Tersánszky Józsi Jenő Kakuk Marciját mutatta be a hétvégén a nagyváradi Szigligeti Társulat a Kossuth-díjas Gothár Péter rendezésében.
Kilenc előadást láthat a közönség az idei Határon Túli Magyar Színházak Szemléjén, amelyet április 18. és 22. között a Thália Színházban rendeznek Budapesten.
A huszadik század egyik legnagyobb bohém irodalmi figuráját középpontba állító vígjátékot, Tersánszky Józsi Jenő Kakuk Marciját mutatja be a hétvégén a nagyváradi Szigligeti Társulat a Kossuth-díjas Gothár Péter rendezésében.
A mindnyájunkban ott rejtőző kettős maszkot öltötte magára Papp István, a debreceni Csokonai Színház fiatal művésze, aki Kosztolányi Dezső műveiből összeállított estjét mutatta be Nagyváradon.
Határon túli és magyarországi színészek játszanak a Külhoni Magyar Nemzeti Színház előadásaiban, a társulat nemrég Sütő András Ádvent a Hargitán című darabjából készült produkcióval mutatkozott be a Patiumban.
Nézők és színészek együtt ünneplik a színpadon megszülető mindenkori csodát a március 27-i világnap apropóján.
Két ország több mint háromszáz meghívottja, köztük hetven színifőiskolás hallgató, és csaknem 2500 érdeklődő vett részt a vasárnap zárult ötnapos nagyváradi VI. HolnapUtán Fesztiválon.
Életpálya-bemutató beszélgetéssel, színészzenekar-párbajjal ünnepelték a színházi világnapot a Kolozsvári Állami Magyar Színházban a hétvégén. A gyergyói és udvarhelyi teátrum is meglepetéseket tartogat közönségének.
Kulisszalátogatásokkal, koncertekkel, nyílt próbával ünneplik az erdélyi magyar teátrumok a hétvégén és jövő hét elején a színházi világnapot. A világot jelentő deszkákon való jelenlétről a világnap apropóján a Kolozsvári Állami Magyar Színház három művésze, Dimény Áron, Moln&a
Bábszínházi világnapot ünnepel kedden és szerdán a kolozsvári Puck Bábszínház magyar tagozata, amely interaktív játékkal, koncerttel és előadással várja közönségét.
Négy erdélyi produkció szerepel az idei Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) hétfőn nyilvánosságra hozott versenyprogramjában.
Tizenkét színházi társulat előadását tekintheti meg a közönség, valamint workshopokon, szakmai beszélgetéseken és koncerteken is részt vehet a hatodik alkalommal rendezendő, keddtől vasárnapig tartó HolnapUtán Fesztiválon.
Erdélyi vagy Erdélyben alkotó művészeket is jutalmaztak rangos anyaországi szakmai elismeréssel a héten Budapesten a nemzeti ünnep alkalmából. Harsányi Attila, az Aradi Kamaraszínház tagja Jászai Mari-díjat kapott, Gittai István nagyváradi költőt pedig József Attila-díjjal tüntették ki. A két művész az elismeréseket értékelt
Mindenki másként látja, fogja fel és értelmezi a valóságot. Amit látunk, képlékeny, és ha csak kicsit is más szögből próbáljuk nézni mindazt, ami körülvesz bennünket, máris változik a perspektíva, módosulhatnak nemcsak benyomásaink, de véleményünk is.
Zágoni Balázs Kolozsvárral kapcsolatos meséiből rendezett előadást a kincses városbeli Puck Bábszínház magyar tagozata, amelyet pénteken 11 órától mutat be a teátrum, a produkció szombaton 11 órától is megtekinthető – közölte a teátrum.
Az év első bemutatójára készül a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház: A táncos a sötétben című musicalt szombaton, március 3-án este 7 órától tekintheti meg a közönség.
A néhány napja bemutatott Sárkány-művek című előadást láthatja szombaton 11 órától a kolozsvári Puck Bábszínház közönsége.
"Próbáltunk és próbálunk bártran a mában élni, megújulni, fontos kérdéseket feltenni" - mondta Keresztes Attila, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának művészeti igazgatója.