Sok párkapcsolatot keserít meg a helyzet, amikor az ifjú feleség (leendő) anyósa mindenbe beleüti az orrát, kritizálja a főzőtudományát vagy kéretlen tanácsokat osztogat. Mi áll az anyós-meny konfliktusok hátterében, ami olyan sok családi vita alapja is?
Kövenként lopkodják szét és adják el a víz alól előbukkanó Bözödújfalu maradványait. A közvélemény szerint kegyeletsértés, ami a negyedszázada elárasztott településsel történik, ám egyesek szerint a „gyűjtögetőknek” is meg kell élniük valamiből.
Az egyik leghálásabb és ennél fogva gyakori hobbikerti növény a paradicsom. Bálint György neves magyarországi kertészmérnök, akit sokan Bálint gazdaként ismernek, honlapján mutatja be a legfontosabb tudnivalókat a sikeres és bőséges termesztéshez.
Bérgyilkosok akarták megölni Vladimir Plahotniuc vállalkozót, a moldovai kormánykoalíció legnagyobb pártjának vezetőjét, az ügyben 17 embert vettek őrizetbe – közölte szombaton az ügyészség Chișinăuban.
Gyanús, pokolgépnek vélt szerkezetet találtak Oslo belvárosában szombat éjjel. Ellenőrzött körülmények között felrobbantották, az üggyel összefüggésben pedig egy gyanúsítottat őrizetbe vettek – közölte a norvég rendőrség Twitter-oldalán.
A dohánytermékeket és alkoholos italokat fogyasztó 16 éves fiatalok aránya továbbra is magas Romániában, míg a tudatmódosító szereket kipróbáló fiatalok aránya az európai átlag alatt maradt – derült ki a Drogellenes Ügynökség (ANA) felméréséből.
Töltött csavart fasírt, sajttal töltött fasírt, baconös göngyölt fasírt, vegetáriánus fasírt.
Erdélyben is megünneplik jövő hét elején a magyar költészet napját, amelyet Magyarországon 1964 óta József Attila születésnapján, április 11-én tartanak.
Egy román állampolgár is megsérült a pénteken Stockholmban történt tömeges gázolásban – közölte szombaton a külügyminisztérium.
Kisiklott és szakadékba zuhant szombat délután Hunyad megyében egy tehervonat mozdonya és több vagonja – közölte az Agerpres hírügynökség.
Négy év múlva záróvizsgázhatnak először sajátos, könnyített tételekből a román nyelv és irodalmat sajátos tanterv alapján tanuló diákok – mondta el a Krónikának Szabó Ödön. A lapunk által megkérdezett romántanárok üdvözölték a régóta várt döntést.
A július elsején életbe lépő bértörvény végre rendet teremt a rendszerben, és jobb teljesítményre sarkallja majd a közigazgatásban dolgozókat – jelentette ki pénteken Sorin Grindeanu.
A Ferencváros 30-25-re kikapott a címvédő bukaresti CSM otthonában a női kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének pénteki, első mérkőzésén.
Előállított egy embert a svéd rendőrség pénteken este az aznap délutáni stockholmi merénylettel összefüggésben. A feltételezett elkövető járókelők közé hajtott Stockholm belvárosában, négyen meghaltak, többen megsérültek.
Segítséget nyújt a tejhasznú szarvasmarha-fajták tenyésztőinek a kormány: a Grindeanu-kabinet legutóbbi ülésén tizenegymillió eurós támogatásról döntött, az igényléseket május 2-áig várják.
A stockholmi rendőrség beszámolója szerint egy jármű hajtott a tömegbe egy forgalmas utcán a svéd fővárosban. Az elsődleges információk szerint hárman meghaltak. Egy embert őrizetbe vettek.
Emil Boc, Kolozsvár polgármestere egy pénteki sajtótájékoztatón bejelentette: nem fellebbez a helységnévtábla-ügyben hozott alapfokú ítélet ellen, és többnyelvű helységnévtáblákat helyeztet el Kolozsvár bejárataihoz.
A fizetésképtelenség megelőzésében segíti a háromszéki kisvállalkozókat a Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara.