Ahol a kínai minőség a román bürokráciával találkozik: mozgolódnak a zilahi körgyűrűn (videóval)

Dolgoznak a zilahi körgyűrűn

Dolgoznak a zilahi körgyűrűn

Fotó: Cristian Marius Man/képernyőmentés

Munkagépeket, útépítőket látni a zilahi körgyűrű második szakaszán, ami azért nem természetes, mert a kínaiak által Romániában elsőként bevállalt, csupán 5,5 kilométeres aszfaltcsíkon sokáig alig mozdult valami. A hírhedtté vált terelőútnak tavaly márciusban kellett volna elkészülnie, de könnyen megeshet, hogy idén sem lesz meg a körgyűrű létfontosságú déli része.

Páva Adorján

2024. szeptember 10., 19:502024. szeptember 10., 19:50

A közúti műszaki tanulmányokat és informatikai adatokat kezelő központ (CESTRIN) szerint – mely a közúti infrastruktúráért felelős országos társaságtól (CNAIR) érkező információkat összesíti – a zilahi körgyűrű második szakasza 64 százalékban készült el. A nyomvonalon nemrég készült drónfelvétel tanúsága szerint dolgoznak az építőtelepen, szemben az év eleji állapotokkal, amikor a munkálatok szinte teljesen leálltak – hívta fel a figyelmet a Hotnews portál.

Az épülőfélben lévő zilahi körgyűrű Galéria

A zilahi körgyűrű déli szakasza 5,5 kilométeres lesz

Fotó: Facebook/Asociația Pro Infrastructură

Ugyanakkor ez még nem jelenti azt, hogy a 2021-ben elkezdett, már most másfél éves késést felhalmozó építkezés hamarosan, akár az év végéig befejeződne – pedig a csalódást keltő tavalyi évben még ebben reménykedtek. Sorin Grindeanu közlekedési miniszter bő egy éve a helyszínre látogatott, ahol kemény hangon bírálta a kialakult helyzet – vélt vagy valós – felelőseit, és „reális” átadási határidőként 2024 nyarát nevezte meg.

A tárcavezető az áfa nélkül több mint 185 millió lejért dolgozó kivitelezőkre, jobban mondva a kínai–román társulás kisebbik tagjára, a román félre „tolta rá” a felelősséget,

mondván: nem akar hozzájárulni a rendeletben megszabott árfrissítéshez. Grindeanu szerint a csupán egyszázalékos részesedéssel bíró cég egyfajta „zsarolást” alkalmaz a nagy kínai vállalkozóval szemben, hogy minél nagyobb hasznot húzzon.

Hiábavaló dorgálás a zilahi körgyűrű ügyében

A tavaly augusztusi miniszteri kiszálláskor egyébként csaknem 60 százalékosra becsülték a munkálatok előrehaladtát, tehát a dorgálásnak nemigen volt hatása: egy év leforgása alatt alig haladtak néhány százalékot. Grindeanu szociáldemokrata párttársa, Ionel Ciunt zilahi polgármester idén júliusban úgy fogalmazott, meggyőződése, hogy idén nagy előrelépések történnek. Azt nem tudja, hogy ebben az esztendőben át lehet-e adni a körgyűrűszakaszt, de jövőre „biztosan” megtörténik.

A közlekedési nagyberuházásokat figyelő civil szervezet, a Pro Infrastruktúra Egyesület szintén júliusban úgy vélte, hogy

elméletileg elkészülhetne év végéig a menetirányonként csupán egysávos, 5,5 kilométeres terelőút, viszont a kínai Sinohydróban „nem látni az ehhez szükséges erőt”.

Emlékeztettek, hogy a munkálatokat számos összetevő kombinációja nehezíti: a hatóságok bürokratikus tehetetlensége, a finanszírozás lassú folyósítása, az árfrissítés kései alkalmazása és a kivitelező műszaki gyengesége (itt nem valósult meg a híres kínai mozgósítás). Ugyanakkor a civilek szerint a projektnek nincs elég támogatója sem, így valószínűleg nem lesz meg az idei átadás, csak jövőre történik meg.

korábban írtuk

Beletörött a kínaiak bicskája Zilah körgyűrűjébe (Videó)
Beletörött a kínaiak bicskája Zilah körgyűrűjébe (Videó)

A zilahi körgyűrűnek 2023 márciusában el kellett volna készülnie, de a munkálatok alig értek a feléhez, és szakemberek szerint könnyen előfordulhat, hogy a nyitás 2025-re tolódik.

Négy éve dolgozgatnak a kínaiak a zilahi körgyűrűn

Mint ismeretes, a kínai Synohidro és a romániai Good Prod Kft. társulása 2020-ban nyerte meg a kivitelezési jogot 6 hónapos tervezési és 24 hónapos építési időszakkal, utóbbi 2023 márciusában járt le. Az ázsiai cég volt az első kínai vállalkozás, mely utat építhetett Romániában.

Utána még a China Civil Engineering Corporation is munkához jutott a Bukarestet észak felől elkerülő A0-ás autópálya egyik szakaszán, még egy 2019-ben kiírt licit tavalyi nyerteseként.

