Diószegi László is drágít a péktermékeik árán

Diószegi László is drágít a péktermékeik árán

Elkerülhetetlen a drágítás, mivel az alapanyag és a munkaerő ára is emelkedett – mondta el megkeresésünkre Diószegi László. A sepsiszentgyörgyi pékség május 1-től átlag 10 százalékkal emeli az árait.

2017. április 06., csütörtök

Arad és Nagyvárad is verseng a „Soros-egyetemért"

Felajánlja az aradi önkormányzat a Közép-európai Egyetemnek (CEU), hogy Budapestről költözzön Aradra – jelentette ki Gheorghe Falcă polgármester csütörtökön. Hasonló ajánlattal rukkolt elő Nagyvárad elöljárója is.

Arad és Nagyvárad is verseng a „Soros-egyetemért
2017. április 06., csütörtök

Túlbonyolított a vendéglátói adórendszer

Fejtörést okoz a szállodákat és éttermeket működtető cégeknek az új adórendszer alkalmazása. A vállalkozásoknak március végéig kellett nyilatkozniuk, milyen rendszerben adóznak, ám előfordul, hogy egy cégnek átalányadót és profitadót is kell fizetnie.

Túlbonyolított a vendéglátói adórendszer
Túlbonyolított a vendéglátói adórendszer
2017. április 06., csütörtök

Túlbonyolított a vendéglátói adórendszer

2017. április 06., csütörtök

Rájátszásra kész a férfi kosárlabda-élvonal

Az elsőségét már korábban bebiztosító Kolozsvári U-BT mögött a Nagyszeben lett a második, míg a Steaua a harmadik, a címvédő Nagyváradi VSK pedig a negyedik helyről lép tovább pályaelőnnyel az férfi kosárlabda-bajnokság rájátszásába. 

Rájátszásra kész a férfi kosárlabda-élvonal
Rájátszásra kész a férfi kosárlabda-élvonal
2017. április 06., csütörtök

Rájátszásra kész a férfi kosárlabda-élvonal

2017. április 06., csütörtök

Több mint 23 millió lejt kap a kormánytól az RMDSZ

A tavalyinál valamivel nagyobb összeget, több mint 23 millió lejt kap idén az RMDSZ a kormánytól a kisebbségi szervezeteknek járó keretösszegből.

Több mint 23 millió lejt kap a kormánytól az RMDSZ
2017. április 06., csütörtök

Újdonságokkal jelent meg a Doors legendás debütalbuma

Fél évszázada jelent meg a rocktörténet egyik legfontosabb zenekarának, az amerikai Doors együttesnek az első albuma. 

Újdonságokkal jelent meg a Doors legendás debütalbuma
2017. április 06., csütörtök

Kelemen Hunor: veszteség lenne a CEU bezárása

Óriási veszteség lenne a budapesti Közép-európai Egyetem (CEU) bezárása – jelentette ki csütörtökön Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke az RFI rádiónak nyilatkozva.

Kelemen Hunor: veszteség lenne a CEU bezárása
Kelemen Hunor: veszteség lenne a CEU bezárása
2017. április 06., csütörtök

Kelemen Hunor: veszteség lenne a CEU bezárása

2017. április 06., csütörtök

Dragnea elutasítja a rokonok alkalmazását

Nem támogatja Lviu Dragnea azt a tervezetet, amely oly módon lazítaná fel az összeférhetetlenségi törvényt, hogy elviekben a rokonok alkalmazását is kivonná a bűncselekmények köréből.

Dragnea elutasítja a rokonok alkalmazását
Dragnea elutasítja a rokonok alkalmazását
2017. április 06., csütörtök

Dragnea elutasítja a rokonok alkalmazását

2017. április 06., csütörtök

Tíz százalékkal drágulhat a kenyér

Akár 10 százalékkal is drágulhat a kenyér, a búza és a liszt árának emelkedése miatt, de amiatt is, hogy a minimálbér 1450 lejre való növelése nyomán többet kell fizetni az alkalmazottaknak.

