Fotó: Adrian Cuba/Agerpres
Százhárom kórházi dolgozót fertőzött meg keddig a koronavírus – jelentette be az Országos Közegészségügyi Intézet. Az intézmény szerint ebből 70-en a suceavai kórházban dolgoznak.
2020. március 24., 18:022020. március 24., 18:02
2020. március 24., 18:372020. március 24., 18:37
Ezzel némileg árnyalták a Sanitas egészségügyi szakszervezet tegnapi közleményét, amely szerint már 92-re nőtt a koronavírussal fertőzött orvosok és ápolók száma az intézményben. Megjegyezték: még nem kapták meg a kórházban elvégzett minden teszt eredményét. A szakszervezet felhívja a figyelmet:
A fertőzést pedig már tovább is hurcolták a kórházból: kedden kiderült, hogy kimutatták a vírus jelenlétét egy férfiban, akit a suceavai intézményből a jászvásári Szent Spiridon kórházba szállítottak át.
A kórházi dolgozókon elkezdték a koronavírus-tesztek elvégzését. A craiovai orvosok szintén a védőfelszerelések hiányát rótták fel. Mint azt a közösségi médiában közzé tett felhívásukban jelezték:
Ezért minden kórházba sürgősen védőfelszereléseket követelnek. Ezekre reagálva kedden Klaus Johannis államfő a kórházmenedzserekkel tartott videókonferencián felszólította a menedzsereket és a kormányt, hogy tegyenek meg mindent azért, hogy az orvosok megkapják a megfelelő védőfelszereléseket.
A koalíciós pártoknak tárgyalóasztalhoz kell ülniük és sokkal komolyabban meg kell vitatniuk, hogy kinek mekkora részt kell vállalnia a deficitcsökkentés terhéből – véli a Szociáldemokrata Párt (PSD) főtitkára, Paul Stănescu.
Megválasztották Ilie Bolojant a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnökévé az alakulat szombati rendkívüli tisztújító kongresszusán.
A PSD távol maradt a PNL kongresszusától, mint a szociáldemokraták közölték, különbséget tesznek a kormányzati és a politikai együttműködés között.
Romániának van jövője, és ez ,,belátható időn belül” érezhető lesz – jelentette ki Nicușor Dan államfő szombaton a Nemzeti Liberális Párt (PNL) rendkívüli tisztújító kongresszusán mondott beszédében.
Csökkentik az állami vállalatok igazgatótanácsainak létszámát és a menedzserek juttatásait – közölte Ilie Bolojan miniszterelnök a költségvetési deficitcsökkentés második csomagja tervének ismertetésekor.
Fizetése 20 százalékát az államkasszába utalta pénteken Bogdan Ivan energiaügyi miniszter, aki arra kérte a minisztériumnak alárendelt vállalatok vezetőit, hogy kövessék a példáját.
Megszabadulna a szovjet eredetű fegyverektől a román védelmi tárca, és korszerű eszközökre cserélné le őket.
A rendőrök 500 lejre büntettek meg egy taxisofőrt, aki július 10-ről 11-re virradó éjszaka nem volt hajlandó felvenni egy utast a Henri Coandă repülőtéren, és bevonták a fuvarozói engedélyét.
Az elnöki illetmény havi összege valamivel több mint 27 000 lej – ez most azért számít referenciának, mert fölvetődött, hogy azok az állami cégvezetők, akik többet keresnek az államfőnél, mondjanak le önként illetményük egy részéről.
A polgárok 38 százaléka a Románok Egyesüléséért Szövetségre (AUR), 20 százaléka a Szociáldemokrata Pártra (PSD), 15 százaléka a Nemzeti Liberális Pártra (PNL) szavazna, ha vasárnap tartanák a parlamenti választásokat – derül ki a CURS felméréséből.
szóljon hozzá!