Nemcsak díszesek, színesek is voltak a kolozsvári Szent Mihály-templom bejáratai a középkorban – számos más érdekesség mellett erre a felfedezésre jutottak a felújítás során a szakemberek. Az általuk feltárt titkokról Szathmári Edina művészettörténész, a kivitelező cég munkatársa számolt be.
Befejeződött a két éve leégett görög katolikus püspöki palota tatarozása, az épületet a hétvégén meg is tekinthették a nagyváradiak. Az értékes belső terek rendbetétele azonban két-három évbe is beletelhet, az önkormányzat megpróbál pályázati pénzt szerezni a költséges munkálatra.
A Giotto-freskómásolat és az egyedi kőfaragványok restaurálása következik a Beszterce–Naszód megyei Kiszsolnán, miután sikerült befejezni a tartószerkezeti munkálatokat – számolt be a Teleki László Alapítvány.
Átfogó állagfelmérési munkálatokat végeznek a segesvári várban az országos műemlékvédelmi intézet szakemberei. Közben egy civil szervezet önkéntesei nekiláttak egy leomlott várfalszakasz újjáépítésének a helyi önkormányzat támogatásával. Tóth Tivadar alpolgármester örömmel szá
Kívül és belül egyaránt jó ütemben halad a paszmosi Teleki-kastély eredeti állapotába való helyreállítása, közölte Radu Moldovan Beszterce–Naszód megyei tanácselnök. A megyei elöljáró a kamlódi kastélyt is megmentené az enyészettől.
Visszakapja régi fényét Erdély egyik legkülönlegesebb főúri rezidenciája, a neobizánci stílusban épült árokaljai Bethlen-kastély. A műemléket uniós pénzalapokból korszerűsíti a Babeș–Bolyai Tudományegyetem.
Komolyzenével népszerűsítené Kolozs megye leromlott állagú kastélyait az Erdélyi Történeti Múzeum és a kolozsvári filharmónia. A rendhagyó projekt keretében minden nemesi lak keletkezésének, stílusának megfelelő zenei aláfestést kap.
A kiegyezés után szerte a Kárpát-medencében számos köztéri szobor, emlékmű született, amelyeket a trianoni döntést követően elpusztítottak. Ezekről a határon túli, immár nem látható magyar műemlékekről indított sorozatot az Országos Széchényi Könyvtár blogja.
Jövő nyárra befejezik a tervek szerint a bánffyhunyadi református templom felújítási munkálatait. Jakab Mihály, a Kolozs megyei város lelkipásztora a műemlék épület restaurálásáról, a helyi gyülekezetről, az épülő óvodáról és bölcsődéről beszélt lapunknak.
Hiába a precedensértékű román–magyar összefogás: évek óta nehezíti a kiszsolnai evangélikus templom megmentését a bonyolult romániai közbeszerzési procedúra.
Ma dönthet a legfelsőbb bíróság az egykori nagyváradi Rimanóczy Szálló és Gőzfürdő épületszárnyának további sorsáról. A műemlék állapota a többéves pereskedés alatt annyira megromlott, hogy veszélyt jelent a járókelőkre.
Megosztja a közvéleményt a marosvásárhelyi igazságügyi palota, valamint az egykori királyi tábla épületeinek renoválása és bővítése. Míg a tervezők arra törekedtek, hogy az új szárnyak hozzátoldásával egyik műemlék sem sérüljön, a vásárhelyi lakók egy része nem tartja szerencsés megoldásna
Befejezik a tél folyamán a kolozsvári Szent Mihály-templom nyugati homlokzatának külső restaurálását, de a belső munkálatokkal is terv szerint halad a kivitelező, mely nyilvános bejárást is szervezne. Kémenes Lóránt Zoltán főesperes-plébános szerint a templom mellett a közösségnek is meg kell újulnia.
Új kulturális központ létesül a nagyszalontai Arany János- Emlékmúzeumnak otthont adó Csonkatorony mellett található Arany-palotában.
Elkezdi Nagyvárad legrosszabb állapotban lévő műemlék épületének, a hajdani pénzügyi palotának a felújítását a Bihar megyei önkormányzat. Az erre a célra szánt 16 millió lej bankkölcsönből azonban csak a munkálatok felére futja.
Az erdélyi magyar kultúra két személyiségének is állami kitüntetést adományozott Klaus Johannis államelnök a román kultúra napja, január 15. alkalmából szerda este Bukarestben a Cotroceni-palotában.
Emberi mulasztás miatt keletkezhetett tűz tavaly augusztusban a Nagyvárad főterén található görögkatolikus püspöki palotában. Az ügyészség két villanyszerelő ellen indított bűnvádi eljárást.
Elvégezte a legsürgősebb állagmegőrzési munkálatokat Herkulesfürdőn a Szapáry-fürdő megmentésén fáradozó fiatal építészcsapat, mondta a Krónikának Oana Chirilă projektmenedzser. Mivel a teljes állagmegőrzéshez még 45–50 ezer euróra lenne szükség, újabb adománygyűjtést indítanak.