„Nem elég, hogy éjfél után fel kellett szaladnunk a sürgősségire, ahol bő két órát várakoztunk, még egy rendes orvost sem tudtak biztosítani, mindössze egy rezidens próbálta kideríteni, mi a bajom” – panaszolja felháborodottan egy harmincas éveiben járó hölgy, aki gyomorbántalmakkal került a marosvásárhelyi kórház sürgősségi osztályára. Szavaiban nem kételkedünk, elvégre a súlyosabb esetek élveznek prioritást. Erre találták ki a színkódokat: állapota szerint minden egyes páciens kap egy színnel jelzett besorolást, kezdve a kritikus helyzettől egészen a nem sürgősségi esetig. Vörös kód esetén például nyomban a kezelőbe viszik a beteget, míg sárga kód esetén 15 percen belül kell megvizsgálni a pácienst. Zöld besoroláskor – amelyet az életveszélyen kívüli betegek kapnak – a várakozási idő akár három óra is lehet.

– magyarázza Vass Hajnal, a marosvásárhelyi sürgősségi osztály főasszisztense. Ami pedig a rezidenseket illeti, egyetemi központokban a lehető legtermészetesebbnek számít, hogy kezdőkként őket is „bedobják a mély vízbe”. Ez viszont nem azt jelenti, hogy mögöttük nem áll tapasztaltabb orvos.

„A rezidens is orvos”

„Nem kell tartani a rezidenstől, hiszen ő is orvos, aki hat évet tanult az egyetemen, és általános orvoslásból felkészült szakember” – állítja Tubák Nimród, akinek replikája azoknak a betegeknek szól, akik azt kifogásolják a sürgősségi osztályon, hogy őket „csak” egy rezidens vizsgálta ki, és látta el. Az Erdélyi Rezidens Orvosok Szövetségének (EROSZ) nemrég megválasztott elnöke fontosnak tartja hangsúlyozni, hogy

Attól, hogy a sürgősségin a rezidens orvos vizsgálja meg a rászorulót, még egyáltalán nem biztos, hogy egyedül hozza meg a döntéseket. Ha az illető valamiben bizonytalan, az emeleten lévő főorvossal konzultál. Tanácsért akár a műtőbe is beléphet, a legtöbb szak- vagy főorvos nem ellenzi az ilyesmit. Sőt ha szükségesnek tartja, az operáció lejárta után ő maga is lemegy a sürgősségire, és megvizsgálja a panaszost. „Ettől függetlenül, ha a beteg már eleve úgy érkezik a kórházba, hogy ő kimondottan a szakorvos véleményére kíváncsi, kérésének eleget kell tennünk, de előre figyelmeztetjük: lehet, hogy időbe telik, amíg a tapasztaltabb kolléga ott tudja hagyni a betegeit, és le tud jönni a sürgősségire” – mondja Tubák.

Sok függ a mentortól

Kérdés, hogy mindössze a betegek sorában tapasztalható a rezidens orvos lenézése, vagy magas lóról tekint le rájuk a tapasztaltabb felettes is. Az EROSZ elnöke úgy véli: ez kimondottan egyénfüggő. A középkorú és idősödő orvosok közül sokan barátságosan viselkednek, és kolléga megszólítással tisztelik meg fiatal pályatársukat. A másik véglet képviselői még a beteg közelébe sem engedik a kezdő orvosokat, sem tudásukat, sem gondolataikat nem osztják meg velük. „Pedig nagyon fontos volna, hogy a tapasztaltabb orvos folyamatosan ellenőrizze a rezidens tudásszintjét, illetve hiányosságait” – véli a szövetség elnöke.

Tubák Nimród abból indul ki, hogy a kezdő fiatalok általában sok mindenre nyitottabbak, mint idősebb kollégáik. A számítástechnika területén egyértelműen ők az élenjárók; többet interneteznek, nagyobb érdeklődést tanúsítanak az innovatív technológiák iránt. Példaként Tubák a centrális katéterezést hozza fel. Míg Nyugaton már sehol nem szúrnak ultrahang nélkül centrális katétert, nálunk egyes orvosok, – az évtizedek során felgyűlt rutinjukra alapozva – hallani sem akarnak az új technológiáról. Ezzel szemben viszont a rezidensek kimondottan biztosra mennek. Egy másik előnye a pályakezdő orvosnak a türelme. Számos beteg nyugtázza elégtétellel, hogy a fiatal szakembereknél mosolyt és érdeklődést látni az arcukon, érzeni az empátiát a lelkükben.

„Ideális körülmények esetén a rezidens, a főorvos és a szakorvos közötti viszonynak kiegészítő jellegűnek kellene lennie. Az egészséges együttműködés mindhármuk javát szolgálja, a beteg érdekéről nem is beszélve” – vonja le a következtetést az altatóorvosként dolgozó Tubák Nimród.

A tapasztaltabb orvosok többsége megbízik a rezidensekben. Néhány hónappal ezelőtt ennek fényében született az a törvénymódosítás, mely lényegesen növeli a kezdő orvosok mozgásterét és felelősségét, ugyanakkor közvetett módon a vidéki kórházak fejlesztését is megkönnyíti. A rezidens orvosok ugyan felügyelettel és korlátolt felelősséggel, de hivatalosan is részt vehetnek a műtéteken és a páciensek kezelési folyamatában. A kezdő orvosokat tömörítő szövetség álláspontja szerint mindenki nyer abból, hogy a rezidensek ezentúl nemcsak az egyetemi központokban gyakorlatozhatnak. Így egyrészt a nagyvárosokban kevesebb tanítvány jutna egy-egy fő- vagy szakorvosra, másrészt olyan települések kórházait is kiszolgálhatná egy-egy rezidens, ahol nincs egyetem. Erdélyben kimondottan jól jönne az állomány feldúsítása például a szatmárnémetieknek, sepsiszentgyörgyieknek, csíkszeredaiaknak, zilahiaknak. Ugyanakkor a Kolozsvárra meg Marosvásárhelyre tömörülő rezidensek száma is csökkenne.

Lehetne még csiszolni a
nyelvtudáson és mentalitáson

Tubák Nimród szerint a rezidensek hiányossága a nyelvtudásban nyilvánul meg. A fiatal román orvosok nem annyira nyitottak a magyar nyelv megtanulására, mint amilyenek voltak a ma már idősebb nemezedékhez tartozó kollégáik. „A legszomorúbb az, hogy a kezdők között van olyan, aki kimondottan elvárja az idős magyar betegektől, hogy tanulják meg az állam nyelvét, és kizárólag csak románul kommunikáljanak az orvosukkal” – nehezményezi a magyar rezidensek szervezetének vezetője. Tubák szerint minimális követelmény lenne akár a Regátból érkező újonccal szemben is, hogy néhány alapkifejezést elsajátítson az Erdélyben élő magyar kisebbség nyelvéből.