Sokszínű, mindenevő, globalizált erdélyi fiatalság és egyre mélyülő egyenlőtlenségek

Sokszínű, mindenevő, globalizált erdélyi fiatalság és egyre mélyülő egyenlőtlenségek

Könyvbemutatóval egybekötött beszélgetéssel zárult a kétnapos, online térben megtartott 11. Szociológus napok. Az Erdélyi magyar ifjúság – Szociológiai jellegzetességek és változások 2001 és 2016 között című, 2020-ban megjelent kötet kapcsán Csata Zsombor az MTA Kisebbségkutató Intézet tudományos munkatársa &am

2021. május 14., péntek

Az érem két oldala: előnyei és hátrányai is vannak az online oktatásnak a tapasztalatok szerint

Az online oktatás pozitívumairól és negatívumairól is szó esett a 11. Szociológus Napok csütörtöki kerekasztalbeszélgetésén, illetve arról is, hogy egyes generációkra, a fiatalok motivációjára komoly hatással lehet, van ez az időszak.

Az érem két oldala: előnyei és hátrányai is vannak az online oktatásnak a tapasztalatok szerint
2021. május 10., hétfő

Még nagyjából félmillió romániai diák számára zajlik online térben az oktatás a tanügyminiszter szerint

Hétfőtől 450 ezerrel több diák vesz részt jelenléti oktatásban, mint egy héttel korábban – jelentette be Sorin Cîmpeanu oktatási miniszter.

Még nagyjából félmillió romániai diák számára zajlik online térben az oktatás a tanügyminiszter szerint
2021. április 29., csütörtök

Nagyszabású virtuális múzeumtúra diákoknak – Erdélyi közgyűjtemények is bekapcsolódnak a kulturális értékek megismertetésébe

Virtuális múzeumtúrát tartanak május 6-án diákok számára a Digitális Edukációs Múzeumi Órák elnevezésű, Magyarországon indított, határon túli közintézményeket, kiállítótereket is bemutató program keretében.

Nagyszabású virtuális múzeumtúra diákoknak – Erdélyi közgyűjtemények is bekapcsolódnak a kulturális értékek megismertetésébe
2021. április 29., csütörtök

Elkezdődött az e-pénztárgépek csatlakoztatása az ANAF rendszerére

Egy hónap alatt több mint 10 ezer online pénztárgépet csatlakoztattak az Országos Adóhatóság (ANAF) informatikai rendszeréhez – újságolta el szerdán Alexandru Nazare pénzügyminiszter.

Elkezdődött az e-pénztárgépek csatlakoztatása az ANAF rendszerére
2021. április 26., hétfő

Nincs meg az „ihlet” egy erdélyi magyar képzőművészeti alkotásokat kínáló online bolt létrehozására

Vegyes fogadtatásban részesült a Krónika által megkeresett erdélyi magyar közgyűjtemény-vezetők, képzőművészek, galériatulajdonosok körében az a felvetés, miszerint a 21. században, járványhelyzettel „megfejelt” digitális világunkban miért nincs erdélyi magyar képzőművészek alkotásait összegyűjtő, értékesítő

Nincs meg az „ihlet” egy erdélyi magyar képzőművészeti alkotásokat kínáló online bolt létrehozására
2021. április 14., szerda

Az állami támogatások átláthatóságát segítő online platformot indított a pénzügyminisztérium

Online „monitoring tool” platformot indított a pénzügyminisztérium az állami támogatási rendszerek végrehajtási mechanizmusainak digitalizációja és rugalmasabbá tétele érdekében – tájékoztat közleményében az RMDSZ.

Az állami támogatások átláthatóságát segítő online platformot indított a pénzügyminisztérium
2021. április 13., kedd

Oroszországból és Kínából támadhatták meg a hackerek a francia távoktatási rendszert

Hackertámadások érték Oroszországból és Kínából a múlt héten Franciaországban a koronavírus-járvány miatt bezárt iskolák oktatását felváltó távoktatás digitális rendszerének szerverét – közölték francia rendőrségi források.

Oroszországból és Kínából támadhatták meg a hackerek a francia távoktatási rendszert
2021. április 12., hétfő

Online folytatják mától a tanulást a végzős osztályok diákjai

Elkezdődött hétfőn a tanítás a nyolcadikosok, tizenkettedikesek és tizenharmadik osztályosok számára. Az oktatás online zajlik.

Online folytatják mától a tanulást a végzős osztályok diákjai
2021. április 09., péntek

Nem vált be a távoktatás, szinte semmit nem tanultak a gyerekek az iskolabezárások idején egy brit kutatás szerint

Súlyos tanulási hiányosságokhoz vezettek tavaly a koronavírus-járvány miatti iskolabezárások, az alsó tagozatos diákok jóformán semmilyen haladást nem értek el az az otthoni tanulással, az alacsony műveltségű családokban különösen markáns a tanulási veszteség – állapították meg az Oxfordi Egyetem kutatói.

Nem vált be a távoktatás, szinte semmit nem tanultak a gyerekek az iskolabezárások idején egy brit kutatás szerint
2021. április 09., péntek

Járvány után is megtartaná az online és hibrid oktatási formát a minisztérium

A pandémia után sem fog eltűnni az online és a hibrid oktatási forma – jelentette ki Sorin Ion. Az oktatási államtitkár szerint a két alternatív lehetőséget az oktatási rendszer jelenlegi problémáinak az orvoslására használnák. 

Járvány után is megtartaná az online és hibrid oktatási formát a minisztérium
2021. április 08., csütörtök

Informatikai támadások miatt lerobbant a francia távoktatási rendszer, külföldi hackereket sejtenek az akció mögött

Újabb hackertámadások érték egymás után a harmadik nap a francia közoktatás távoktatási rendszerének (Cned) szerverét, amelyet a koronavírus-járvány bezárt iskolák tanulói és oktatói használnak – jelezte csütörtökön a francia oktatási tárca.

Informatikai támadások miatt lerobbant a francia távoktatási rendszer, külföldi hackereket sejtenek az akció mögött
2021. március 01., hétfő

Újra van fűtés a dévai tanintézetekben, a sárga forgatókönyv szerint tértek vissza a jelenléti oktatáshoz

A dévai iskolákban hétfőtől újraindult a jelenléti oktatás, miután a marosnémeti hőerőmű megerősítette, hogy biztosítani tudja a fűtést.

Újra van fűtés a dévai tanintézetekben, a sárga forgatókönyv szerint tértek vissza a jelenléti oktatáshoz
2021. február 28., vasárnap

Nem tetszik a diákoknak, hogy az oktatási tárca minden végzőst visszaküldene az iskolába, járványhelyzettől függetlenül

Az Országos Diáktanács (CNE) nem ért egyet az oktatási minisztérium javaslatával, ami szerint a vörös forgatókönyv hatálya alá eső iskolákban is jelenléti oktatásra lenne szükség a vizsgákra készülő 8. és 12. osztályos tanulók számára. A diákok és szülők megkérdezését kérik.

Nem tetszik a diákoknak, hogy az oktatási tárca minden végzőst visszaküldene az iskolába, járványhelyzettől függetlenül
2021. február 28., vasárnap

Az oktatási tárca azt szorgalmazza, hogy a 8. és a 12. osztályos diákok a vörös forgatókönyv esetében is járhassanak iskolába

Az oktatási minisztérium javaslatot tesz arra, hogy a végzős diákok a koronavírussal fertőzöttek magas száma miatt elrendelt vörös forgatókönyv esetén is járhassanak iskolába, mivel közeledik a képességvizsga és az érettségi, amelyek szintén fizikai jelenléttel zajlanak majd.

Az oktatási tárca azt szorgalmazza, hogy a 8. és a 12. osztályos diákok a vörös forgatókönyv esetében is járhassanak iskolába
2021. február 25., csütörtök

Rontja a szemünket a digitális világ

Bár már a világjárvány előtt is túl sok időt töltöttünk a képernyő előtt, a helyzet az elmúlt évben csak súlyosbodott. Ferencz-Hanke Jutka csíkszeredai szemész főorvost arról faggattuk, mennyire árt az online térhódítása a szemünk egészségének.

Rontja a szemünket a digitális világ
Rontja a szemünket a digitális világ
2021. február 25., csütörtök

Rontja a szemünket a digitális világ

2021. február 17., szerda

Az Erdélyi Magyar Írók Ligája is megünnepli a magyar széppróza napját

Az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL) idén is társszervezője a magyar széppróza napja online eseménysorozatának. Csütörtöktől szombatig naponta hat órától hat prózaíró mutatkozik be az írószervezet világhálós eseményein, amelyek az E-MIL Facebook- és YouTube-oldalán tekinthetők meg élő közvetítés fo

Az Erdélyi Magyar Írók Ligája is megünnepli a magyar széppróza napját
2021. február 17., szerda

Négy nap alatt megháromszorozódott a koronavírussal fertőzött diákok száma Brassó megyében

A második félév február 8-ai kezdete óta Brassó megyében 35 diáknál és 17 tanügyi alkalmazottnál diagnosztizáltak koronavírust, aminek nyomán 19 osztálynak kellett visszatérnie az online oktatáshoz – vont mérleget a Brassó megyei tanfelügyelőség.

Négy nap alatt megháromszorozódott a koronavírussal fertőzött diákok száma Brassó megyében