A poznani Teatr Novy előadásában, Edyta Lukaszewska szereplésével láthatják Visky András Pornó című darabját a gdanski Teatr Szekspirowskiban a Lengyelországi Magyar Kulturális Évad keretében.
Miniévadban mutatja be december 6. és 10. között a kolozsvári magyar színház az elmúlt évadok legjelentősebb előadásait, az eseménnyel egyszersmind a kolozsvári magyar színjátszás 225 évét is ünnepli az intézmény.
Kubik Anna, a debreceni Csokonai Színház művésze nyerte a legjobb színésznőnek ítélt díjat a 28. brassói Nemzetközi Kortárs Dramaturgiai Fesztiválon.
Erdélyi, magyarországi színházi alkotók, intézményvezetők, rendezők, kritikusok is aláírták a Magyar Színházi Szövetség (Maszín) közleményét, amelyben aggodalmuknak adnak hangot amiatt, hogy a Csíki Játékszínt is érintő átszervezésekre kerül sor.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház művészeti tanácsa Bodolai Balázsnak ítélte oda a 2015/2016-os évad Bánffy Miklós-vándordíját az Amerika előadásban játszott szerepéért – közölte hétfőn az intézmény.
Jótékonysági előadást hirdet december 18-ra a nagyváradi Szigligeti Színház Ács Tibor Életműdíjjal kitüntetett színművész síremlékének kivitelezésére.
Bertolt Brecht és Paul Dessau örök klasszikusát, A kaukázusi krétakört mutatja be a nagyváradi színház Szigligeti Társulata november 5-én 19 órától.
Elkezdődött a jegyárusítás a november 16. és 19. közt szervezendő 23. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár programjaira.
Az évad első nagytermi bemutatójaként Sütő András Egy lócsiszár virágvasárnapja című darabjából készült előadást mutatja be a vásárhelyi Tompa Miklós Társulat.
Kiosztották a hét végén az öt napos, 16. alkalommal szervezett Puck Báb- és Marionettszínházak Nemzetközi Fesztiváljának díjait.
Előzmény nélküli kulturális ünnep előkészületei zajlanak Brassóban: október 26. és 29. között tartják az első magyar színházfesztivált, amelyre változatos előadás-felhozatallal és kísérőrendezvényekkel készülnek a szervezők. Toró Tamás főszervező a Krónikának kifejtette, régóta hiányoznak magyar nyelvű&
Nem mindennapi előadásokon csendülnek fel musical-, opera- és operettrészletek a hónap végén Nagyváradon.
A Federico García Lorca Bernarda Alba háza című darabjából készült, Sorin Militaru rendezte előadást mutatja be az idei évad első premierjeként pénteken 19 órától a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata.
Komoly fejtörést okoz a módosult munkatörvénykönyv gyakorlatba ültetése azokban a közalkalmazotti ágazatokban, ahol rugalmas munkaidőben dolgoznak, vagy az alkalmazottak otthon végzik el feladataik egy részét. Az intézkedések a színházakban, az iskolákban és a kórházakban sem életszerűek.
Elkezdődött hétfőn az október 6-áig tartó, a váradi Szigligeti Színház Lilliput Társulata által kezdeményezett III. Erdélyi Magyar Hivatásos Bábszínházak Fesztiválja.
Közös honlapot, hűségkártyát és közönségszervező projektet indítottak a kincses városbeli teátrumok.
Idén megújult néven jelentkezett a korábban több évados múlttal rendelkező szatmárnémeti nemzetközi multikulturális színházi fesztivál. A szeptember 14-24. között lebonyolított Tranzit Feszt 20 előadását mintegy 3500 néző követte figyelemmel.
Sławomir Mrožek népszerű drámáját, a Tangót mutatja be szeptember végén a Szigligeti Társulat: a stúdió-előadás a generációs különbségekről és az európai polgárság alapvető dilemmáiról szól a lengyel szerzőre jellemző, ironikus-szatirikus hangvételben.