A bukaresti tanügyminisztérium a tavaszi vakáció során is fittyet hányt a nemzetközi példákra és a belföldi szakma, többek között a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének javaslataira, így a távoktatás terén nagyjából ugyanott tartunk, mint a szükségállapot elején.
A románok és a bolgárok vásároltak a legkevesebbet interneten 2019-ben – derül ki az Európai Statisztikai Intézet (Eurostat) hétfőn közzétett adatsorából.
Három hét alatt több mint 5 ezer követő figyelmét keltette fel a FolkOtthon elnevezésű Facebook-oldal, ahol neves előadóművészek oktatnak népzenét, néptáncot. Varga Zoltán László ötletgazda a kezdeményezés céljáról, a bővülő repertoárról beszélt lapunknak.
Egyre több kistermelő, élelmiszer-feldolgozó cég és étterem kínálja termékeit a virtuális térben. Noha a szükséges élelmiszer-biztonsági engedélyek megszerzése nem túl nehéz, sokan mégis az illegális forgalmazást választják. Szakemberrel jártuk körül ennek kockázatait.
Szükségállapot vagy ostromállapot esetén online folytatódhat az oktatási tevékenység az óvodákban, iskolákban és egyetemeken – így módosította az oktatási törvényt szerdán döntő házként a szenátus. Az új előírást még ki kell hirdetnie Klaus Johannis államfőnek ahhoz, hogy hatályba léphessen.
Bár a járványügyi intézkedések miatt a teátrumok továbbra is zárva tartanak, több hazai intézmény, így a nagyváradi Szigligeti Színház és a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház is ragaszkodik ahhoz, hogy áprilisban se hagyja színházi élmény nélkül közönségét.
A koronavírus-járvány miatt kihirdetett szükségállapot ideje alatt egyre többen végeznek otthonukból távmunkát, sok esetben csapatmunkában úgy, hogy nincsenek egy légtérben – nekik nyújt most ingyenes segítséget az erdélyi magyar fiatalok hiánypótló kezdeményezése.
A nagyközönség számára is elérhető a 19. század második felében és a 20. században megjelent erdélyi újságokat, folyóiratokat tartalmazó, ingyenes Digitéka adatbázis.
A koronavírus okozta válság elhúzódása esetén megtörténhet, hogy interneten keresztül fogják lebonyolítani a Szociáldemokrata Párt (PSD) kongresszusát – nyilatkozta hétfőn Marcel Ciolacu ügyvivő pártelnök.
Teret hódít magának az online fizetés, többen rendelnek már termékeket mobiltelefonról, mint számítógépről, a divat, a zene, a könyvek és az elektronikai cikkek a legnépszerűbbek – vonhatunk mérleget az idei fekete pénteki akciók nyomán.
Főként a fiatalok körében terjedt el az online ételrendelés gyakorlata, de más korosztályok is jelen vannak a piacon. A többség pizzát vagy hamburgert rendel, a vendéglők, gyorséttermek kínálatát összegyűjtő platformok népszerűsége pedig felfelé ível.
Járt már úgy, hogy nem tudott a neten vásárolni, mert a webáruház arra hivatkozva utasította el a tranzakciót, hogy nem a megfelelő országban állították ki a bankkártyáját? Ennek a gyakorlatnak vet véget az Európai Bizottság döntése.
A 2017-es évben az előző esztendőhöz képest jelentős mértékben nőtt az online vásárlások száma, az ügyfelek közel hárommilliárd eurót hagytak a webáruházakban.
A romániai városi lakosság csaknem háromnegyede készül valamit vásárolni a fekete pénteki akció keretében. A fogyasztóvédők óvatosságra intenek.