Tíz százalékkal drágulhat a kenyér
Tíz százalékkal drágulhat a kenyér
2017. április 06., csütörtök

Tíz százalékkal drágulhat a kenyér

2017. április 06., csütörtök

Bővít és hobbiterepjárót is gyárt a Ford Craiován

Csaknem újabb ezer dolgozót alkalmaz az amerikai Ford romániai üzemében, ahol ősztől fogják gyártani az Ecosport hobbiterepjáró modellt – közölte csütörtökön a járműgyártó.

Bővít és hobbiterepjárót is gyárt a Ford Craiován
2017. április 06., csütörtök

Gyimesi hímes tojások versenye

A hagyományok megélése, a népi tudás fiataloknak való átadása céljával szerveznek hímestojás-versenyt és -kiállítást a Bákó megyei Gyimesbükkben vasárnap. A legszebb írott tojásokat a közönség és Kakasi Zoltán néprajzkutató értékeli.

Gyimesi hímes tojások versenye
Gyimesi hímes tojások versenye
2017. április 06., csütörtök

Gyimesi hímes tojások versenye

2017. április 06., csütörtök

Marius Pașcan: etnikai szeparatizmusra uszít az RMDSZ

Marius Paşcan, a Népi Mozgalom Párt képviselője azt nyilatkozta csütörtökön, hogy jóllehet európai elveket hangoztatnak, az RMDSZ vezetői „anakronisztikusan és primitíven, szakadatlanul etnikai szeparatizmusra uszítanak”.

Marius Pașcan: etnikai szeparatizmusra uszít az RMDSZ
2017. április 06., csütörtök

Székelyudvarhelyen tartja tisztújító kongresszusát az EMNP

Április 22-én Székelyudvarhelyen tartja tisztújító kongresszusát az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) – jelentette be egy csütörtöki kolozsvári sajtótájékoztatón Szilágyi Zsolt, a párt elnöke.

Székelyudvarhelyen tartja tisztújító kongresszusát az EMNP
2017. április 06., csütörtök

Nem számolt el a Miért Budapest felé

Több mint egymillió forintos tartozást kell törlesztenie az Emberi Erőforrások Minisztériumával szemben a Magyar Ifjúsági Értekezletnek egy el nem számolt 2006-os pályázat után. Az RMDSZ ifjúsági szervezetének elnöke szerint keresik a megoldást.

Nem számolt el a Miért Budapest felé
Nem számolt el a Miért Budapest felé
2017. április 06., csütörtök

Nem számolt el a Miért Budapest felé

2017. április 06., csütörtök

Márton Árpád felgyorsítaná az útadóbírságról szóló értesítést

Sokallja Márton Árpád RMDSZ-es parlamenti képviselő azt az időintervallumot, ami alatt az illetékes hatóság elküldi a bírságot annak a sofőrnek, akit rajtakaptak, hogy az útadó kifizetését igazoló matrica nélkül közlekedik autójával.

Márton Árpád felgyorsítaná az útadóbírságról szóló értesítést
2017. április 06., csütörtök

A magyar nyelvtudós zanglai szobájától a „napiskolákig”

A Kőrösi Csoma Sándor himalájai lakhelyéül szolgáló zanglai palota állagmegőrzése és felújítása mellett közösségfejlesztő munkát is folytat Ladakban a Csoma Szobája Alapítvány.

A magyar nyelvtudós zanglai szobájától a „napiskolákig”
2017. április 06., csütörtök

Kőrösi Csoma Sándor emlékezete: több mint egyszeri ünnep

Felújítják, átalakítják Kőrösi Csoma Sándor emlékszobáját szülőfalujában, Csomakőrösön. A 175 éve elhunyt Kelet-kutató tiszteletére csütörtöktől szombatig tartó, változatos programokat felvonultató rendezvénysorozatot szerveznek Kovásznán és Csomakőrösön.

Kőrösi Csoma Sándor emlékezete: több mint egyszeri ünnep
2017. április 06., csütörtök

Isărescu: észszerű keretek között kell tartani a béremelést

A munkaerő szabad mozgása kikényszeríti a béremeléseket, ám ezeket észszerű keretek között kell tartani – nyilatkozta szerdai sajtóértekezletén Mugur Isărescu, a Román Nemzeti Bank kormányzója.

Isărescu: észszerű keretek között kell tartani a béremelést