Donald Trump elrendelte szerdán, hogy vezényeljék a fegyveres erők kötelékébe tartozó Nemzeti Gárdát az amerikai-mexikói határhoz.
A Beszterce folyóba zuhant egy tíz személyt szállító kisbusz szerdáról csütörtökre virradóra Neamț megyében, a baleset során hét személy életét vesztette, ketten eltűntek. A hatóságok időközben újabb két holttestet emeltek ki a vízből.
Rekordszámú ügyet sikerült lezárnia tavaly az Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB), s ezzel párhuzamosan jelentősen csökkent a függőben lévő beadványok száma az utóbbi évekhez képest – derült ki a strasbourgi bíróság szerdán közzétett jelentéséből.
Hamarosan új fejezet nyílik a marosvásárhelyi kétnyelvű utcanévtáblák regényes, végeláthatatlan történetében: az önkormányzat bíróságon próbálja megvédeni a prefektus által megtámadott határozatait.
Harmincmillió lejjel kiegészítik a belügyminisztérium költségvetését, a pénzből 550 gépjárművet vásárolnak az országos rendőr-főkapitányságnak és a határrendészeti felügyelőségnek – az erről szóló határozatot szerdai ülésén fogadta el a kormány.
A bukaresti képviselőház közzétette szerdán a választott közméltóságok és a szerződéses, illetve szolgáltató személyzet márciusi bérét.
Immár hivatalosan is a Transilvania Bank lett a korábban az Eurobank Group által a Bancpostban, az ERB Retail Services IFN-ben és az ERB Leasing IFN-ben birtokolt, többségi, 99,15 százalékos részvénycsomag tulajdonosa.
Nem csupán a legfőbb ügyészség, hanem az összes fontosabb igazságszolgáltatási intézmény együttműködési megállapodást kötött a hírszerzéssel – derült ki.
Elhunyt Vincze Zoltán kolozsvári régész, történelemtanár, tudománytörténész, az Erdélyi Múzeum-Egyesület alapító tagja – olvasható az intézmény honlapján.
Júliustól tilos vékony műanyag szatyrokat importálni, jövő évtől kezdődően pedig tilos ezeket forgalmazni is Romániában. Az erről rendelkező törvényt szerdán hirdette ki Klaus Johannis államfő.
Elhunyt Asztalos Lajos kolozsvári helytörténész, nyelvművelő, műemlékvédő, műfordító – közölte a Szabadság napilap, amelynek munkatársa volt.
Történelmi pillanatként értékelik a kezdeményezők, hogy összegyűlt több mint 1,2 millió aláírás a Minority SafePack támogatásához. Az őshonos európai kisebbségek védelmét szolgáló polgári kezdeményezés kidolgozói azonban még nem dőlnek hátra: a jövőben minél több uniós döntéshozót p
Helyteleníti és elítéli a bukaresti Elie Wiesel Holokausztkutató Intézet, hogy a székelyudvarhelyi önkormányzat Nyírő József íróról nevezné el a városi könyvtárat.
Megerősítette Dabis Attila külügyi megbízotti státusát Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke azt követően, hogy a román határrendészet – meg nem nevezett nemzetbiztonsági okokra hivatkozva – három évre kitiltotta Dabis Attilát Romániából.
A huszadik század egyik legnagyobb bohém irodalmi figuráját középpontba állító vígjátékot, Tersánszky Józsi Jenő Kakuk Marciját mutatja be a hétvégén a nagyváradi Szigligeti Társulat a Kossuth-díjas Gothár Péter rendezésében.
Lakóhelyükön tölthetnék le börtönbüntetésük nagy részét a legtöbb öt év szabadságvesztésre ítélt személyek, beleértve azokat is, akiket korrupciós bűncselekmények miatt küldtek bíróság elé – erről is rendelkezik az a törvényjavaslat, amelyet kedden tárgyalt a képviselőház jogi bizottság
A Maros megyei törvényszék április 24-re tűzte ki az első tárgyalást a marosvásárhelyi utcanévtáblaperben, amelyet Lucian Goga indított. A kormánymegbízott jogilag aggályosnak tartja a román mellett a magyar feliratok kihelyezését szorgalmazó két önkormányzati határozatot.
A Real Madrid idegenben 3-0-ra legyőzte a Juventus együttesét a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első összecsapásán kedden, így hatalmas lépést tett a továbbjutás felé. Cristiano Ronaldo két gólt is szerzett, ezzel újabb rekordokat döntött.