Az élménytorony mindegyik szintjén 24 játékot kínálnak
Fotó: Facebook/Wonderland Cluj Resort
A Kolozsvár melletti Erdőfelek községben építették meg a világ legnagyobb, és Románia első élménytornyát.
2024. július 26., 18:362024. július 26., 18:36
Az Adrenaline Towernak nevezett létesítményt augusztus másodikán avatják fel a Wonder Family Fest, Románia legnagyobb családi fesztiváljának keretében. Az erdőfeleki rendezvény- és szabadidős komplexum 357 ezer négyzetméteres területén megépített élménytorony 24 méter magas.
„Elhoztuk Romániába a világ legnagyobb adrenalintornyát, amelynek mind az öt szintjén 24 játékot kínálunk. Először az augusztus 2–4. közötti Wonder Family Festen próbáljuk ki, a fesztivál után pedig nyitva marad a kalandok szerelmesei számára, akiknek más kikapcsolódási lehetőséget is nyújtunk majd.
– idézte a cluj.ro portál Darius Mârzat, a kolozsvári közeli resort vezérigazgatóját.
A kalandtoronyban legtöbb 250 ember tartózkodhat egy időben, az 5 pályán különböző a nehézségi szint és a földtől való távolság, így kor, magasság, fizikai állóképesség és bátorság függvényében mindenki kiválaszthatja a neki illőt, tetszőt.
Húsvétkor a hagyományos bárányhúsos ételek mellett különleges ínyencségekkel is megörvendeztethetjük a családot és az ismerősöket az ünnepi asztalnál. Ehhez nyújtunk most segítséget.
Szamar Abú Elouf palesztin fotográfus gázai harcokban megsebesült, kilencéves fiút ábrázoló fényképe nyerte idén a World Press Photo legjobb sajtófotónak járó Év Fotója díját.
Húsvéti tojásíró maratont szervez a sepsiszentgyörgyi Guzsalyas Alapítvány. A Székely Nemzeti Múzeum szomszédságában található Míves Házban április 18-án, nagypénteken szervezendő 17 órás tojásíró éjszakára minden érdeklődőt szeretettel várnak.
Az elcsendesedés, a Krisztus feltámadásának ünnepére való ráhangolódás jegyében szervezi meg idén is az Erdélyi Hagyományok Háza több erdélyi és partiumi templomban az Ég és Föld koncerteket.
Szociológiai felmérés készül a romániai felsőoktatásban tanuló magyar diákok életéről. Az Országos Magyar Diákszövetség kutatása azt térképezné fel, milyen problémákkal szembesülnek a hétköznapokban az egyetemi központokban tanuló egyetemi hallgatók.
Nem új keletű dolog, hanem életkori sajátosság, hogy a kamaszok számára előtérbe kerül a kinézet. Az online világ, a közösségi média negatívan befolyásolja a kamaszok énképét. A jelenségről Keresztesi Polixéna iskolapszichológus beszélt a Krónikának.
Több száz lakatot aggattak már a szerelmespárok kapcsolatuk felbonthatatlanságának jeleként az aradi belvárosban a Maros két partját összekötő gyalogoshíd korlátjára.
Kerékpározni tanítaná a gyerekeket a Kolozsvár Teker Egyesület. Kertész Levente elnök beszélt a Krónikának a kezdeményezésről, és arról, hogy a folyamatosan bővülő bicikliút-hálózat ellenére életveszélyes kerékpárral közlekedni a kincses városban.
Tizenkét évvel súlyos balesete után Michael Schumacher felesége segítségével aláírt egy versenyzői sisakot, amelyet jótékonysági célból fognak elárverezni Jackie Stewart 85. születésnapja alkalmából rendezett vasárnapi F1-es bemutató után.
A húsvét elengedhetetlen tartozéka a festett tojás, amely szinte minden erdélyi, székelyföldi, partiumi háztartásban ott díszeleg az ünnepi asztalon. A díszítési technikák, színek, motívumok azonban tájegységenként változóak.
szóljon hozzá!