazott.

„Ahogy Zelenszkij elnökkel végigsétáltam Kijevben, miközben a távolban légvédelmi szirénák harsogtak, éreztem valamit, amit már korábban is éreztem – nevezetesen, hogy Amerika még mindig világítótorony a világ számára. Még mindig” – hangsúlyozta az elnök.

Elemzők szerint a prioritások egyetlen csomagba gyűjtésével Biden azt teszteli, hogy a kongresszusi republikánusokat meg lehet-e győzni arról, hogy tegyenek le az ellenállásról, és fogadják el az Ukrajnára fordított kiadásokat, amelynek az Oroszországgal vívott 20 hónapos háborúja már dollármilliárdokat emésztett fel, és további milliárdokat igényel.

Fokozódó katonai tevékenység a Gázai övezet határán

Eközben péntekre virradóra fokozódott a katonai tevékenység Izrael és a Gázai övezet határán.

A CNN beszámolója szerint több világítórakétát lőttek fel, miközben vörös nyomjelző lövedékek voltak láthatók, amelyeket erős géppuskatűz hangja kísért.

A géppuskatűz mellett távoli robbanások hallatszottak.

Jonatan Konrikusz alezredes, az Izraeli Védelmi Erők szóvivője szerint a tartalékosok felszerelve és elkötelezetten készen állnak a műveletek következő szakaszára.

„De jelenleg természetesen nem fogjuk reklámozni, hogy mikor, hol és hogyan fogunk előrenyomulni, vagy katonai tevékenységünket végezni vagy fokozni” – mondta a szóvivő.

Izraeli kormányzati források szerint

az izraeli politikusok zöld utat adtak az izraeli hadseregnek, hogy belépjen a Gázai övezetbe, és most már a hadseregen múlik, hogy mikor megy be.

Joáv Gallant védelmi miniszter csütörtökön kijelentette: az izraeli katonák most még kívülről látják Gázát, de hamarosan belülről fogják.

„A parancs meg fog érkezni” – szögezte le.

Amerikai hadihajó lőtt le vélhetően Izraelre kilőtt rakétákat

Az amerikai védelmi minisztérium szóvivője csütörtökön azt közölte, hogy egy amerikai hadihajó a Vörös-tengeren több rakétát és drónt lőtt le, amelyek talán Izraelben lévő célok felé tarthattak.

„Nem mondhatjuk meg biztosan, mi volt ezen rakéták és drónok célja, de Jemenből lőtték ki őket és északnak tartottak a Vörös-tenger mentén potenciálisan izraeli célok felé” – ismertette Pat Ryder sajtótájékoztatóján.

Nem sokkal korábban amerikai tisztségviselők arról számoltak be, hogy a Carney nevű amerikai romboló Jemen térségében elfogott több lövedéket, amelyek nem a hajót vették célba.

A térségbe vezényelt amerikai erők fokozott készültségben vannak az Irán támogatását élvező fegyveres csoportok tevékenysége miatt a Gázai övezetben elmérgesedett helyzet közepette.

Az Irán támogatását élvező jemeni húszi lázadók támogatásukról biztosították a palesztinokat és megfenyegették Izraelt.

Az Egyesült Államok jelentős haditengerészeti erőket vezényelt a térségbe a múlt héten, ideértve két repülőgép-hordozót, valamint a kísérőhajókat és csaknem kétezer tengerészgyalogost.

1 hozzászólás Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 29., csütörtök

Külügyminiszter: a szervezett bűnözés és a magas visszautasítási arány miatt zárták ki Romániát az amerikai vízummentességből

Romániát a szervezett bűnözés és az elutasított vízumkérelmek túl nagy száma miatt zárták ki az amerikai vízummentességi programból (Visa Waiver) – jelentette ki Emil Hurezeanu külügyminiszter a csütörtöki kormányülés elején.

Külügyminiszter: a szervezett bűnözés és a magas visszautasítási arány miatt zárták ki Romániát az amerikai vízummentességből
2025. május 29., csütörtök

Távozik az amerikai kormányzatból a Romániát az elnökválasztás érvénytelenítése miatt bíráló techmilliárdos

Bejelentette távozását Elon Musk techmilliárdos a Trump-kormányzatból, miután segített az amerikai kormányzat méretének csökkentésére irányuló törekvésben, amelynek során több ezer szövetségi munkahelyet szüntettek meg.

