Felépülési terv elkészítésére kötelezik immár az orvosokat betegszabadságon lévő pácienseik számára. Az augusztustól hatályba lépő új szabály kapcsán az orvosi kamara lapunk által megszólaltatott képviselője hangsúlyozta: pusztán újabb bürokratikus lépcsőt iktatnak be a papírmunkával amúgy is lete
Sikertörténetként tálalja az Országos Egészségbiztosítási Pénztár, hogy a július 1-én életbe lépő kormányhatározat értelmében a háziorvosok több konzultációt végezhetnek a beteg otthonában, elszámolnak nekik egy plusz otthoni vizitet a kismamáknál, és új egészségügyi szolg&
Magyar állami támogatással épült orvoslakásokat avattak péntek délután a székelyföldi Borszéken. A budapesti kormány az orvos- és művészlakások építésének programjára idén 300 millió forintot juttat.
Országszerte 372 családorvosi rendelőben immunizálnak az ország 38 megyéjében és a fővárosban – közölte kedden Valeriu Gheorghiţă, a SARS-CoV-2 elleni oltáskampányt koordináló országos bizottság elnöke.
Laikusnak nevezte Vasile Bănescut, a román ortodox egyház szóvivőjét Teodosie konstancai ortodox érsek, miután előbbi kiállt a koronavírus elleni oltás fontossága mellette, és bírálta azokat a papokat, akik szerint a legjobb vakcina a szentáldozás, ezzel ugyanis eltántorítják a híveket az oltakozástól.
Andrei Baciu, a Covid-19 elleni oltáskampányt koordináló bizottság alelnöke bejelentette, hogy keddtől az országban 3035 új oltóközpont nyílik, miután az oltakozás a háziorvosok rendelőiben is elérhetővé válik. Ezekben a rendelőkben az immunizálás az egyadagos Johnson & Johnson oltóanyaggal fog történni.
Szentágotai Lóránt, a kolozsvári Theodora Ház Idősek Otthonának vezetője nem mindennapos tettet hajtott végre a koronavírus elleni küzdelemben: tavaly decemberben három hétig egyedül ápolt 96 fertőzöttet 71 évesen, a végén perfúzióra és oxigénre kötve, mígnem összeesett, kórházba került. Bár egy hónapig kóm&am
Negyven lejre emelte a kormány szerdai ülésén a háziorvosoknak oltásonként járó összeget – közölte az egészségügyi miniszter.
Romániában kétszáznál több vidéki település nem rendelkezik háziorvossal – derül ki a Renate Weber ombudsman által szerdán ismertetett jelentésből.
Nemcsak az intenzív terápiás ágyak száma, hanem az intenzív osztályra kerülő betegeket ellátó szakszemélyzet hiánya is problémát jelent – hangsúlyozta csütörtökön Ioana Mihăilă egészségügyi miniszter.
Az elmúlt 24 órában 3037 személyt oltottak be koronavírus ellen Temes megyében, de egyetlen személyt sem háziorvosi rendelőben a szerdán elindított kísérleti program keretében – közölte pénteken a Temes Megyei Közegészségügyi Igazgatóság (DSP).
Elrajtolt szerdán Temesváron az a kísérleti program, amelynek keretében immár ötven háziorvosi rendelőben is zajlik a koronavírus elleni oltás. Az orvosok fejenként tíz pácienst fognak naponta beoltani az AstraZeneca vakcinájával.
Mélységesen elítéli a román orvosi kamara orvosok és gyógyszerészek egy csoportjának nyílt levelét, amelyben a járványügyi intézkedések beszüntetését, a „normális állapothoz” való visszatérést követelik.
Országos premierként, egy kísérleti program keretében, Temesváron és metropoliszövezetében kezdődik el a koronavírus elleni oltás a háziorvosi rendelőkben – jelentette be Dominic Fritz, a Béga-parti város polgármestere.
Bár azt állította, hogy megtalálta az olcsó és hatékony gyógymódot a Covid-19 kezelésére, kórházbeli kollégáit pedig gyilkossággal vádolta, semmilyen szankciót nem alkalmaz az orvoskamara Bihar megyei fiókja Flavia Groşan tüdőgyógyász ellen.
Április végén vagy május elején elkezdődhet a koronavírus elleni oltás a háziorvosi rendelőkben Valeriu Gheorghiță, a romániai oltási kampányt koordináló bizottság vezetője szerint. Johnson&Johnson és AstraZeneca vakcinákat használhatnak.
Elismerik a háziorvosok, hogy vannak közöttük olyanok, akik megtagadták pácienseik regisztrálását a koronavírus elleni oltásra, és inkább azt javasolták nekik, hogy a másik hat alternatíva valamelyikét használják a jelentkezésre.
Hivatalból indított eljárást az ombudsman amiatt, hogy nagyon kevés háziorvos van a romániai vidéki településeken – tájékoztatott kedden az intézmény.