Négy forgatókönyvet javasolt a Világbank a bukaresti hatóságoknak a különleges nyugdíjak terén, amelyek között a juttatások eltörlése, befagyasztása és reformja is szerepel.
Közelebb került a Román Beruházási és Fejlesztési Bank létrehozása, miután az Európai Bizottság jóváhagyta a létrehozásához szükséges 1,6 milliárd eurós állami támogatást, a pénzintézet konkrét megvalósulására viszont még legalább 2025-ig várni kell.
Öt erdélyi megyében épülnek bicikliutak töltéseken és gátakon, miután Cseke Attila fejlesztési és Tánczos Barna közlekedési miniszter szerdán 426 kilométernyi kerékpárút megépítésére írt alá a finanszírozási szerződéseket.
Megvan a pénz az új nagyváradi járvány- és tüdőkórház megépítésére: Románia egyik legkorszerűbb egészségügyi intézménye az országos helyreállítási terv (PNRR) keretében nyert támogatást a megvalósításra.
Az idei évben fokozatosan az egész országra kiterjesztik az elektronikus személyi igazolványok kibocsátását – a részletek a belügyminisztérium által társadalmi vitára bocsátott, a 2005/97-es rendeletet módosító jogszabályjavaslatból derülnek ki.
Elkészült a nem járulékalapú, úgynevezett különleges nyugdíjak reformjáról szóló törvénytervezet, amely egyebek mellett leszögezi, hogy a nyugdíj összege nem lehet nagyobb a nyugdíjas személy korábbi fizetésénél – adta hírül a munkaügyi minisztérium.
247,5 millió eurós támogatást biztosít a fejlesztési minisztérium 3000 kilométer turisztikai bicikliúthálózat megépítésére – jelentette be Cseke Attila szaktárcavezető.
Több mint 88 ezer háztartás csatlakozhat a meglévő víz- és csatornahálózatokhoz az Első csatlakozás program keretében, amelyet kedden indított el a környezetvédelmi minisztérium – közölte Tánczos Barna tárcavezető.
Nicolae Ciucă miniszterelnök közölte a pénteki kormányülés kezdetén, hogy az elmúlt napokban Brüsszelben folytatott megbeszéléseinek az a végkövetkeztetése, hogy kiigazításokat kell végezni az országos helyreállítási terven (PNRR).
A helyreállítási alapból (PNRR) támogatott önkormányzati alapra pályáztak második alkalommal az önkormányzatok. A fejlesztési minisztérium csütörtök este zárta a pályázást, összesen 2083 finanszírozási kérés érkezett 1,7 milliárd euró értékben.
Marcel Ciolacu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke úgy nyilatkozott csütörtökön, a párt Dolj megyei szervezetének tisztújító gyűlésén, hogy az országos helyreállítási terv (PNRR) „aberrációk tucatjait” tartalmazza.
Románia schengeni csatlakozásáról, az Együttműködési és Ellenőrzési Mechanizmus (MCV) ajánlásainak teljesítéséről, az országos helyreállítási terv (PNRR) gyakorlatba ültetéséről tárgyalt szerdán Brüsszelben Nicolae Ciucă Ursula von der Leyennel.
Az Európai Bizottság engedélyezte Románia számára az országos helyreállítási terv (PNRR) révén lehívható alapokból az első 2,6 milliárd eurós részlet átutalását – tájékoztatott szombaton az európai beruházásokért és projektekért felelős tárca.
Marcel Boloş európai projektekért felelős miniszter kedden közölte, hogy amennyiben a kormány vagy a parlament úgy dönt, ő feloldja az országos helyreállítási tervvel (PNRR) kapcsolatos levelezés titkosságát.
Az országos helyreállítási terv (PNRR) dokumentumainak nyilvánosságra hozatalát és vizsgálóbizottság felállítását kéri a kormánytól Marcel Ciolacu.
Az országos helyreállítási tervben (PNRR) 80 millió eurót különített el az egészségügyi minisztérium a kritikus állapotban lévő újszülöttek kezeléséhez szükséges infrastruktúra fejlesztésére.
Újabb három finanszírozási szerződést írt alá szerdán Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter a helyreállítási alapból (PNRR).
Az energiaárak növekedése miatt egyre többen szeretnék hőszigetelni a tömbházukat, hiszen így kevesebb lenne a közköltség. A lakástulajdonos anyagi hozzájárulása nélkül is van lehetőség az energetikai felújításra.