Fotó: Gábos Albin
A tanulási és az értékelési folyamatok felülvizsgálatát sürgeti a Koalíció az Oktatásért Szövetség a próba-képességvizsgák és a PISA-tesztek gyenge eredményei miatt.
2024. február 27., 11:592024. február 27., 11:59
Keddi közleményében a szakmai szervezet emlékeztetett arra, hogy a matematika próba-képességvizsgán a diákok 60 százaléka nem érte el az 5-ös, több mint 80 százalékuk pedig a 7-es osztályzatot. Románból valamivel jobbak voltak az eredmények: a tanulóknak csak a 26 százaléka nem érte el az 5-öst, de 57 százalékuk 7-es alatti osztályzatot kapott.
A szövetség ezért úgy véli:
Ezt támasztja alá a szervezet szerint az is, hogy a 2022-es matematikai PISA-felmérésben a romániai 15 évesek 49 százaléka nem érte el az alapkészségek szintjét sem.
Az Agerpres által idézett közlemény szerint a PISA-felmérés azt is megmutatta, hogy a diákok családi háttere is befolyásolja az eredményeiket, mert a hátrányos helyzetű gyerekek csak kis arányban teljesítettek jól a teszteken.
Közleménye szerint a szakmai szervezet olyan méltányos oktatási rendszer kialakítását szorgalmazza, amelyik elősegíti a valódi tanulást és a kompetenciák fejlesztését a végzősök profiljának megfelelően. Emellett egy olyan „formatív és szabványosított” folyamatos értékelést tart szükségesnek, amelyik a tanulóknak a kompetenciák fejlesztése terén elért előrehaladására összpontosít.
A szövetség úgy véli, hogy
Ez a rendszer a szervezet szerint „nem megfelelő” a 12 osztályos kötelező oktatás keretében, mert „tovább ösztönzi a kizárólag a vizsgatárgyakra és a korrepetálási szolgáltatásokra való összpontosítást”.
A Koalíció az Oktatásért Szövetség többek között a következő intézkedéseket szorgalmazza:
- a tanterv (tantárgyak) felülvizsgálata és összehangolása, valamint az oktatás hozzáigazítása a tanulók fejlettségi szintjéhez, a tanév hosszához és rendjéhez, hogy az oktatás a valós életben szükséges kompetenciák fejlesztéséhez kapcsolódjon;
- az interdiszciplinaritás bevezetése annak érdekében, hogy ténylegesen biztosítsa a végzősök profiljában meghatározott összes kompetencia elsajátítását;
- konkrét programok bevezetése a városi és a vidéki települések közötti jelentős tanulási különbségek megszüntetésére;
- a tanárok alap- és továbbképzésének javítása, különös tekintettel az értékelési és adatfelhasználási komponensre;
- az iskolai autonómia ösztönzése az összes tanintézet számára kötelező minőségi minimumkövetelmények meghatározása mellett;
- az átláthatóság és kiszámíthatóság biztosítása a felmérő vizsgák tartalmának és javítási útmutatójának kidolgozásakor.
A román külügyminisztérium folyamatos kapcsolatban áll az Izraelben és Iránban tartózkodó román állampolgárokkal, beleértve a betlehemi zarándokokat is. A tárca szóvivője közölte, prioritás a biztonságuk.
Aggodalmának adott hangot vasárnap a román külügyminisztérium a közel-keleti helyzet eszkalálódása miatt.
Súlyosan megsérült egy erdész az Argeș megyei Stănești település térségében vasárnap reggel, miután medve támadt rá – közölte a News.ro hírportál.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szerint alkotmányos természetű jogi konfliktus keletkezett az államfő és a parlament között.
Tárgyalásra hívta Daniel David oktatási miniszter a tiltakozni készülő tanügyi szakszervezetek képviselőit.
Vészhelyzet körvonalazódik a román állami vasúttársaságnál: a CFR bejelentette, beszüntetheti működését a bevételcsökkenések miatt.
Miközben az Európai Unióban növekszik az óvodai oktatásban részt vevők aránya, Románia továbbra is az utolsó helyen áll a legkisebb nevelése, oktatása terén.
A június első hetén végzett ellenőrzések során 2182 bírságot rótt ki az autópálya-rendőrség.
Románia készen áll fokozni a védelmi, biztonsági és gazdasági együttműködést „kulcsfontosságú stratégiai partnerével”, az Egyesült Államokkal.
A költségvetési hiány csökkentése csak korrekciós intézkedésekkel érhető el, amelyek többsége népszerűtlen lesz, de szükségszerű – jelentette ki pénteken a Nemzeti Liberális Párt (PNL) ügyvivő elnöke.
szóljon hozzá!