Az energiaital után a kiskorúak e-cigivel való kiszolgálását is megtiltotta a román parlament

Az energiaital után a kiskorúak e-cigivel való kiszolgálását is megtiltotta a román parlament

Döntő házként fogadta el kedden a román képviselőház a kiskorúak elektromos cigarettával való kiszolgálását tiltó törvénytervezetet.

2024. február 27., kedd

Kreml: elkerülhetetlen a NATO és Oroszország közötti konfliktus, ha nyugati csapatokat küldenek Ukrajnába

Nem szolgálná a Nyugat érdekeit, hogy csapatokat küldjön Ukrajnába – figyelmeztetett kedden Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője válaszul Emmanuel Macron francia elnök hétfői kijelentésére.

Kreml: elkerülhetetlen a NATO és Oroszország közötti konfliktus, ha nyugati csapatokat küldenek Ukrajnába
2024. február 27., kedd

„Ciolacu rosszabb, mint Ceaușescu”. Napirend előtti felszólalásban bírálta Kulcsár-Terza József a román kormányfőt

Napirend előtti felszólalásban bírálta a román miniszterelnöknek a Székelyföld létét tagadó, az autonómiát eleve kizáró nyilatkozatait kedden a bukaresti képviselőház plenáris ülésén Kulcsár-Terza József, a Magyar Polgári Erő (MPE) ügyvezető elnöke.

„Ciolacu rosszabb, mint Ceaușescu”. Napirend előtti felszólalásban bírálta Kulcsár-Terza József a román kormányfőt
2024. február 27., kedd

Kell egy bizonyos életszínvonal a progresszív adóhoz a pénzügyminiszter szerint

A progresszív adózást akkor érdemes bevezetni, amikor a lakosság életszínvonala elér egy bizonyos szintet, mert az intézkedéssel „több pénzt veszünk ki az emberek zsebéből” – jelentette ki kedd este Marcel Boloş pénzügyminiszter.

Kell egy bizonyos életszínvonal a progresszív adóhoz a pénzügyminiszter szerint
2024. február 27., kedd

Román közpénzből finanszírozzák a leomlott partiumi vár helyreállítását

Román költségvetési forrásokból, az országos beruházási társaság (CNI) finanszírozásával állítják helyre és restaurálják Solymos várát a partiumi Arad megyében – jelentette be Florin Pera, Lippa polgármestere.

Román közpénzből finanszírozzák a leomlott partiumi vár helyreállítását
2024. február 27., kedd

A diákok gyenge vizsgaeredményei miatt a tanterv és az értékelés reformját sürgeti a Koalíció az Oktatásért Szövetség

A tanulási és az értékelési folyamatok felülvizsgálatát sürgeti a Koalíció az Oktatásért Szövetség a próba-képességvizsgák és a PISA-tesztek gyenge eredményei miatt.

A diákok gyenge vizsgaeredményei miatt a tanterv és az értékelés reformját sürgeti a Koalíció az Oktatásért Szövetség
2024. február 27., kedd

Közel 40 ezer euró értékű román zárjegyes cigarettát akart eljuttatni Angliába egy moldáv sofőr

Tizenötmillió forintnyi (nagyjából 38 500 euró) román zárjegyes cigarettát találtak a pénzügyőrök egy moldáv buszban az M1-es autópályán – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kedden az MTI-vel.

Közel 40 ezer euró értékű román zárjegyes cigarettát akart eljuttatni Angliába egy moldáv sofőr
2024. február 27., kedd

Schengen: nincs értelme a teljes körű román csatlakozásról „filozofálni” az osztrák belügyminiszter szerint

Továbbra is hiába reménykedik Románia és Bulgária, hogy záros határidőn belül megvalósulhat a schengeni tagság – derült ki Gerhard Karner osztrák belügyminiszter legutóbbi nyilatkozatából.

Schengen: nincs értelme a teljes körű román csatlakozásról „filozofálni” az osztrák belügyminiszter szerint
2024. február 27., kedd

Macron: nem zárható ki nyugati csapatok Ukrajnába küldése

Nem zárható ki nyugati csapatok Ukrajnába küldése – mondta Emmanuel Macron francia elnök hétfőn, miután Párizsban egy konferencia házigazdája volt, amelyen európai vezetők vitatták meg a kilátásokat.