Távozik az amerikai kormányzatból a Romániát az elnökválasztás érvénytelenítése miatt bíráló techmilliárdos
2025. május 29., csütörtök

Gáza: éhező palesztinok rohantak meg egy élelmiszerraktárat, többen meghaltak

Éhes palesztin tömeg tört be szerdán az ENSZ egyik raktárába Gáza központjában, aminek következtében legalább két ember meghalt és többen megsérültek, miközben az övezetben egyre súlyosbodik az éhínség.

Gáza: éhező palesztinok rohantak meg egy élelmiszerraktárat, többen meghaltak
2025. május 29., csütörtök

Trump: két hét múlva kiderül, szükségesek-e az új szankciók Moszkva ellen

Donald Trump amerikai elnök szerdán közölte, hogy egyelőre azért nem vezetett be újabb szankciókat Oroszország ellen, mert úgy véli, hogy elérhető közelségbe kerülhet egy békemegállapodás az ukrajnai háború befejezéséről.

Trump: két hét múlva kiderül, szükségesek-e az új szankciók Moszkva ellen
2025. május 28., szerda

Huszonegy vádpontban emelhetnek vádat a Tate fivérek ellen Angliában

Huszonegy vádpontban adott felhatalmazást vádemelésre a Tate fivérek ellen az angol-walesi főügyészség (Crown Prosecution Service, CPS).

Huszonegy vádpontban emelhetnek vádat a Tate fivérek ellen Angliában
2025. május 28., szerda

„Megszállja” a Fekete-tengert az EU az új stratégia szerint

A Fekete-tenger térségének biztonságát, stabilitását és fenntartható fejlődését célzó új és átfogó stratégiát mutatott be szerdán az Európai Bizottság. A kezdeményezés célja, hogy megerősítse az Európai Unió geopolitikai szerepét a térségben.

„Megszállja” a Fekete-tengert az EU az új stratégia szerint
2025. május 28., szerda

Medve támadt egy nőre Szlovéniában – Szlovákiában medvehúst szolgálhatnak fel az éttermek

Barnamedve támadt rá egy nőre, és súlyosan megsebesítette Szlovéniában, a fővárostól, Ljubljanától mintegy tíz kilométerre délkeletre fekvő Skofljica külvárosában, egy erdőszélen - közölte szerdán a ljubljanai rendőrség.

Medve támadt egy nőre Szlovéniában – Szlovákiában medvehúst szolgálhatnak fel az éttermek
2025. május 28., szerda

XIV. Leó pápa békét sürgetett Ukrajnában és a Gázai-övezetben

A háború megállítását sürgette a béketárgyalások elindításával Ukrajnában XIV. Leó pápa, aki tűzszünetet, a humanitárius jog betartását és a túszok szabadon engedését kérte a Gázai övezetben is a Szent Péter téren tartott szerdai általános audiencián.

XIV. Leó pápa békét sürgetett Ukrajnában és a Gázai-övezetben
2025. május 28., szerda

Putyin a NATO keleti bővítésének leállítását szabja a tűzszünet feltételéül

Vlagyimir Putyin elnök az ukrajnai háború befejezésének egyik feltételeként azt követeli, hogy a nyugati vezetők írásban kötelezzék el magukat a NATO keleti bővítésének leállítására és az Oroszországgal szembeni szankciók egy részének feloldására.

Putyin a NATO keleti bővítésének leállítását szabja a tűzszünet feltételéül
2025. május 28., szerda

Nicușor Dan a Trumppal folytatott beszélgetés után: elkötelezett vagyok a román–amerikai stratégiai partnerség elmélyítése mellett

Elkötelezettségét hangsúlyozta a Románia és az Egyesült Államok közötti stratégiai partnerség elmélyítése mellett Nicușor Dan román államfő, miután telefonon beszélgetett Donald Trump amerikai elnökkel.

Nicușor Dan a Trumppal folytatott beszélgetés után: elkötelezett vagyok a román–amerikai stratégiai partnerség elmélyítése mellett