Az SZNT megerősítette Dabis Attila külügyi megbízotti státusát

Dabis Attila •  Fotó: Facebook/Dabis Attila

Dabis Attila

Fotó: Facebook/Dabis Attila

Megerősítette Dabis Attila külügyi megbízotti státusát Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke azt követően, hogy a román határrendészet – meg nem nevezett nemzetbiztonsági okokra hivatkozva – három évre kitiltotta Dabis Attilát Romániából.

MTI

2018. április 04., 14:592018. április 04., 14:59

Az SZNT-elnök szerdai közleményében megalapozatlannak, törvénytelennek, alkotmányellenesnek és alapjogsértőnek tartotta Dabis Attila kiutasítását.

Közölte: Dabis Attila a Székely Nemzeti Tanács döntése alapján, a testület elnökének megbízásából képviselte nemzetközi szinten Székelyföld autonómiatörekvését.

Hangsúlyozta abbéli meggyőződését, hogy Dabis Attila minden fellépése, kezdeményezése beleillik a nemzetközi jog általánosan elfogadott normáiba, és azok semmiképp sem sértették Románia alkotmányos rendjét.

Izsák Balázs szerint ezek a fellépések hozzásegítették a román hatóságokat ahhoz, hogy szakítsanak a „szekuritátés múlttal” – utalt a kommunista diktatúra politikai rendőrségére – és mindazzal a Románia számára káros és veszélyes örökséggel, amelyet a Ceausescu diktatúra hagyott hátra.

Izsák Balázs közölte:

az SZNT nevében megbízza Dabis Attilát, hogy az eddigiek szellemében változatlanul képviselje Székelyföld autonómia törekvését az európai és más nemzetközi fórumok előtt, és tegye szóvá mindazokat a jogsértéseket, amelyek a székely közösséget érik.

Az SZNT elnöke közölte: a lehetőségeikhez mérten mindent megtesznek azért, hogy a Dabis Attila által indított jogorvoslati eljárás sikerre vezessen, és a külügyi megbízottat a legrövidebb időn belül ünnepélyesen köszönthessék soraikban Székelyföldön.

korábban írtuk

Három évre tiltották ki Romániából Dabis Attilát nemzetbiztonsági okokra hivatkozva
Három évre tiltották ki Romániából Dabis Attilát nemzetbiztonsági okokra hivatkozva

Három évre tiltották ki Romániából nemzetbiztonsági okokra hivatkozva Dabis Attilát, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) külügyi megbízottját – derült ki abból a határozatból, amelyet a román határrendészet továbbított az érintettnek.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 11., vasárnap

EMSZ: azért is Nicușor Danra kell szavazni, hogy Dan Tanasă ne lehessen kulturális miniszter

Nicușor Dan független jelölt támogatására buzdít újfent az Erdélyi Magyar Szövetség, amely az államfőválasztás első fordulója előtt is kiállt Bukarest főpolgármestere mellett.

EMSZ: azért is Nicușor Danra kell szavazni, hogy Dan Tanasă ne lehessen kulturális miniszter
2025. május 11., vasárnap

Életfogytiglant kaptak a nagyváradi Tóth Henrietta gyilkosai, húgának megkínzói

Életfogytiglani szabadságvesztéssel sújtotta a Bihar megyei törvényszék azt a háromtagú nagyváradi bűnbandát, amelynek tagjai tavaly brutálisan meggyilkolták az általuk prostitúcióra kényszerített fiatal magyar nőt, húgát pedig súlyosan sanyargatták.

Életfogytiglant kaptak a nagyváradi Tóth Henrietta gyilkosai, húgának megkínzói
2025. május 10., szombat

Orbán egyeztetett Kelemennel a miniszterelnök Simionról tett kijelentése után

Magyarországról semmilyen módon nem kívánjuk befolyásolni a romániai elnökválasztást – posztolta szombaton Orbán Viktor miniszterelnök azután, hogy telefonon egyeztetett Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel.

Orbán egyeztetett Kelemennel a miniszterelnök Simionról tett kijelentése után
2025. május 10., szombat

Gőzerővel dolgoznak a parajdi sóbányánál

Szombaton is több mint 130-an dolgoznak a parajdi sóbányánál a hét eleje tartó vízszivárgások megállításán.

Gőzerővel dolgoznak a parajdi sóbányánál
2025. május 10., szombat

Kelemen Hunor: Simion se nem szuverenista, se nem keresztény, ő magyarellenes

Aki földúlta dédapáink sírjait, aki támadja a székely és a magyar zászlót, az anyanyelvhasználatot, iskoláinkat, az nem a mi emberünk – jelentette ki az RMDSZ elnöke szombaton, a szélsőségesen nacionalista George Simion államfőjelöltre utalva.

Kelemen Hunor: Simion se nem szuverenista, se nem keresztény, ő magyarellenes
2025. május 09., péntek

Az új pápának tanúságtétel által kell a hitben járásra buzdítania – Interjú Oláh Zoltán nagypréposttal

A konklávé május 8-án Robert Francis Prevost amerikai bíborost választotta meg a katolikus egyház vezetőjének, aki XIV. Leó pápa néven kezdi meg szolgálatát. A pápaválasztásról Oláh Zoltán nagyprépost, kanonok beszélt a Krónikának.

Az új pápának tanúságtétel által kell a hitben járásra buzdítania – Interjú Oláh Zoltán nagypréposttal
2025. május 09., péntek

Nem csak az illegális faszállítmányt, hanem a teherautót is lefoglalták a rendőrök

A 33,6 köbméter illegálisan szállított faáru mellett egy Suceava megyében bejegyzett utánfutós tehergépkocsit is lefoglalták a Bihar megyei rendőr-főkapitányság egyenruhásai egy ellenőrzés során Nagyürödgdön.

Nem csak az illegális faszállítmányt, hanem a teherautót is lefoglalták a rendőrök
2025. május 09., péntek

Középiskolásoknak drogot áruló szatmári férfiakat vettek őrizetbe

Előbb 24 órára, majd bírósági döntés alapján 30 napra őrizetbe vettek két szatmárnémeti férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy kiskorúaknak árult drogot.

Középiskolásoknak drogot áruló szatmári férfiakat vettek őrizetbe
2025. május 09., péntek

Két személy meghalt egy közúti balesetben Kolozs megyében

Két ember meghalt, ketten pedig súlyosan megsérültek egy pénteki balesetben a Kolozs megyei Nádasszentmihályon.

Két személy meghalt egy közúti balesetben Kolozs megyében
2025. május 09., péntek

Vezetett barangolás a kolozsvári Keleti parkban

Természetbarátokat és környezetvédelem iránt érdeklődőket várnak szombaton a kolozsvári Keleti parkba, ahol egy különleges vezetett túra keretében szakértők mutatják be a terület értékeit, biodiverzitását.

Vezetett barangolás a kolozsvári Keleti parkban