A Szatmár megyei háziorvosok úgy döntöttek, hogy január 9-étől kizárólag magánrendelőként üzemelnek: hétfőtől szerdáig ingyen, csütörtökön és pénteken térítés ellenében rendelnek – tájékoztat Călin Bumbuluţ, a háziorvosok megyei szövetségének elnöke.
Csökkent tavaly az orvosok elvándorlása Romániából, ami a mintegy 25 százalékos béremelésekkel hozható összefüggésbe - írta pénteken a Ziarul Financiar című gazdasági napilap.
A háziorvosok több mint 60 százaléka írta alá szerda délutánig az ingyenes szolgáltatások biztosítását lehetővé tevő keretszerződést a biztosítóval. A szaktárca szerint az orvosok felelőtlenek, de a kormánynak sem kellene lepasszolnia a problémákat.
A fogyasztók egészségét is veszélyezteti az állatorvosok tevékenységét szabályozó, nemrég módosított törvény alkalmazása – hívják fel a figyelmet a szakértők. Az állatorvosi kamara az alkotmánybírósághoz fordul.
Mintegy 15 700 román orvos dolgozik külföldön, derült ki egy, az egészséget népszerűsítő egyesület (ARPS) tanulmányából.
Dr. Ábrám Zoltán, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) Közegészségtani Tanszékének professzora, táplálkozástani szakorvos és főorvos, doktorátusvezető lett idén a Dr. Genersich Antal Alapítvány Kárpát-medencei díjazottja.
Több mint ötezer szűrővizsgálatot és kezelést végeztek a hét első négy napján Székelyföldön a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) önkéntes orvosai.
A hamarosan megkötendő új keretszerződéssel csökkentik a bürokráciát úgy a háziorvosok, mind a kórházak számára – jelentette be Florian Bodog egészségügyi miniszter.
Az alapellátás folytonos biztosítását veszélyezteti, hogy az alacsony fizetések és a kifogásolt munkakörülmények miatt egyáltalán nem vonzó már a fiatalok számára a háziorvosi hivatás. Szakmabeliek szerint lassan egész falvak maradnak gyógyító nélkül.
A Szatmár Megyei Sürgősségi Kórház épülete elé vonult pénteken reggel az intézmény többtucatnyi alkalmazottja a gyógyszerhiány ellen tiltakozva.
Ötmillió forint értékű Béres-terméket adományozott csütörtökön a Béres Gyógyszergyár a Kovászna megyében június 12. és 18. között zajló egészségügyi szűrővizsgálatok támogatására.
A sepsiszentgyörgyi fogorvosi ügyelet hiányára hívták fel a figyelmet a helyi önkormányzati képviselők, akik közül többen felháborítónak találják, hogy a lakosok kénytelenek Brassóig utazni, ha hétvégén megfájdul a foguk.