Macron: nem zárható ki nyugati csapatok Ukrajnába küldése
2024. február 27., kedd

„Se elvenni, se hozzátenni nem lehet a jó vershez” – Fekete Vince költő újabb díjáról, „kétlakiságáról”, lírájáról

„Csodálatos mestermunka, emlékeztet a versre, a jó versre, hogy tökéletes, mint a jó vers maga, se elvenni, se hozzátenni nem lehet(ne) semmit” – fogalmazott Fekete Vince költő nemrég kapott Balassi Emlékkardjáról a Krónika megkeresésére.

„Se elvenni, se hozzátenni nem lehet a jó vershez” – Fekete Vince költő újabb díjáról, „kétlakiságáról”, lírájáról
2024. február 27., kedd

Biden napokon belüli tűzszünetet vár Izrael és a Hamász terrorszervezet között a Gázai övezetben

Joe Biden elnök kijelentette, hogy reméli, már „jövő hétfőre” tűzszünet lesz az izraeli-Hamász konfliktusban.

Biden napokon belüli tűzszünetet vár Izrael és a Hamász terrorszervezet között a Gázai övezetben
2024. február 27., kedd

Pénzt vagy aranyat? A verespataki kitermelés folytatására is kényszeríthetik Romániát Marcel Boloş szerint

„Nem anyagi jellegű” döntést is hozhat a Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központja (ICSID) nemzetközi választottbíróság a verespataki arany kitermelésének ügyében.

Pénzt vagy aranyat? A verespataki kitermelés folytatására is kényszeríthetik Romániát Marcel Boloş szerint
2024. február 27., kedd

Zelenszkij: a svéd NATO-csatlakozás erősíti a szövetséget az orosz fenyegetés ellen

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök üdvözölte, hogy a magyar parlament hétfőn megszavazta Svédország Észak-atlanti Szerződés Szervezetének (NATO) tagságát.

Zelenszkij: a svéd NATO-csatlakozás erősíti a szövetséget az orosz fenyegetés ellen
2024. február 27., kedd

A Kreml szerint Navalnij nem szabadulhatott volna ki fogolycsere keretében

Nincs tudomása a Kreml szóvivőjének arról, hogy megállapodás született volna a később börtönben meghalt Alekszej Navanij elítélt orosz ellenzéki politikus kicseréléséről.

A Kreml szerint Navalnij nem szabadulhatott volna ki fogolycsere keretében
2024. február 26., hétfő

„Türelmetlenül várom”. A román államfő gratulált új magyar hivatali kollégájának

Klaus Iohannis román államfő közösségi oldalán köszöntötte Sulyok Tamást köztársasági elnökké választása alkalmából hétfőn.

„Türelmetlenül várom”. A román államfő gratulált új magyar hivatali kollégájának
2024. február 26., hétfő

Hitelből épül tovább az észak-erdélyi autópálya újabb szakasza

Döntéshozó kamaraként elfogadta hétfőn a bukaresti szenátus az észak-erdélyi autópálya finanszírozási szerződésének jóváhagyásáról szóló törvénytervezetet, amit a kormány terjesztett be a parlamentbe.

Hitelből épül tovább az észak-erdélyi autópálya újabb szakasza
2024. február 26., hétfő

Tíz másodpercnél tovább nem kellene tartania egy pénzátutalásnak – elvileg

Az Európai Unió Tanácsa elfogadta az euróban történő azonnali átutalásokat lehetővé tevő rendeletet az EU-ban és az Európai Gazdasági Térség (EGT) országaiban – közölte az uniós tanács hétfőn.

Tíz másodpercnél tovább nem kellene tartania egy pénzátutalásnak – elvileg
2024. február 26., hétfő

Államfővé választotta Sulyok Tamást a magyar Országgyűlés, az ellenzék kivonult

Megválasztotta Sulyok Tamást köztársasági elnökké az Országgyűlés hétfőn. Az Alkotmánybíróság elnöke – aki a tisztségre egyedüli jelölt volt – 134 támogató szavazatot kapott a titkos voksoláson.

Államfővé választotta Sulyok Tamást a magyar Országgyűlés, az ellenzék kivonult