A kormány alig 70–80 ezer táblagépet tud megvásárolni a diákoknak megígért 250 ezerből a hamarosan rajtoló tanévre – jelentette be vasárnap este Ludovic Orban miniszterelnök.
A pénzügyminisztérium és az Országos Adóhatóság (ANAF) új, online vizuális azonosítási lehetőséget vezetett be magánszemélyek számára az ANAF úgynevezett privát virtuális terében (SPV).
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem mindhárom karán jelentős mértékben növekedett a képzések iránti érdeklődés a tavalyi év hasonló időszakához képest. Az alap- és mesterképzéses szakokra összesen 1223-an jelentkeztek.
Talán nem tudtuk pótolni azt az élményt, amit a Maros-parti rendezvény nyújt, de az online fesztivállal szerettünk volna egy Vibe-életérzést átadni – mondta a Krónika érdeklődésére Lázár Beáta közösségi menedzser.
Youtuberek, mémgyárosok és pszichológusok is szerepelnek majd a Vibe fesztivál hétvégi élő tévéműsorában. Mivel a Maros-parti fesztivált jövő évre halasztották, a szervezők szeretnék a rendezvény egy részét bemutatni: élő koncertekkel, előadásokkal, divatműsorokkal.
Mezőség arcai a múlt századból címmel nyílt online kiállítás a hétvégén a szamosújvári Téka Szórványkollégium bentlakóinak gyűjtéséből. Paróczi Ákos projektfelelős a tárlat anyagáról, a diákok lelkesedéséről beszélt lapunknak.
Átlagosan 20–30 százalékkal bővült a webáruházak forgalma a koronavírus-járvány begyűrűzése óta Romániában, ugyanakkor a „szobafogságba” kényszerülés nyomán több mint 10 százalékkal megnőtt a közösségi oldalakat látogatók száma is.
Alaptörvénybe ütközőnek ítélte szerdán az alkotmánybíróság (CCR) azt a törvényt, amely szerint szükségállapot vagy ostromállapot esetén online folytatódhat az oktatási tevékenység a romániai óvodákban, iskolákban és egyetemeken.
A futárszolgálatok, illetve azok a cégek voltak a koronavírus-világjárvány miatt kihirdetett szükségállapot, vagyis a majdnem teljes leállás nagy nyertesei a magánszektorban, amelyek gyorsan reagáltak, és át tudtak váltani az online kereskedelemre.
Pedagógusok, oktatási szakértők és szülők is bírálják azt a minisztériumi rendeletet, amelynek értelmében az online iskolai tevékenység értékelése a diák, vagy a szülő beleegyezésével történik.
Főleg középkorúak, túlnyomórészt nők követték a járvány miatt az online térbe szorult egyházi eseményeket, és a közvetítésekre a későbbiekben is igény mutatkozik. Az internetes istentiszteletek lehetővé teszik a felekezetek közti „átjárást” – derült ki a kolozsvári Valláskutató Intézet álta
Lezárult a hétvégén az István, a király iskolába megy című online tehetségkutató-verseny. A nyertes kézdiszentléleki, gyergyószentmiklósi, marosvásárhelyi diákok és tanárok beszéltek lapunknak az eredményhirdetés izgalmairól, a győzelem jelentőségéről.
A június 10-ei kézművesség világnapja köré rendeződik az Erdélyi Kézmíves Céh online vására. Molnár Attila főszervező a jelentkezés feltételeiről, a kezdeményezés céljáról beszélt lapunknak.
A gyógyszeripar túlterheltsége miatt már több mint két hónapja akadozik az ellátás a romániai patikákban. Az egyik legkeresettebb és sajnos legnehezebben kapható készítmény, az Euthyrox már régóta hiánycikk.
Elektronikus úton is hozzáférhetővé teszi az ügyvédek és peres felek számára az ügyiratcsomóban található iratokat a legfelső bíróság.
Kedd reggel kilenc órától ismét működik az IMM Invest Románia platform – írja keddi közleményében a Kis- és Középvállalkozások Hitelbiztosításának Országos Alapja (FNGCIMM).
Bár csupán 9 százalék azon magyar tanulók aránya, akik szerint az iskola nem biztosít semmilyen megoldást a távoktatásra, csak a diákok 45 százaléka számára elérhetők a valóban digitálisnak, interaktívnak tekinthető tanítási módszerek.
Online programokat szerveztek, dokumentumfilmet mutattak be szerdán a Föld napja alkalmából. A figyelemfelhívó kezdeményezések többsége egész héten nyomon követhető.