Böcskei László: Jézus születésének egyszerűsége a lényeg megismerésére hív
Fotó: Borbély Fanni
PÁSZTORLEVELEK – „Ajándékozzuk meg egymást Isten közelségével, hisz Ő egészen közel jött hozzánk és önmagát ajándékozta nekünk. Így legyen számunkra és minden jóakaratú ember számára áldott és békés a Karácsony!” – üzeni a híveknek Böcskei László nagyváradi római katolikus megyés püspök karácsonyi pásztorlevelében, amelyet alább közlünk.
2024. december 26., 14:002024. december 26., 14:00
Életünkben sokszor tapasztaljuk, hogy mit okoz egy kimondott vagy éppen elhallgatott szó. Felemel, előre visz vagy éppen ellenkezőleg, megsebez és kioltja a szeretet tüzét. A kimondott szó életet ad, ha kellő érzékenységgel hangzik le, de sebez vagy éppen öl, ha szeretetlenségből fakad. Az emberek közötti konfliktusok mögött legtöbbször kimondott szavak állnak, mert a szóban erő van, a szó hordozhat magában fényt vagy éppen sötétséget.
Kedves ünneplő testvérek! Karácsonyi ünneplésünk középpontjában is a Szó, a kimondott szó, az Ige áll, aki „kezdetben volt, aki az Istennél volt és Isten volt az Ige.” (Jn 1,1) – Szent János prológusa ezzel a híradással kezdődik, amely évezredeken ível át, összeköti azokat, és minket is beemel Isten csodálatos tervébe, amely üdvösségről, boldogságról és békéről szól, véget nem érő közösségről.
hisz Ő most is keresi a kapcsolatot az emberrel és megteremti számunkra a találkozás lehetőségét. Egészen személyes módon teszi ezt: nem megterhelő vagy erőszakos módon, hanem kedvesen és alázatosan közelít hozzánk. Fontosak vagyunk számára, és szeretne találkozni velünk. - Milyen jó volna, ha a világ zaja és a mindenféle szennyeződése, ha a fegyverek ropogása, ha a gyűlölködő beszédek és szólamok, ha a megbélyegző és kitaszító elméletek, ha a fertőző és lealacsonyító ideológiák nem nyomnák el a reményt hozó, megtestesült Ige utáni vágyódásunkat és emberi természetünkhöz tartozó érzékenységünket.
Jézus születésének egyszerűsége a lényeg megismerésére hív. Ez az igazi titok, megváltásunk szent titka! Emberi felemelkedésünk nem lehetséges az alázatos lehajolás, leereszkedés nélkül. Csak úgy tudunk igazán naggyá válni, ha először kicsinyek tudunk lenni, ahogyan ezt a betlehemi csoda mutatja számunkra. Vegyük észre ezt a történetet, mert benne van életünk legmélyebb titka: Isten mellett kicsinnyé leszünk, hogy vele együtt felemelkedhessünk az életre, az örömre, a boldogságra.
Kedves Ünneplő Testvérek!
„Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige.” (Jn 1, 1) – A karácsonyi örömhír emlékeztet és bátorít. Emlékeztet arra, hogy az emberiség sokszor kudarcot vallott, és most is mintha abba az irányba tartanánk.
Ezért született meg Betlehemben, ezért van Mária és József, és mindazok, akik a karácsonyi örömhírt hordozzák és továbbadják. Karácsony ünnepe megállásra szólít, és arra emlékeztet, hogy a történet nem Betlehemben végződött: egy új, mindennapi karácsonyban kell megvalósuljon, a megtestesült Ige életté kell váljon bennünk és körülöttünk. Mi lehetünk Isten kimondott szava a világban! Milyen nagy feladat, micsoda méltóság! Ebben van az igazi bátorítás: az idei ünnepen Isten életet hozó szava, a megtestesült Istengyermek töltse ki ürességünket, vezessen a kiengesztelődés útjára és ajándékozzon meg mély, örömteli találkozásokkal!
Ajándékozzuk meg egymást Isten közelségével, hisz Ő egészen közel jött hozzánk és önmagát ajándékozta nekünk. Így legyen számunkra és minden jóakaratú ember számára áldott és békés a Karácsony!
Nyílt levélben fordult csütörtökön Kovács Mihály Levente, Marosvásárhely alpolgármestere és a városi közgyűlés kilenc RMDSZ-es tagja Leonard Azamfireihez, a marosvásárhelyi orvosi egyetem rektorához.
A román közútkezelő társaság szerdán bejelentette, hogy kijelölték az Arad–Nagyvárad gyorsforgalmi út harmadik szakaszának kivitelezőjét. A 47,07 kilométeres gyorsforgalmi útszakasz megépítése 2,85 milliárd lejbe kerül áfa nélkül.
Műemléki védettséget kapott Kolozsvár egyik legmegosztóbb, mégis építészetileg kiemelkedő, a szocialista korszakból származó épülete, a Telefonpalota. A szocmodern épített örökség védelmének fontosságáról Pál Emese művészettörténésszel beszélgettünk.
Amatőr versennyel és fesztivállal bővül a Székelyföldi Kerékpáros Körverseny, hivatalos nevén Tour of Szeklerland, melyet augusztus 7. és 9. között rendeznek meg.
Az Arad megyei határrendészek egy forgalomban megállított nyerges vontató rakterében 23 migránst találtak elrejtőzve – közölte szerdán a hatóság.
Holtan találták meg a rendőrök kedd este azt az Arad megyei férfit, akinek eltűnését a családja kedden jelentette, és aki ellen büntetőeljárás volt folyamatban a szépfalui gyerekotthonban elkövetett bántalmazás ügyében.
Kellemetlen incidens történt egy, Nagyváradról a román tengerparton található Konstancára tartó vonaton: a szerelvény egyszerűen elhagyta két kocsiját a nyílt pályán.
Tizenhat megye összesen 32 településén és a fővárosban okozott károkat a rossz idő az elmúlt 24 órában – vont mérleget szerda reggel a katasztrófavédelmi főfelügyelőség (IGSU).
Antiszemita uszítás miatt feljelentést tettek Gehorghe Funar, Kolozsvár egykori, magyargyűlöletéről elhíresült polgármestere ellen.
Halálra gázolt a vonat kedd este egy 67 éves nőt a Szeben megyei Mikeszászán (Micăsasa) – közölte a megyei rendőrség.
szóljon hozzá!