De ezek után megálljt parancsoltak a kínai útépítőknek:

a bukaresti hatóságok 2021-ben úgy döntöttek, hogy kizárják a kínai vállalatokat az infrastrukturális projektekre kiírt közbeszerzési pályázatokból (az európai uniós elvárásoknak megfelelően). Talán ez a lépés is közrejátszhatott abban, hogy az ázsiai nagyhatalom egyik legfőbb útépítési vállalata „lazábbra fogta” a teljesítést Zilah környékén.

A szilágysági megyeszékhelyt elkerülő 5,53 kilométeres, menretirányonként javarészt egysávos út viszonylag nehéz terepen épül, ahol földcsuszamlások is hátráltatták az előrehaladást. Öt völgyhidat és öt hidat is meg kell megépíteni, illetve az útszakasz mindkét végén körfogalmat kell kialakítani. Az épülő aszfaltcsík a már átadott, mintegy 8 kilométeres nyugati (észak-dél irányban Cigányitól Egrespatakig húzódó) körgyűrűrészt hivatott kiegészíteni, amely jelenleg nem túl hasznos, mivel hiányzik az Egrespatak és a Zilah–Kolozsvár-főút között most épülő déli szakasz. Ha elkészül, a Kolozsvárról Szatmárnémeti felé tartó forgalom teljesen elkerülheti Zilahot.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 13., kedd

„Szavazz, hogy az európai úton maradjunk” – a megalapításának 444. évfordulóját ünneplő BBTE is felhívást tett közzé

Az európai útra való szavazásra buzdít a megalapításának 444. évfordulóját ünneplő kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem (BBTE).

„Szavazz, hogy az európai úton maradjunk” – a megalapításának 444. évfordulóját ünneplő BBTE is felhívást tett közzé
2025. május 13., kedd

Már a vasúti menetrendben is kezd látszani a schengeni csatlakozás

A schengeni övezet tagja lett január 1-jétől Románia, és hétfőtől ez már a vasúti menetrendben is látszik: először a Békéscsaba és Nagyszalonta között járó vonatoknál szűnik meg a határállomási ellenőrzés, így a vonatok menetideje rövidebbé válik.

Már a vasúti menetrendben is kezd látszani a schengeni csatlakozás
2025. május 12., hétfő

Egyelőre marad a hideg időjárás, de hamarosan érkezik a felmelegedés

Ezen a héten a megszokottnál sokkal hidegebb lesz országszerte, jövő héten azonban ismét felmelegedik az idő, a nappali hőmérsékleti csúcsértékek 20–23 Celsius-fokig emelkednek majd – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).

Egyelőre marad a hideg időjárás, de hamarosan érkezik a felmelegedés
2025. május 12., hétfő

Májusi tél: lehavazott a Radnai-havasokban

Mintegy 20 centiméteres hóréteg fedi az éppen a virágzás elején álló nárciszokat a Radnai-havasok 1600 méteres magasságában található nárciszmezőn, miután a hétvégén lehavazott a régióban.

Májusi tél: lehavazott a Radnai-havasokban
2025. május 12., hétfő

Elfogadta a helyi tanács: Kolozsváron tilos lesz a dohányzás a parkokban, megállókban és sportlétesítményekben

Kolozsváron tilos lesz a dohányzás a parkokban, megállókban és sportlétesítményekben – a helyi tanács megszavazta az új rendeletet.

Elfogadta a helyi tanács: Kolozsváron tilos lesz a dohányzás a parkokban, megállókban és sportlétesítményekben
2025. május 12., hétfő

Aláírva: nekiszökhetnek Kolozsvár várva várt körgyűrűjének

Aláírták hétfőn Bukarestben a kolozsvári körgyűrű második szakaszának megépítésére vonatkozó szerződést.

Aláírva: nekiszökhetnek Kolozsvár várva várt körgyűrűjének
2025. május 12., hétfő

Megdőlt a napi hidegrekord három székelyföldi meteorológiai állomáson

Fagyponthoz közelített a hőmérséklet hétfőn hajnalban egész Hargita megyében, három meteorológiai állomáson megdőlt a napi hidegrekord.

Megdőlt a napi hidegrekord három székelyföldi meteorológiai állomáson
2025. május 12., hétfő

Három ukrán állampolgár szorult a máramarosi hegyimentők segítségére

Kimenekítették a hegyimentők és a határrendészek a Máramarosi-havasok egyik szakadékában rekedt három ukrán állampolgárt – számolt be vasárnap este a Máramaros megyei Salvamont vezetője.

Három ukrán állampolgár szorult a máramarosi hegyimentők segítségére
2025. május 12., hétfő

A Marosba esett egy férfi, nagy erőkkel keresik

Keresnek a tűzoltók egy férfit, aki Maroshévízen a Marosba esett – számolt be vasárnap este a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

A Marosba esett egy férfi, nagy erőkkel keresik
2025. május 11., vasárnap

EMSZ: azért is Nicușor Danra kell szavazni, hogy Dan Tanasă ne lehessen kulturális miniszter

Nicușor Dan független jelölt támogatására buzdít újfent az Erdélyi Magyar Szövetség, amely az államfőválasztás első fordulója előtt is kiállt Bukarest főpolgármestere mellett.

EMSZ: azért is Nicușor Danra kell szavazni, hogy Dan Tanasă ne lehessen kulturális miniszter