A Nemzeti Választási Iroda (NVI) keddtől ellenőrzi a beérkezett levélszavazatok választót azonosító nyilatkozatait. Eddig csaknem háromezer levélszavazatot adtak le, ebből 818-at külképviseleteken; 2070 szavazatot levélben juttattak vissza az NVI-hez.
Elindult a Kalifa Himalája Expedíció keretében Varga Csaba nagyváradi hegymászó, hogy az előzetes tervek szerint május közepén megmássza a Himalája harmadik legmagasabb hegycsúcsát, a 8586 méteres Kancsendzöngát.
Nem minden adófizető állampolgár kap az elkövetkező időszakban az Országos Adóhatóság honlapjára való belépésre és online ügyintézésre feljogosító jelszót, csak azoknak postázzák, akiknek egységes adóbevallást kell benyújtaniuk – mondta a Krónikának György Attila államtitkár.
Nem ajánlja az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) a magyarországi országgyűlési választáson szavazásra jogosult erdélyi magyaroknak, hogy postai úton küldjék el levélszavazatukat, ez ugyanis valószínűleg nem érne el időben Magyarországra.
Császár Gáborra, Jamali Imanra és Fekete Dávidra sérülés miatt nem számíthat Ljubomir Vranjes, a magyar férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya a péntektől vasárnapig tartó siófoki felkészülési tornán.
A Telekom Veszprém után a MOL-Pick Szeged is kiesett a férfi kézilabda Bajnokok Ligájából, mert ugyan 28-27-re legyőzte a német THW Kiel csapatát a negyeddöntőbe jutásért rendezett párharc vasárnapi visszavágóján, de összesítésben 56-50-re alulmaradt.
Magyarországon több mint félmillióan támogatták a nemzeti kisebbségvédelmi kezdeményezést (Minority SafePack), amelynek aláírási határideje április 3-án jár le – mondta a Rákóczi Szövetség főtitkára vasárnap az M1 aktuális csatornán.
Több mint 30 település maradt áram nélkül Maros megyében az erős szél miatt.
A Szíriában folyó „irtóháború” befejezését és a humanitárius jog betartását sürgette vasárnap hagyományos húsvéti Urbi et Orbi áldásában Ferenc pápa.
Piros tojásokat tojt a webkamerával megfigyelt magyarfenesi fészekben lakó Leske gólya – számol be a nem mindennapi hírről a Clujbird.ro honlap.
Egy hét múlva, április 8-án több mint nyolcmillió választópolgár szavazhat az országgyűlési képviselők választásán.
A címvédő Ferencváros 9-8-ra legyőzte az olasz Banco BPM SM Busto csapatát a férfi vízilabda-Eurokupa döntőjének első, szombati mérkőzésén a Komjádi-uszodában.
A MAC Budapest nyerte a jégkorong-Erste Ligát, miután a finálé szombati, ötödik mérkőzésen hazai pályán hosszabbítás után 3-2-re legyőzte a címvédő DVTK-t, és ezzel 4-1-re megnyerte a párharcot.
A Telekom Veszprém házigazdaként 34-29-re legyőzte a dán Skjern HB csapatát a férfi kézilabda Bajnokok Ligája rájátszásának első fordulójában, a negyeddöntőbe jutásért rendezett párharc szombati visszavágóján, de 61-59-es összesítéssel kiesett.
A tanintézetek őrzésének biztosítása az oktatási minisztérium prioritásai közé tartozik – hangsúlyozza szombati közleményében a szaktárca.
Első- és másodfokú árvízkészültséget rendelt el szombaton az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) 27 folyóra.
Meghitt, családias hangulatban várják a húsvétot a kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégium IV. A osztályos diákjai, akik megkeresésünkre lelkesen mesélték, miként készülnek a locsolásra, tojásfestésre a családban és az iskolában.
Harminc napra előzetes letartóztatásba helyezték a terrorista propaganda terjesztésével gyanúsított palesztin–román kettős állampolgárt.